BL: Maradnak az eltiltásra vonatkozó szabályok
Óriási felzúdulás volt a Bajnokok Ligája elődöntőit követően abból, hogy sárgalapos eltiltások miatt 6 (3-3) játékos is kénytelen lesz kihagyni a május 19-ei döntőt. Változás azonban nem lesz - legalábbis az elkövetkező három szezonban nem.
Badstuber: "A bíró kőszívű volt"
Holger Badstuber nélkül kell megvívnia a Bajnokok Ligája döntőjét a Bayern Münchennek. A fiatal belső védő a sport1.de oldalán megjelent interjúban részletesen nyilatkozott a Real Madrid elleni mérkőzésről, de már a döntőről is szót ejtett.
Tragikus hősök: Badstuber, Gustavo és Alaba
Uli Hoeness klubelnök „katasztrófáról” beszélt, Jupp Heynckes edző pedig „nagyon keserűnek” találta a helyzetet. Az FC Bayern három játékosának, a Real Madrid elleni döntőbe jutás ellenére egy csapásra megsemmisült a Bajnokok Ligája döntőjében való játék álma...
Badstuber nélkül Brémában
A Bayern Münchennek egyik oszlopos tagja, Holger Badstuber nélkül kell majd helytállnia a következő szombaton (15:30) a Werder Bremen otthonában. A csapat elsőszámú középső védője ugyanis ötödik sárgalapját kapta a Mainz ellen, így automatikusan ki kell hagynia a következő fordulót.
Kicker-osztályzatok: A németek vitték a prímet
A Hannover elleni hazai mérkőzés a várakozásoknak megfelelően nem volt könnyű menet, de újfent sikerült mindhárom pontot begyűjtenie a Bayernnek, ráadásul ezúttal a német különítménynek köszönhetően.
Badstuber és Robben is csak futóedzésen
Három nappal a Hoffenheim elleni bajnokit megelőzően Holger Badstuber a keddhez hasonlóan szerdán is csupán futóedzésen vett részt. A válogatott védő hátproblémákkal küszködik.
BL: Heiko Vogel egykori játékosai ellen
Heiko Vogel, az FC Basel vezetőedzőjének neve nem valószínű, hogy jól cseng a hazai Bayern-drukkerek számára. Az fcb.de portréjából azonban kiderül, ezer szállal kötődik csapatunkhoz.
Kicker-osztályzatok: Semmi extra
Simán győzött a Bayern szombaton a Kaiserslautern ellen, de csak a sikerhez szükséges minimális erőfeszítést tette meg a csapat – a Kicker osztályzatai pedig ezt hűen tükrözik.
Kicker-osztályzatok: Gomez vitte a prímet
Rendkívül fontos mérkőzésen felejthető teljesítménnyel szerezte meg a három pontot a Bayern elsősorban a mindkét arcát megmutató Gomeznek köszönhetően.
FCB - BVB: Mérlegen a belső védők
A Bundesliga hivatalos honlapja a szombati szuperrangadóig posztról posztra összehasonlítja a Bayern Münchent és a Borussia Dortmundot. Sorozatuk második részében a belső védőkkel foglalkoznak.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop