fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

.

Das Grünwalder Stadion

Az Allianz Aréna nem a Bayern egyedüli stadionja, hiszen rendszeresen játszik a klub a Grünwalder Stadionban is - igaz, jelenleg már csak a második számú együttese.

A fiatalabb szurkolók talán nehezen tudják elképzelni, de a Bayern nem mindig játszott a Bundesligában. Amikor az első Bundesliga szezonra ( 1963/64) összeállították a csapatok listáját, a Bayern még nem volt közöttük. Először fel kellett jutnia a Regionalligából.

A sikertelen első nekifutás után, az 1965/66-os szezonban végre összejött a feljutás. Ekkor már a csapat a Grünwalder Stadionban játszott, ami a városi rivális TSV 1860-nak is otthonául szolgált. A   Grünwalder Stadion lett a későbbi nemzeti és nemzetközi sikerek úgymond kiindulópontja, és az első „színpada” az olyan nagy focistáknak, mint Franz Beckenbauer, Gerd Müller vagy éppen "Sepp" Maier.

A Grünwalder Stadion 1911-ben épült. A második világháborúban megsérült, ezért újjá kellett építeni. 1945 óta a „Grünwalder úti Városi Stadion” nevet viseli.

Egyébként: az első "kékek és pirosak" közötti városi derbit (1912. február 18.)  a Bayern nyerte 1:0-ra. Az első Bundesligás összecsapásukat (1965. augusztus 14.) viszont a TSV nyerte, szintén 1:0-ra

1995 óta a stadiont elsősorban a Bayern amatőr és egyéb ificsapatai használják. A jelenlegi befogadóképessége 28.000 fő.

Módosítás: nov. 06., 00:35

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...