DFB: Kétnapos válogatott találkozó
Jupp Heynckes vezetőedző csak kedden fog legközelebb edzést vezényelni a Bayern profijai számára. Közülük nyolcan azonban addig is munkával töltik az idejüket: Philipp Lahm, Thomas Müller, Bastian Schweinstieger, Manuel Neuer, Holger Badstuber, Mario Gomez, Jerome Boateng és Toni Kroos válogatottbeli kötelezettségeinek tesz eleget vasárnap és hétfőn.
DFB: A válogatottak programjai 2012-ben
Izgalmas évnek ígérkezik a 2012-es esztendő a német válogatott futball tekintetében. A következőkben a DFB válogatottjainak idei programját tekintjük át nagyvonalakban.
DFB: Bemutatták az új hazai mezt
A mai napon Hamburgban hivatalosan is bemutatták a német válogatott új hazai mezét, melyet az EURO 2012-n illetőleg a következő két év egyéb mérkőzésein fog viselni. A hagyományosan fehér mezen ezúttal három (fekete-piros-sárga) átlós vonal fog dominálni. Előreláthatóan mindkét novemberi mérkőzésen ebben fog szerepelni a Nationalelf.
Tymoshchukot három meccsre tiltották el
Szigorú döntést hoztak a DFB illetékesei Anatoliy Tymoshchukkal szemben: az ukrán középpályás az Augsburg elleni mérkőzés 93. percében kapott egyből pirosat egy kifejezetten durvának látszó becsúszását követően. Ma döntés született az eltiltása felől: Tymónak három bajnokit kell kihagynia.
EURO 2012: Rekordprémium a győzelemért
A héten sikeresen egyezett meg egymással a DFB illetőleg a Philipp Lahm vezette ún. játékostanács a 2012-es EB játékosprémiumait illetően. A megegyezés szerint teljesítményorientált prémiumozásra kerül majd sor az Európa-bajnokságon: a csoportmérkőzésekért nem jár pénz; a negyeddöntőért a játékosok fejenként 50.000 eurót, az elődöntőért 100.000, a döntőért pedig 150.000 eurót kasszíroznak (nem összeadva értendő).
DFB: Jogi Löw keretet hirdetett
Kihirdette novemberi keretét Jogi Löw: az Ukrajna és Hollandia elleni barátságos mérkőzések során is már a jövő évi EB-felkészülés áll a középpontban, ennek megfelelően volt, aki pihenőben részesül, több fiatal játékos újabb lehetőséget kaphat majd a bizonyításra.
Boateng két meccses eltiltást kapott
A DFB a vasárnapi piros lapját követően két bajnoki meccsre tiltotta el Jerome Boatenget. A döntés értelmében a német védő kihagyni kényszerül csapata Nürnberg és Augsburg elleni bajnokijait.
DFB: Októberi meccsnaptár
Októberben a következő válogatott mérkőzésekre kerül sor a DFB berkein belül:
DFB: A szeptemberi meccsnaptár
Ismét egy új hónap jött el: lássuk, hogy a DFB berkein belül milyen válogatott mérkőzésekkel találkozhat a szeptemberi időszakban! Mindezt a folyamatos nyomon követhetőség kedvéért időrendben mutatjuk meg.
DFB: Az augusztusi válogatott mérkőzések
Lasscskán beindul az új idény a válogatottak számára is. Augusztusban már az új szezonra való felkészülés jegyében kerül sor néhány barátságos meccsre, az U21-esek pedig már lejátsszák az új éra első selejtezőjét.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További hírek
-
Pranjic váltani akart, de a Bayern nem engedte
Sajtóhírek | febr. 01., 19:41
-
Jelentkezés a Fanklub-találkozóra!
Hivatalos hírek | jan. 31., 20:36
-
Tymo: "Jövőre is a Bayernben fogok játszani"
Sajtóhírek | jan. 24., 19:58
-
Luca Toni: "A Bayernben ingyen is játszanék"
Sajtóhírek | jan. 23., 21:24
-
Házon belül oldjuk meg Van Buyten pótlását
Sajtóhírek | jan. 21., 19:21
-
Hosszú időre kidőlt Van Buyten
Hivatalos hírek | jan. 21., 15:16
-
Robben és Van Buyten is maradna
Sajtóhírek | jan. 20., 12:51
-
Bochumi szupertehetség iránt érdeklődünk
Sajtóhírek | jan. 18., 11:19
-
Breno bocsánatot kért Heynckestől és a csapattól
Hivatalos hírek | jan. 17., 15:36
-
Sajtóhír: Berbatov Németország felé tart?
Sajtóhírek | jan. 16., 19:35
-
Uli Hoeness-t ünnepelték
Hivatalos hírek | jan. 14., 18:22
-
Olic: "Szívesen maradnék, de nemcsak egy évre"
Sajtóhírek | jan. 12., 16:36
-
Hazaérkezett az FC Bayern!
Hivatalos hírek | jan. 11., 18:46
-
A csapat megérkezett Indiába
Hivatalos hírek | jan. 09., 21:47
-
Robben kész tárgyalni a hosszabbításról
Sajtóhírek | jan. 05., 22:24
-
Így köszöntötte a csapat Hoeness-t (VIDEÓ)
Hivatalos hírek | jan. 05., 16:02
-
Hivatalos: Reus nyártól a Dortmundé!
Sajtóhírek | jan. 04., 17:06
-
Kilátásba helyezték Breno hosszabbítását
Sajtóhírek | jan. 03., 21:24
-
Edzőtábor: A csapat megérkezett Dohába
Hivatalos hírek | jan. 02., 19:05
-
Boldog új évet kívánunk!
Hivatalos hírek | dec. 31., 12:47