Lengyelország - Németország 2-2
2-2-es döntetlennel zárult a gdanski Lengyelország – Németország barátságos mérkőzés. Lengyel vezetést követően Toni Kroos egyenlített, majd a végjátékban szerzett újabb lengyel gólra Cacau válaszolt a 94. percben.
Lazio: Klose debütált, öt gólt rúgott
A nyár elején a Bayern Münchentől az SS Lazio csapatához szerződött Miroslav Klose első felkészülési mérkőzésén rögtön öt gólt szerzett. A válogatott csatár tehát főszerepet vállalt a római klub Auronzo di Cadore csapata ellen aratott 16:0-s győzelmében.
Klose: "Köszönet a négy évért"
A Kickerben megjelent interjúban Miroslav Klose korábbi klubját, az FC Bayernt is méltatta: "Köszönet a négy évért, FC Bayern. Nagyszerű időt töltöttem az FC Bayernnél, négy év után most egy más út mellett döntöttem, de semmi több."
Petersen: "Klose örökébe akarok lépni"
Három eddigi érkezőnkből két játékost nem kell már bemutatni. Nils Petersen azonban egyelőre kevésbé ismert még Németországban is. A fiatal támadó az Abendzeitungnak adott interjút.
Reakciók Klose klubváltását követően
Csütörtökön biztossá vált: Miroslav Klose két évre a Lazio Rómába igazol. A német Sport1 több német prominens személyt is megkérdezett mindezzel kapcsolatban.
Klose a Lazioban folytatja – hivatalos!
33. születésnapján, csütörtökön jelentették be hivatalosan, hogy Bayern Münchentől elköszönő Miroslav Klose az olasz Lazio klubcsapatában folytatja pályafutását. A német válogatott csatára a napokban egy kétéves kontraktust ír alá az olasz fővárosi klubbal.
Sajtóhír: Klose a Lazio-ban folytatja!
Olasz médiaértesülések szerint Miroslav Klose hamarosan aláírhat az olasz bajnokságban vitézkedő Lazio klubcsapatához. A váltás tazonban még korántsem tartják biztosnak, hiszen az angol topligából is van egy kérője a német válogatott csatárnak.
Átigazolási pletykák
Az újságírók nagyon érzik már a szezon végét. Néhány héttel az uborkaszezon előtt szinte már futószalagon szállítják az átigazolási pletykákat. Természetesen ebből a Bayern München sem maradhat ki.
Klose: "Meg tudom csinálni"
Miroslav Klose az őszi 6. forduló először volt kezdő a Leverkusen ellen a bajnokságban. Tőle szokatlan poszton segítette csapatát, hogy győzelemmel kezdje...
Klose: "Az utolsó meccsek döntenek, maradok-e"
Louis van Gaal távozásának több nyertese is van a Bayern München játékosai közül. Ilyen Miroslav Klose is, aki a legutóbbi időszakban csak mellékszerepet kapott a menesztett holland mestertől. Andries Jonkernél azonban elsőre a kezdőben találta magát. Természetesen az új lehetőségnek Klose is örül: "Most máshogyan érzem magam. Korábban úgy volt, hogy edzettem, de sosem volt az az érzésem, hogy szükség van rám. Ez most más! Most van egy lehetőségem, és ezt szeretném a következő meccseken is. Akkor csak rajtam áll."
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

Legendák
Történelem