fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

.

Igazságos döntetlen: HSV vs. FCB 0:0 Kiemelt

{tab=Statisztika}

hamburg1083190601-bayern-bilder-spiel.9Egy gólnélküli döntetlen után nehéz statisztikai mutatókat találni. Pár említésre méltó dolog azonban mégis akad…

3 – Idénybeli harmadik gól nélküli döntetlenjét játszotta a Bayern. Érdekes mutató, hogy a bajorok a tavalyi szezonban 10 döntetlent játszottak, de ebből mindössze két alkalommal nem született gól. E tekintetben Louis van Gaal csapata már most túlszárnyalta a 2009/10-es szezon ezen eredményét. 

8 – Ennyiszer ünnepelhettek az idei Bundesliga sorozatban gólt a bajor szurkolók. Ennek ellenére nem lehetnek elégedettek. Kilenc forduló elteltével - a tavaly egészen parádés helyzetkihasználással rendelkező - Bayern szerezte a legkevesebb gólt. A bajorok egyébként ugyanennyi kapott góllal büszkélkedhetnek. 

50 – A Bundesliga 9. fordulójának péntek esti nyitómérkőzése volt az 50. alkalom, amikor a Bayern München csapatát a Hanza-városban látta vendégül a Hamburg SV.

50 – Ennyi százalékban birtokolta a labdát Armin Veh gárdája ellen a Bayern. Azaz e tekintetben is teljesen kiegyenlített volt a mérkőzés. Kicsit pontosabban nézve a dolgot: a Bayern 50.2%-ban, míg a hazai csapat 49.8%-ban „uralta” a játékszert. Egy picivel tehát azért a bajor csapat bizonyult a jobbnak. 

79 – Ennyiszer játszotta meg remek passzaival csapattársait Bastian Schweinsteiger. A német középpályás most is motorja volt a csapatnak, ezúttal azonban nem a meggyőző fölényét hozta, hiszen a hazaiaktól Heiko Westermann 76-szor passzolt szintén nagy pontossággal. 

200 - Mérföldkőhöz érkezett Philipp Lahm. A Bayern védőjének a péntek esti Hamburg elleni volt a 200. Bundesliga mérkőzése. Ebből nem kevesebb, mint 147-et a bajor csapatban húzott le. Első német bajnokiját egyébként még a stuttgarti kölcsönjátéka során, 2003. augusztus 3-án játszotta.

290 – Ennyi perce gólképtelen a Bayern München Hamburgban. 



Írta: Fehérkirály

 

{tab=Így láttátok ti!}

hamburg1203643256-bayern-bilder-spiels.9Kedd este a Bajnokok Ligájában egy szerencsés meccsen nyert a Bayern a Kolozsvár ellen (3:2). A Bundesliga 9. fordulójának pénteki nyitómérkőzéséről azonban hiányzott a bajor szerencse – Hamburgból egy ponttal kényszerült távozni a Bayern (0:0). Fórumunkban ismét sok szurkoló alkotott véleményt a mérkőzésről, ezek közül válogattuk ki a legjobbakat:

„Ezt a meccset bátrabb játékkal meg lehetett volna nyerni” (Roy)

„Hát Butt volt ma a legjobb... Gomez-ről meg ne is beszéljünk, katasztrófa, én Olic-ot sokkal hamarabb behoztam volna...” (BastianSchweini)

„Szerintem ezzel a csapattal, egy ilyen HSV ellen, ez az 1 pont egész jó!

Lehet bosszankodni, meg mérgelődni, de szerintem annyira nem volt rossz meccs. Amit kiemelnék, hogy már megint NEM VOLT BÁTORSÁG! Többet kellett volna vállalni!” (Glandcool)

„Megint nem tudtunk gólt lőni, hiába kezdeményeztünk sokkal többet, hiányzik az ötlet elöl” (tadam1986)

„Én Tymoval meg voltam elégedve hátul, sztem sokkal jobb mint Buyten, vagy Demi.” (AdamF)

„Ez megint nem sikerült, de legalább nem kaptunk ki,a végén már azért is szurkoltam... Meg azért sztem nem lett volna hülyeség Olic-ot egy negyed órával előbb becserélni, ha csak azt nézzük, hogy Gomez nem lett volna a pályán, talán nagyobb esélyünk lett volna gólt szereznünk... Sztem Olic ezalatt az 5 perc alatt többet tett, mint amit Gomez egész meccsen.” (Horty911)

„Egyetlen szó elég a teljesítményünkre: ÖTLETTELEN.” (Zen Master)

„Érdekes egy meccs volt. Mindkét csapat megnyerhette volna, mindkét oldalon voltak ziccerek, és mindkét támadósor irtózatosan dekoncentrált volt a befejezéseknél. Kihagyott ziccer itt, majd 2 perc múlva kihagyott ziccer ott. Élvezetes, nagy iramú meccs volt.” (Bayern2002)

 

Összegyűjtötte: Fehérkirály

 

{tab=Reakciók}

Péntek este egy kemény mérkőzésen szerzett pontot a Bayern Hamburgban, Louis van Gaal azonban nem volt teljesen elégedett. „Bementem az öltözőbe, és elmondtam a játékosoknak, szégyen, hogy nem nyertünk. Az az érzésem, hogy többel is távozhattunk volna” – mondta a holland szakember. Toni Kroos is hasonlóan vélekedett: „Győznünk kellett volna.”

A reakciók:

Van Gaal: „Bementem az öltözőbe, és elmondtam a játékosoknak, szégyen, hogy nem nyertünk. Az az érzésem, hogy többel is távozhattunk volna. A Hamburg fizikálisan elfáradt az utolsó tizenöt percben, ekkor megszerezhettük volna a szükséges egy gólt. Nem sikerült, ráadásul még akár ki is kaphattunk volna. A játékosaim ugyanakkor mindent bele adtak, a szenvedélyességünkkel elégedett voltam. De amiatt szomorú vagyok, hogy nem értük el a célunkat. Volt egy esélyünk, mert a Hamburg elfáradt.”

Philipp Lahm: „Nyilvánvalóan a három pontért jöttünk, de a Hamburgnak volt egy hatalmas lehetősége az utolsó pillanatban, így a döntetlennel végül elégedettnek kell lennünk. Összességében ez egy elfogadható produkció volt, de az utolsó harmadban sokkal határozottabbnak és pontosabbnak kell lennünk.”

Toni Kroos: „Nem lehetünk elégedettek az egy ponttal. Az első félidőben helyenként, a második játékrészben pedig nagyobb részt uraltuk a játékot, mi voltunk a jobb csapat. Nyernünk kellett volna, ez elvárás a Bayernnél. A HSV nem játszott hétközben, ennek ellenére mi tűntünk egyre erősebbnek és erősebbnek.”

Armin Veh (a HSV vezetőedzője): „A Bayern több kulcsjátékosát is nélkülözte, de így is hatalmas minőséget képviselnek. Ezért nem dönthetsz úgy, hogy az utolsó 20 percben mindent beleadsz a támadásokba, arról kell meggyőződnöd, hogy hátul nem törnek át.”

Heiko Westermann (a HSV csapatkapitánya): „Nekünk voltak jobb lehetőségeink, győzhettünk volna. Igazán sajnálatos, hogy Pitroipa nem lőtt gólt, és Trochowskinak is volt egy ziccere. De az egy pont is jobb a semminél.”

Marcell Jansen (HSV): „Ez egy jó és érdekes mérkőzés volt. Az viszont szégyen, hogy nem lőttünk gólt. Jól játszottunk, agilisek és agresszívak voltunk, de mindkét csapat nagyot küzdött.”

Fordította: Roy Makaay
Forrás: www.fcbayern.de

{tab=Összefoglaló}

Mindössze három nappal a Kolozsvár elleni  fárasztó Bajnokok Ligája találkozó után, a továbbra is tartalékos Bayern fegyelmezett játékot bemutatva egy pontot szerzett a bajnoki rivális Hamburg otthonában.

Helyzeteket igen, gólokat azonban nem láthatott az az 57 ezer szurkoló, akik kilátogattak a Imtech Arénába. Sokáig kellett várnunk az első ziccerekre - a második félidőben ugyanakkor Jonathan Pitroipa kapufáig is eljuttott. A mérkőzés végén elmodható, igazságos döntentlen született.

Ez a patthelyzet azt jelenti, hogy a Bayern 12 pontos, és kilenc játéknap után a kilencedik a tabellán (ugyanakkor helyézésük csak a vasárnapi zárómérkőzések után válik biztossá). Louis van Gaal csapata azonban sokat nem gondolkozhat a bajnoki krízisen, innentől kezdve már a kedd esti Német kupa mérkőzésre kell mindenkinek fókuszálnia. A bajorok a tavalyi döntős Werder Bremen ellen játszanak a következő körbe való jutásért.

Sérülések terén nem sokat változott a helyzet. Daniel van Buyten végül hátsérülése miatt nem tudta vállalni a játékot, így csatlakozott a többi sérülthöz (Arjen Robben, Franck Ribery, Mark van Bommel, Breno, David Alaba, Miroslav Klose és Diego Contento). Ivica Olic viszont a padon volt - a horvát orrtörése után először kapott lehetőséget (a mérkőzés vége előtt pár perccel állt be).

A felállás ennek tükrében nem változtott a CFR Cluj elleni BL meccshez képest. A védelmet a Lahm - Timoshchuk - Badstuber - Pranjic négyes alkotta. Előttük Bastian Schweinsteiger és Andi Ottl, illetve a Mario Gomez segítő "támadóhármas" ezúttal is a Hamit Altintop - Toni Kroos és Thomas Müller voltak.

Az ellenfél mestere, Armin Veh nem kevesebb, mint négy ex-Bayernest nevezett a kezdőcsapatába. Így Marcell Jansen, Piotr Trochowski, Zé Roberto és Paolo Guerrero is a kezdők tagjai lehettek. Később csereként beállt az úgynevezett "Bayern-ölő" is, Mladen Petric, aki nem egy mérkőzést döntött már el az FCB ellen a Hamburg javára.

Manuel Gräfe játékvezető nem sokkal este fél kilenc után indította útjára a mérkőzést, amely inkább óvatoskodó játékkal kezdődött. A csapatok nagyon sok eladott labdával éltek, az utolsó passzok rendre nem jöttek össze egyik oldalon sem - így sokáig kelett várnunk az első helyzetekre. Előbb Geuerrero veszélyeztetett, aztán Schweinsteiger került helyzetbe - ekkor, mint később kiderült, Rost kapus meg is sérült - helyére az első játékrész vége előtt nem sokkal Drobnyi érkezett.

De még az első félidőben felélénkültek a HSV támadásai: Előbb Ruud van Nistelrooy lőtt távolról, Jörg Buttnak először kellett közbeavatkoznia. Aztán Pitroipa tört be a bajor tizenhatosra, Guerreronak passzolt volna pimaszul - de Badstuber remekül (még egy hidegvérű cselt is bemutatva) szabadított föl.

A szünet után nem változtatott egyik csapat sem. Óvatosan kezdődött ez a játékrész is, Mario Gomez és Thomas Müller is próbálkoztak ugyanakkor távolról,  lövéseik azonban rendre eltévesztették az irányt. Egyik oldalról tüzelt Schweinsteiger, Altintop, a másikról pedig Trochowski és a csereként beállt Petric is - de ezen a napon a három kapus közül egyiknek sem tudtak gólt rúgni a mezőnyjátékosok. A 81. percben ugyanakkor nagy helyzet maradt ki a hazaiak részéről: Jonathan Pitroipa  egy nagyszerű kiugratás után találta magát szemben Jörg Buttal - a támadó mindent jól csinált -, azonban csak a kapufát találta el. Mind a Bayern, mind a Hamburg fegyelmezetten védekezett - így igazságos döntetlen született a végén. Folytatás egy hét múlva...

Hamburger SV - FC Bayern 0:0
Hamburger SV Rost (43. Drobny) - Benjamin, Westermann, Mathijsen, Jansen - Pitroipa, Rincon, Trochowski, Zé Roberto - Van Nistelrooy (71. Coupo-Moting), Guerrero (62. Petric)
FC Bayern Butt - Lahm, Tymoshchuk, Badstuber, Pranjic - Ottl, Schweinsteiger - Altintop, Kroos, Müller - Gomez (86. Olic)
Cserék Kraft, Demichelis, Braafheid, Jüllich, Knasmüllner
Vezette Gräfe (Berlin)
Nézőszám 57.000 (teltház)
Sárga lapok
Mathijsen / Pranjic, Schweinsteiger

 

Írta: Fehérkirály az fcbayern.de alapján


{tab=Meccselőzetes}

Kényelmes helyzetben van a Bayern a Bajnokok Ligájában, ma este pedig a Hamburg SV ellen arra törekednek majd a címvédők, hogy a Bundesligában előrébb lépjenek a tabellán. A három pont megszerzése azonban nem ígérkezik egyszerűnek, a bajor sztárcsapat ugyanis Németország északi részére utazik, ahol a Hamburg látja őket vendégül (péntek, 20:30 – TV: Eurosport2 [élőben]).

„Ha megverjük a Hamburgot, akkor újra az élmezőny tagjai lehetünk” – mondta Louis van Gaal, aki szoros összecsapásra számít a bajnokság ötödik helyezettje ellen. Uli Hoeneß szerint is fontos bajnoki előtt áll a csapat: „Nem engedhetünk meg magunknak egy újabb vereséget, mindenképpen nyernünk kell. Egy vereséggel 13 pontos hátrányt szedhetnénk össze a Dortmunddal és a Mainzzal szemben – ezáltal pedig nehéz dolgunk lehet, ha tényleg bajnokok szeretnénk lenni”.

„Több pontvesztés már nem fér bele. Alapvetően nekünk Hamburgban is a győzelemre kell játszanunk” – nyilatkozta Philipp Lahm, akivel Schweinsteiger is egyetértett: „Természetesen nyerni szeretnénk. Egy rossz folyamat részesei vagyunk, mert nem gyűjtöttünk eddig elegendő pontot. Három ponttal szeretnénk távozni”.

Mindazonáltal a Bayernnek soha sincs könnyű dolga Hamburgban: a legutóbbi öt találkozásuk alkalmával csupán egyszer tértek haza Münchenbe győztesen – de ez is 2006 novemberére tehető. „Mindig nagyot küzdünk Hamburgban, tudjuk milyen nehéz. Keményen kell összpontosítanunk” – magyarázta Schweini.

„Óriási potenciáljuk és kiváló egyéniségeik vannak. Mindegyikőnknek 100%-ot kell majd nyújtani. Nem győztünk gyakran itt, de itt az ideje, hogy ennek a sorozatnak vége szakadjon” – folytatta a német válogatott középpályása. Schweinsteiger szerint, nagy visszaesést jelentene egy vereség, miután a csapat két tétmérkőzés óta veretlen.

„Hamburgban egy győzelem, nagy lökést adhatna. Ezt minden játékos így gondolja” – magyarázta a 200. Bundesliga fellépésre készülő Lahm. Apropó, minden játékos: a Bayern München csapata megtizedelt létszámban utazott el Münchenből. Arjen Robben, Franck Ribery, Mark van Bommel, David Alaba, Rouven Sattelmaier, Breno, Miroslav Klose és Diego Contento is harcképtelenek továbbra is. Utóbbi három, az-az Breno, Klose és Contento már „kóstolgatták” szerdán a csapatedzést, ugyanakkor visszatérésük időpontja még bizonytalan.

A sérülési krízis azonban némileg mégiscsak enyhült. Daniel van Buyten hátsérülése miatt ugyan még mindig képtelen lesz a játékra, de a másik ex-hamburgi, Ivica Olic (orrtörés) már játéklehetőséget is kaphat Louis van Gaaltól. Ettől függetlenül, Louis van Gaal valószínűleg az elmúlt két mérkőzésen látott hadrendben küldi majd pályára csapatát.

„Hiszek a csapatomban, a sok sérült ellenére is győzni tudtunk az elmúlt két találkozón. Ugyanakkor nem lehet azt mondani, simán fogunk győzni. Úgy gondolom, ha nem lesz teljesen tökéletes a játékunk, akkor gondok lehetnek” – figyelmeztetett Van Gaal, majd hozzátette: „A győzelem fontosabb a mutatott játékunknál”. Végül pedig Hamit Altintop is bizakodva nyilatkozott: „Nagyon-nagyon jó érzéseim vannak. Úgy vélem, három ponttal fogunk távozni”.

Fordította: Fehérkirály

Forrás: fcbayern.de

{tab=Felvezető}

ze-roberto10Ezen a héten már pénteken pályára lép a Bayern München a Bundesligában. A 9. forduló nyitótalálkozóján az FCB a Hamburger SV otthonába látogat. Egy igazi klasszikus, az észak-déli rangadó következik.

Igazi kuriózum ez a mérkőzés. A Bundesliga történetének minden kétség nélkül legsikeresebb csapata találkozik azzal, amelyik egyedüliként eddig a Bundesliga minden egyes pillanatában jelen volt. A Bayern München 21 bajnoki címe a Bundesligában (+1 a korábbi időszakból) szinte behozhatatlannak tűnhet a többiek számára, a Hamburg pedig immáron 47 éve és 60 napja tagja a Bundesligának, tehát az alapítás óta.

Emellett persze két olyan csapat mérkőzése ez, amelyek egyaránt bajnoki címről álmodoznak. Persze melyik hogyan… Míg a Bayern München per pillanat is bajnoki címvédő, addig a Hamburgnak immáron 23 évet kell visszamennie az utolsó bajnoki címéig.

Azóta egy súlytalannak nevezhető ligakupán kívül (2003) nem nyertek semmit. Pedig különösen az utóbbi években rendre erős kerettel rendelkeznek. Ahogyan idén is. Másfelől persze itt jön a képbe az, hogy az utóbbi években sorban váltogatták az edzőiket. Hol a csapat rossz szereplése tette ezt szükségessé, hol maga az edző kapott egy számára kedvezőbb ajánlatot, hol pedig úgy érzem, hogy a hamburgi vezetőknek fogyott el idő előtt a türelmük. A lényeg, hogy ahány edző, annyi koncepció. S talán ezért lehet az, hogy az Armin Veh vezette Hamburg is hiába gyűjtögeti szépen lassan a pontokat, hiába az egyéniségek a csapatban, egyelőre még nem látom a csapat karakterét körvonalazódni.

A HSV jelenleg az ötödik helyen áll a tabellán. Hátrányuk 7 pont a BVB-vel, előnyük pedig 3 pont velünk szemben. Idén eddig kétszer kaptak ki (Wolfsburg, Werder). Az első fordulóban pedig a Schalkét verték. Ki hitte volna a szezon előtt, hogy ebben október közepén nem lesz szinte semmi különös. Nem úgy abban, hogy az előző fordulóban legyőzték a Mainz együttesét. Erre ugyanis eddig csak ők voltak képesek ebben a szezonban.

Egy pénteki győzelemmel csapatunk beérhetné a HSV-t. Ez azonban nem ilyen egyszerű! Ahogyan az előző években se termett sűrűn sok babér számunkra a HSV otthonában. 2006 szeptemberében nyertünk utoljára náluk. Azóta egy iksz mellett két 1-0-s vereség.

A múltból naphosszat lehetne sorolni azokat a játékosokat, akik mindkét csapatban megfordultak. A jelenlegi keretekben ugyanúgy hemzsegnek az ilyen játékosok. Nálunk Jörg Butt, Ivica Olic és Daniel van Buyten azok, akik egykoron a Hamburgban is játszottak. A HSV-ben pedig Ze Roberto, Piotr Trochowski, Marcell Jansen, Paolo Geurrero és David Jarolim azok, akik tudják, milyen a Bayern Münchenben futballozni.

Louis van Gaal dolga sokkal könnyebbé nem vált a Kolozsvár elleni bolondos győzelmet követően sem. A legvalószínűbb, hogy hasonló kezdővel találkozunk majd pénteken is, mint kedden. Ivica Olic és Daniel van Buyten azonban lehetséges, hogy ezúttal már ott lesz a keretben. Louis van Gaal pénteken még nem tudott erre pontos választ adni.

 

A Kicker így várja a kezdőt:

Butt - Lahm, Tymoshchuk, Badstuber, Pranjic - Ottl, Schweinsteiger - Altintop, Kroos, Müller - Gomez

A Bundesliga.de várakozása:

Butt - Lahm, van Buyten, Badstuber, Pranjic - Tymoshchuk, Schweinsteiger - Altintop, Kroos, Müller - Gomez

 

Írta: pizarro

 

{tab=Számokban}

vans_DW_Sport_Hoen_1001614p_van_nistelrooy_van_gaal_hollandLouis van Gaal és Ruud van Nistelrooy jól ismerik egymást. A holland válogatottal közösen bukták el a 2002-es világbajnoki selejtezőket. Ezek során pedig Van Nistelrooy öt meccsen hétszer volt eredményes.

50. alkalommal fogadja tétmeccsen a Bayernt a HSV. A Bajorok 200 perce gólképtelenek a Hanza-városban.

Az előző két hazai mérkőzését egyaránt 1-0-ra nyerte a Hamburg a rekordbajnok ellen. Mindkétszer Mladen Petric szerezte a győztes gólt.

Az FCB a Hamburg elleni utolsó 7 meccséből mindössze egyet tudott megnyerni (három döntetlen, három vereség).

A Hamburg idei 13 góljából mindössze csak egyet lőtt az első félidőben. Ha csak az első 45 percet vennénk figyelembe, akkor a Hanza-városiak utolsók lennének.

Ha a Bayern vereséggel térne haza az Elba partjáról, akkor már négy veresége lenne. Annyi, mint tavaly egész szezonban.

Gomez triplája ellenére: a Bayern – a Kölnnel együtt – még mindig a legkevesebb gólt lőtte a Ligában.

Az utolsó 13 idegenbeli meccsén az FCB mindig kapott legalább egy gólt. Ilyen hosszúságú sorozatra majd’ 30 évet kell visszamenni. 1982 és 1983 között 18 idegenbeli mérkőzésen kaptak sorozatban legalább egy gólt.

Nyolc forduló alatt 11 vagy kevesebb pontot szerezve csak egyetlen csapat tudott eddig bajnok lenni: a Werder az 1992/93-as szezonban. Nekik akkor 10 pontjuk volt.

Az utolsó hat meccsükön mindkét csapat egyaránt 8 pontot gyűjtött.

Philipp Lahm 200. német bajnokijára készül. 2003. augusztus 3-án a Stuttgart mezében a Hansa Rostock ellen mutatkozott be. A rostockiakat akkor éppen Armin Veh edzette.

 

Fordította: pizarro

Forrás: dfl.de

 

{/tabs}

Módosítás: okt. 26., 22:09

Kapcsolódó videó

Dim lights Embed Embed this video on your site
Mit vársz reálisan nézve a május 19-i BL-döntőtől?

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

News Image

Hátizsák

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

News Image

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

News Image

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

News Image

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

News Image

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

News Image

Ajándék shop

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség