Megkezdődött a felkészülés a BL-döntőre
Bár továbbra is hatalmas csalódást jelent a Borussia Dortmund elleni 5:2-es kupavereség – már rég nem ezen van a hangsúly az FC Bayern táborában. Röviddel azután, hogy a Bajorok vasárnap délben hazaérkeztek Berlinből, a játékosok, az edzői stáb és a vezetőség is gyorsan elfelejtette a szombat este történteket...
Hoeness: "A legnagyobbak közé tartozunk"
Uli Hoeneß klubelnök az Abendzeitungnak adott interjúban beszélt a Bajnokok Ligája döntőjébe való bejutásról illetőleg a közelgő döntőről.
"A madridiak nagyon tisztelnek minket"
Jupp Heynckes két nappal a Real Madrid elleni sorsdöntő visszavágó előtt az FCB.tv-nek adott interjút. A klub hivatalos honlapja ebből szemezgette ki a vezetőedző legérdekesebb válaszait.
Ribéry és Alaba – ez jól működik!
Franck Ribéry és David Alaba minden téren jól kijönnek egymással. Alaba 2009-es profikhoz való beférkőzése óta sokat lehet kettőjüket együtt nevetni látni, beszélgetésbe elegyedni, vagy hogy együtt ünneplik a közösen elért sikereket.
Heynckes: "Igen kemény munka vár még ránk"
Jupp Heynckes vezetőedző az Abendzeitungban megjelent interjúban beszélt a keddi győzelemről, de kitért már a küszöbön álló viszavágóra, Schweinsteigerre és a sárga lapokra is.
"Saját kezünkben van a továbbjutás"
Az Olympique Marseille elleni visszavágó előtt Jupp Heynckes jól tudja: csapata kezében van a továbbjutás. A Bayern edzője szerint csak arra kell odafigyelniük, hogy nem szenvedjenek vereséget. Ha pedig ez így lesz, akkor sima út vezethet az elődöntőbe.
Kupa: M'gladbach - FC Bayern 0:0 (t.u. 2:4)
Elképesztő izgalmak közepette, tizenegyesekkel jutott döntőbe a Bayern, miután 120 perc alatt egyik csapat sem tudott kifogni a másik eszén.
Edzői nyilatkozatok a visszavágó előtt
Eljött a visszavágó ideje. Heiko Vogel csapata egygólos előnyében, míg Jupp Heynckes sajátjai remek formájában bízik a keddi Bajnokok Ligája találkozó előtt. A két edző nyilatkozatait olvashatjátok.
Beckenbauer: "Senki sem hozza a maga tudását"
Franz Beckenbauer jelenleg már nincs döntéshozói pozícióban a Bayern Münchennél, ettől függetlenül megszokhattuk már, hogy nem rejti véka alá a véleményét az éppen aktuális helyzetről.
Kérdéses Rafinha szombati szereplése
Két nappal a Hoffenheim elleni hazai bajnoki előtt vegyes hírek érkeztek a Bayern háza tájáról. Jó hír, hogy Bastian Schweinsteiger négy héttel bokaszalag-szakadását követően a hétvégén már ott lehet a keretben, vele ellentétben ugyanakkor Rafinha szereplése erősen kérdéses.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

Legendák
Történelem