fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: történelem

zobelRainer Zobel játékosként vette ki részét a Bayern München 1974-es első BEK-sikeréből. Majd ezt követően még kétszer BEK-et nyert csapatunkkal. Egykori játékosunk az Abendzeitungben megjelent interjúban az 1974-es...

Kategória: .Interjú

Bl-donto_logoTörténelmi síkon is nagyszerű sikert ért el a Bayern München azzal, hogy szerdán a Real Madrid kiejtésével bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe. Még soha senki nem tudott hazai pályán döntőzni a BL-ben.

Kategória: Fókuszban

elberGiovane Elber 2001-ben nagyon fontos gólt szerzett Madridban a BL-elődöntőjében. Egykori támadónk a keddi siker után a TZ-ben megjelent írásában foglalkozott a két csapat mostani párharcával.

Kategória: .Interjú

makaay_realAz utolsó Real Madrid ellen játszott tétmeccsünkön Roy Makaay történelmet írt: mindössze 10 másodperc kellett neki ahhoz, hogy 2007. március 7-én megszerezze a vezetést a királyiak ellen. A Fantom a Bayern Magazinnak adott interjút az elődöntő kapcsán.

Kategória: .Interjú

Bayern vs. Real – ez az igazi, hamisítatlan klasszikus az európai klubfutballban, és hogy miért, arra a kedd esti Bajnokok Ligája elődöntő ütős választ adott. Ráadásul mindezt egy vérbeli bajor siker koronázta meg, hiszen Gomez a 90. percben vitte be a kegyelemdöfést…

Kategória: Mérkőzések

janckerCarsten Jancker jól ismeri a Real Madrid elleni párharcokat: a Bayern München játékosaként több sikeres mérkőzést vívott ellenük a BL-ben, közte 2001-ben sikeres elődöntőt is.

Kategória: .Interjú

effe_zidaneKedden ismét összecsap egymással a Bayern München és a Real Madrid. Az apropó most is, mint már többször, a döntőbe jutás lesz a legrangosabb európai kupasorozatban. 

Kategória: Fókuszban

Elképesztő izgalmak közepette, tizenegyesekkel jutott döntőbe a Bayern, miután 120 perc alatt egyik csapat sem tudott kifogni a másik eszén.

Kategória: Mérkőzések
márc. 13., 16:12

Elhunyt Timo Konietzka

73 éves korában elhunyt Friedhelm "Timo" Konietzka, a német futball történetének jeles alakja. Konietzka lőtte 1963. augusztus 24-én a Bundesliga történetének első gólját. Mindössze 50 másodperc kellett neki, hogy vezetéshez juttassa csapatát, az akkor is bajnoki címvédő Borussia Dortmundot a brémai Weserstadionban. A gólról még a televízió is lemaradt.

Kategória: Rövid hírek

Napra pontosan 112 évvel ezelőtt alapították meg a Bayern Münchent: 1900. február 27-én 18 lelkes fiatal a Giselle nevű müncheni étteremben határozta el, hogy létrehozza az FC Bayern München. Sikeres vállalkozás volt: e klub feltehetően még évtizedekig rekordbajnok lesz Németországon belül, s Európában is a legsikeresebb klubok között tartják számon. 

Kategória: Rövid hírek

1. oldal / 6

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...