Visszatekintő 2011 (III. rész)
Sorozatunk harmadik részében a nagy őszi menetelés mellett többek között még az All Stars csapatunk győri látogatásáról és a 2001-es BL győzelem 10 éves jubileumáról is szót ejtünk.
Kupa: Újra a Stuttgart, ezúttal a negyeddöntőben
A VfB Stuttgart otthonába látogat majd az FC Bayern a Német kupa negyeddöntőjében – derült ki mindez szerda este a német ARD televízió stúdiójában, ahol Melanie Behringer és Oliver Bierhoff közreműködésével kisorsolták a következő kör párosításait.
Kupa: Negyeddöntő sorsolás szerdán
A továbbjutás megvan a Bayern München számára (miután 2:1-re győztünk a VfL Bochum ellen), a nagy kérdés viszont most az, hogy ki ellen folytathatja majd jövőre menetelését Jupp Heynckes együttese. Erre szerdán este, a Borussia Mönchengladbach – Schalke 04 nyolcaddöntő után derül majd fény – ekkor sorsolják ugyanis a negyeddöntő párosításait.
VFL Bochum - FC Bayern 1-2
Kedden este zárul a 2011-es év a Bayern München számára: Jupp Heynckes együttese a német kupa nyolcaddöntőjében a másodosztályú VFL Bochum otthonába látogat.
Német-kupa: Nyolcaddöntők
A 2011-es német futballév lezárásaként a héten kupamérkőzésekre kerül sor. Kedden és szerdán a Német kupa nyolcaddöntői következnek.
Vasárnap sorsolnak a kupában
A Német-Kupa második köre is lezajlott, a továbbjutott csapatok pedig most rendre nagy izgalommal várják soron következő ellenfelüket. Okosabb azonban mindenki csak vasárnap lesz, akkor sorsolják ugyanis a harmadik kör párosításait.
FC Bayern - FC Ingolstadt 6:0
A második félidőben bemutatott iskolafocival a Bayern könnyedén túllépett az Ingolstadton, bejutva ezzel a Német Kupa legjobb 16 csapata közé.
Schweini megbetegedett, van Buyten meggyógyult
Miután betegség miatt Daniel van Buytennek ki kellett hagynia a Hannover elleni találkozót, hétfőn Bastian Schweinsteiger is beteget jelentett. A kapitányhelyettes megfázással küszködik.
Sorsoltak a kupában!
Könnyű sorsolást kapott a Bayern München a német kupában. A második körben az Ingolstadt együttesével találkozik majd. A sorsolásra szombaton a koraesti meccset követően került sor a Sky televízió élő adásában Andreas Köpke, a válogatott kapusedzőjének segédletével.
Szombaton sorsolnak a kupában
Miután az FC Bayern hétfő este 3:0-ra legyőzte az Eintracht Braunschweig csapatát, utolsóként kvalifikálta magát a Német kupa második fordulójába. Hogy ott ki lesz a Bajorok ellenfele, az szombaton (20:45) kiderül.