Malouda is felkerült a sérültek listájára
Ahogy a Chelsea ideiglenes edzője, Roberto Di Matteo hétfőn az irodájába érkezett, egy pozitív hétvégére tekinthetett vissza. A berlini kirándulásán láthatta, hogy a Bayern München sem legyőzhetetlen, ráadásul jó eredménnyel hangoltak a Bajnokok Ligája fináléjára.
Könnyed edzés a a BVB elleni vereség másnapján
Csapatunk csütörtök délelőtt 11-kor landolt a müncheni repülőtéren, ahonnan a csapatbusz nyomban a Säbener Strassén lévő klubközpontba vitte a különítményt.
"Annyira szerettem volna játszani!"
Szombaton Daniel van Buyten hagyta el utolsóként az Allianz Aréna öltözőfolyosóját. Ragyogott az arca, amint gratulált a csapattársainak a fontos hazai győzelemhez a Hannover 96 ellen. De volt még egy dolog, ami Van Buytent boldoggá tette: végre megint tudott mankó es rögzítés nélkül járni. „Majdnem hét héten az ez nem adatott meg nekem. Nagyon fárasztó volt” - mondta a belga, aki valamivel több, mint két honapja a Gladbach ellen a szezon második felének első mérkőzésén a bal lábfejének második középcsontját törte.
Schweini és Olic nélkül Berlinben
A Bundesliga 26. fordulójában a Bayernnek Bastian Schweinsteiger és Ivica Olic nélkül kell majd megharcolnia a három bajnoki pontért Berlinben.
Van Buyten sikeres operáción túl
Sikeres operáción van túl Daniel van Buyten. A belga középső védő a Mönchengladbach elleni első idei bajnokin szenvedett középlábszárcsont-törést. Az ekkor behelyezett fémlemezt kedden távolították el a lábából. A beavatkozás komplikációk nélkül zajlott, így van Buyten tervszerűen tudja folytatni rehabilitációját.
Badstuber és Robben is csak futóedzésen
Három nappal a Hoffenheim elleni bajnokit megelőzően Holger Badstuber a keddhez hasonlóan szerdán is csupán futóedzésen vett részt. A válogatott védő hátproblémákkal küszködik.
Schweini bokaszalag-szakadást szenvedett
Alig negyedóra telt csupán el a szerda esti VfB Stuttgart elleni Német kupa negyeddöntőből, amikor Bastian Schweinsteiger-nek fájdalmas arccal le kellett bicegnie a pályáról. Már ekkor látszott, nagy a baj...
Daniel Van Buytennek fia született
Daniel van Buyten felemás heteket él át: a Gladbach ellen összeszedett sérülése miatt hosszú ideig nem állhat majd csapata rendelkezésére, a héten azonban gyermekáldásnak örülhetett: fia született.
Házon belül oldjuk meg Van Buyten pótlását
Mint arról korábban beszámoltunk, Daniel van Buyten súlyos sérülést szenvedett a Borussia Mönchengladbach ellen 3:1-re elveszített bajnokin, így a Bayern előreláthatólag...
Hosszú időre kidőlt Van Buyten
Rossz hírek Daniel van Buyten felől: a belga védő a Borussia Mönchengladbach elleni mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett, s előreláthatólag hat-nyolc hetet kénytelen lesz majd kihagyni. A pontos diagnózis: lábközépcsont-törés.
Fontos információk
Következő jelentkezési időszak a fanklubba:
-
Bajnokok Ligája csoportkör, 2.kör
Letölthető dokumentumok
- - Jelentkezési lap (csak a jelentkezési időszakban elérhető)
- - Kilépési nyilatkozat
- - Szabályzat (a legújabb, 2011. jan. 29-én elfogadott)
- - Gyakori kérdések és válaszok
- - Utazási feltételek
- - München Tartományi Főváros Rendelete a Fröttmaningi Arénára Vonatkozóan
- - Fanklub-ing rendelése