EL: mindkét német csapat hátrányban
A Bajnokok Ligája után csütörtökön az Európa Ligában is lejátszották a negyeddöntők első mérkőzéseit. A két német csapat, a Schalke és a Hannover is hátrányból várhatja majd a visszavágókat.
Koefficiensek: Megerősített dobogó
Véghajrájához közelednek a küzdelmek a nemzetközi kupákban. Ismételten itt az ideje, hogy áttekintsük, eddig hogyan alakult
Európa-Liga: Kemény feladat vár a német csapatokra
A Bajnokok Ligája mellett az Európa-Ligában is kisorsolták az idei végjáték párosításait. Mindkét talpon maradt német csapatra kemény feladat vár a legjobb nyolc között: két német-spanyol párharc is lesz.
"Az eredmény hízelgő a Schalkéra nézve"
Uli Hoeneß meglátása szerint az FC Schalke még jól is jött ki a Bayern elleni vasárnapi rangadóból. Sőt, a bajorok elnöke a triplázást illetően is újra bízik a csapatban.
III. Fanklub találkozó
2012. február 26-án vasárnap koradélután a Budapest, Kelenföldön található Bohém Sörözőben került megrendezésre az FC Bayern München Hungary Fanklub harmadik taggyűlése.
Gólkirály-jelöltek párharca
FC Bayern vs. Schalke 2:0
Vasárnap délután a forduló rangadóján a Bayern München a Schalke 04 csapatát fogadja majd az Allianz Arenában. Sorsdöntő mérkőzéshez érkeztünk.
Edzés: Contento is teljes edzést végzett
A basel elleni vereséget követően napon a profik már ismét Münchenben voltak, s megkezdték a Schalke elleni vasárnapi mérkőzésre való felkészülést. Akik szerdán kezdők voltak, a mai napon egy könnyedebb futóedzésen vettek részt, mely a regeneráció keretében zajlott. A cserék pedig egy 75 perces teljeskörű edzést abszolváltak.
Höwedes: "A Bayern egyáltalán nem téma számomra"
A német lapok a közelmúltban több alkalommal írtak arról, hogy Benedikt Höwedes, a Schalke 04 válogatott védője a következő szezont akár már a Bayernnél kezdheti meg. Konkrétum az ügyben eleddig nem volt.
A hét témája: Kiélezett helyzetben nem megy?
Az évtizedek során kialakult egy bizonyos kép a Bayern Münchenről, miszerint ők azok, akik sosem adják fel, akik koncentráltságukkal, elhivatottságukkal akkor is képesek vetélytársaik fölé kerekedni, ha épp nem megy nekik. Mára azonban, mintha ez egyre kevésbé mutatkozna meg – legalábbis az eredmények oldalán.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

Aamatőrök, nők, juniorok
-
Női FCB: Nyilatkozatok a győztes kupadöntő után
FCBII | máj. 13., 15:18
-
Női csapatunk kupagyőztes!
FCBII | máj. 11., 18:15
-
Andries Jonker a szezon végén elhagyja a Bayernt
FCBII | ápr. 19., 20:58
-
FCB II: Döntetlen a Hoffenheim II ellen
FCBII | ápr. 15., 19:43
-
FCB II: Győzelem a városi derbin
FCBII | ápr. 10., 21:05
-
AEGON Cup: Negyedik helyen végeztünk
FCBII | ápr. 09., 18:18
-
Női FCB: Bejutottunk a kupadöntőbe!
FCBII | ápr. 09., 18:00
-
FCB II: Petersen gólja is kevés volt
FCBII | ápr. 03., 19:21
-
FCB női: Győzelem Julia Simic visszatérésén
FCBII | márc. 26., 17:44
-
FCB II: Tobias Schweinsteiger érkezik
FCBII | márc. 25., 17:18
-
Női FCB: Vereség Wolfsburgban
FCBII | márc. 12., 15:57
-
FCB II: Vereséggel kezdett a csapat
FCBII | márc. 03., 14:51
-
Női FCB: Győzelem a tavaszi rajton
FCBII | febr. 28., 20:23
-
FCB II: Megkezdődött a felkészülés
FCBII | jan. 12., 22:22
-
FCB női: Győzelemmel a szünetre
FCBII | dec. 21., 18:03
-
FCB II: Petersen ellenére is döntetlen az évzárón
FCBII | dec. 13., 21:39
-
Női FCB: Elődöntőben a kupában
FCBII | dec. 05., 19:52
-
FCB női: A kiesőhelyre visszacsúszva
FCBII | nov. 28., 19:05
-
FCB II: Ismét visszaesés
FCBII | nov. 15., 20:15
-
FCB női: Vereség a bajnok ellen
FCBII | nov. 07., 20:07