
Sok férfi és nő álma, hogy a Bayernnél játszhasson, és amikor 1970-ben legalizálták a női és leányfutballt, ez mindenki számára lehetségessé vált. Olyannyira, hogy 1976-ban már bajnoki címet is ünnepelhettek a Bayern hölgyei, miután hosszabbítás után 4:2-re győztek a Tennis Borussia Berlin ellen a bajnoki döntőben.
Négy további bajnoki döntőt viszont elveszítettek (1975, 1979, 1982 és 1985), és a sikerkorszak után jött a kiesés (1992). Azonban 2000-ben, éppen a klubb 100 éves jubileumára, sikerült visszakapaszkodniuk a Bundesligába, és azóta meghatározó tagjai a világ egyik legerősebb női bajnokságának.
2009 tavaszán még a bajnoki címért is komoly versenyfutásban voltak a lányok, végül azonban egyetlen góllal lemaradva az ezüstérem jutott neki. Ezen év őszén azonban elindulhattak a először megrendezésre kerülő női Bajnokok Ligájában. A csapat jelenleg a középmezőnyben szerepel, azonban rendkívül fiatal keretével egyértelműen a jövő csaaptának számít.
| Alapítva | 1970 |
|---|---|
| Vezető |
Werner Kern |
| Tagok |
kb. 100 |
| Csapatok |
első csapat (Bundesliga) második csapat (Bundesliga-Süd) U-17-es juniorcsapat 1. (Bayernliga-Süd) BU-17-es juniorcsapat 2. (Bezirksoberliga) |
| Sikerek |
Német bajnok (1976) 6-szoreo bajnoki ezüstérem 19 bajor bajnoki cím 7 bajor kupagyőzelem 2000-ben feljutás a Bundesligába |
| Weboldal | http://www.fcbayern-frauenfussball.de |
Az első csapat kerete:
- edzői stáb: Thomas Wörle, Thorsten Zaunmüller, Peter Kargus, Matthias Nowak, Werner Kern, Karin Danner, Oliver Kurz, Simone Schubert