{tab= Nyilatkozatok}
Kedd este a legjobb tizenhat közé jutott a Bayern München a Német kupában. Claudio Pizarro korán jutatta vezetéshez ugyan a Werder Brement, ám Bastian Schweinsteiger duplájának köszönhetően Louis van Gaal csapata, megfordította az állást. „Elégedettek lehetünk, hisz egy nagyon jó ellenfél legyőzésével jutottunk a következő körbe” – mondta az összecsapás után a mérkőzés emberének választott, Bastian Schweinsteiger.
Reakciók: Bayern vs. Werder 2:1
Louis van Gaal: „Ez egy fantasztikus eredmény. Sok sérült játékosunk van, ezért is jóval nagyobb értéket képvisel ez a siker.”
Bastian Schweinsteiger: „Elégedettek lehetünk, hisz egy nagyon jó ellenfél legyőzésével jutottunk a következő körbe. A második félidőben nem játszottunk jól, a Bremen egyértelműen több gólt is szerezhetett volna, amiért egyedül csak mi vagyunk a hibásak. Ugyanakkor voltak nekünk is helyzeteink, az első félidőben mi voltunk a jobb csapat. Nyertünk, továbbjutottunk – csak ez számít.”
Thomas Müller: „Az első kapott gólunk után kezdtünk el csak játszani. A második félidőben volt egy jó húsz perces időszakunk, amikor nagyon sok labdát ajándékoztunk el, nem játszottunk jól. A Bremen ez alatt nagyon veszélyesen futballozott, nem panaszkodhattunk volna, ha legalább egy helyzetet belőnek. Azonban ott vagyunk a következő körben, a többit pedig el kell felejtenünk.”
Thomas Schaaf: „Saját magunkat vertük meg. Volt legalább öt óriási lehetőségünk a második játékrészben, öt helyzet, melyeket be kellett volna lőni. Ez nem sikerült, így pedig egészen nehéz mérkőzést nyerni. Ez tipikusan olyan mérkőzés volt, melyet meg kellett volna nyernünk. Azzal a céllal érkeztünk ide, hogy továbbjutunk. Ez nem igazán látszott meg az első félidőben, ugyanakkor a szünetet követően sokkal jobbak voltunk, helyzetekig jutottunk. A Bayern egyszer került helyzetbe és egy csodálatos gólt szereztek. Ezt élőben kellett látni.”
Forrás: www.fcbayern.de
{tab=Összefoglaló}
Óriási mérkőzésen 2:1-re győzötta a Bayern a Werder ellen, továbbjutva ezzel a Német Kupa legjobb tizenhat csapata közé. Bár Pizarro már a 2. percben megszerezte a vezetést a vendégeknek, Schweinsteiger duplájával fordítani tudott a címvédő.
64 ezer néző követte figyelemmel a helyszínen a Bayern és a Werder csatáját, mely három gólt, rengeteg helyzetet és óriási iramot hozott. A sok sérült játékos miatt Van Gaal ugyanazt a kezdőt küldte pályára, mint Hamburgban, azaz a védelem közepén maradt Tymoshchuk (bár Van Buyten már ott volt a padon, és a 79. percben be is állt), Schweinsteiger mellett Ottl szerepelt, az egyedüli csatár pedig ismét Gomez volt.
Sokat nem tapogatóztak a csapatok, pontosabban a Werder: másfél perc elteltével már vezetéshez is jutottak a vendégek, miután Arnautovic beadását Pizarro térdelte be Butt kapujába – a védők csúnyán lemaradtak a perui csatárról, 0:1. Bár ezt követően érthető módon fokozta a tempót a Bayern, sokáig nem sikerült helyzetet kialakítania.
A 17. percben egy Gomez-fejes volt az első lehetőség hazai oldalon, majd rövid időn belül Lahm és Altintop is veszélyeztetett. A 27. percben mégis egy szerencsés góllal egyenlített ki a Bayern: Altintop beadására Kroos érkezett, akinek a lövése nem sikerült jól, a lecsorgó labdára viszont Schweinsteiger csapott le a leghamarabb, és közelről a hálóba továbbította azt, 1:1!
Az első félidő utolsó harmada elsősorban a Müller és Weiner játékvezető közötti párharcról szólt: utóbbi ugyanis olykor jogosan, olykor alighanem jogtalanul, de mindig a német támadó ellen fújt, aki ezt láthatóan nehezn viselte. Kisebb helyzetek még adódtak az első játékrészben, de újabb gól már nem esett.
Bár az első félidő sem volt eseménytelen, a java csak a szünet után következett! Az első percekben úgy tűnt, a Bayern hamar dűlőre akarja vinni a dolgot, rövid időn belül Müller és Altintop is gólt szerezhetett volna, ha kicsit higgadtabbak. Ezt követően viszont a Bréma percei következtek…
Az 58. és a 68. perc között valóságos tűzijátékot rendezett a Werder, egész pontosan hat alkalommal szerezhette volna meg a vezetést a vendég csapat! Volt itt minden: utolsó pillanatban történő mentés Tymoshchuk részéről, szabályosnak tűnő meg nem adott fejesgól, gólvonalról mentés, Butt védés, kapufa szabadrúgásból és mellélőtt ziccer – nem csalás, nem ámítás: mindez tíz perc leforgása alatt a Bayern kapuja előtt…
Közhely, de most milyen igaz volt - a sok kihagyott helyzet előbb-utóbb megbosszulja magát. Pontosabban Schweinsteiger a 74. percben megmutatta, hogyan kell a labdát egyszerűen a hálóba helyezni: a klasszissá érett középpályás 25-30 méterre a kaputól állított egyet a labdán, majd elképesztő erővel kilőtte a bal felső sarkot, 2:1!
A mérkőzés utolsó tizenöt percében a Werder minden erejével próbálta áttörni a Bayern védelmét (sikertelenül), miközben a bajorok számtalan alkalommal tudtak kontrázni, a befejésből viszont rendre hiányzott pontosság, így maradt a 2:1-es hazai siker. Győzelmével a Bayern bejutott a Német Kupa legjobb tizenhat csapata közé, és zsinórban négy meccs óta maradt veretlen.
| FC Bayern - Werder Bremen 2:1 (1:1) | |
| FC Bayern | Butt - Lahm, Tymoshchuk, Badstuber, Pranjic (90.+2 Braafheid) - Ottl, Schweinsteiger - Altintop, Kroos (79. Van Buyten) Müller - Gomez (81. Olic) |
| Werder Bremen | Mielitz - Fritz, Prödl, Mertesacker, Silvestre (85. Wagner) - Bargfrede (78. Hunt), Frings - Arnautovic, Wesley, Marin (76. Almeida) - Pizarro |
| Nézőszám | Michael Weiner (Giesen) |
| Gólok | 0.1 Pizarro (2.), 1:1 Schweinsteiger (27.), 2:1 Schweinsteiger (74.) |
| Sárga lapok |
Tymoshchuk / Wesley, Pizarro, Wagner |
Írta: Roy Makaay (az fcbayern.de alapján)
{tab=Meccselőzetes}
Idén májusban a Német Kupa berlini fináléjában találkozott legutóbb kupameccsen a Bayern és a Werder: előbbi frissen bajnokká avatva, utóbbi pedig bronzéremmel a tarsolyában. Alig öt hónappal a döntő után a két együttest ismét összehozta a sors – ezúttal már a második körben. Az előzmények viszont egészen mások, hiszen a Bayern csak 11., a Werder pedig a 8. jelenleg a bajnokságban.
A cél egyértelmű a Sabener Strassén: versenyben kell maradni mindhárom trófeáért. „Ez egy olyan mérkőzés, amit nem veszíthetünk el” – fogalmazott Louis van Gaal mester. „Ha ezen a fázison túl tudunk jutni úgy, hogy mindenhol partiban maradunk, akkor megmarad az esély a trófeák gyűjtésére. Fantasztikus volna, ha ma nyerni tudnánk” – folytatta a holland mester, akivel a Bayern még sohasem győzte le a Werdert Münchenben.
Ugyanakkor mindenki tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű feladat továbbjutni, elsősorban a sok sérült miatt. A Hamburg elleni bajnokihoz képest csak Van Buyten visszatérése biztos, de alighanem ő is csak a cserepadra fog leülni. Valószínűleg a kezdő ugyanaz lesz, mint legutóbb.
Philipp Lahm szerint azonban „van olyan erős csapat a Bayern, hogy legyőzze a Brémát.” Van Gaal is bízik a csapatában: „Nagyon boldog vagyok, mert három kemény mérkőzésen sikerült hét pontot szereznünk.”
Jó játékra számít a holland szakember kedd este, de természetesen nem várható el olyan gála, mint a májusi kupadöntőben (4:0). „Az a klub történetének egyik legjobb meccse volt” – emlékezett vissza Van Gaal. Alighanem már egy szoros egygólos sikert is ünneplés követne ezúttal. „Ez egy nagyon fontos meccs lesz” – összegzett a mester.
Fordította: Roy Makaay (az fcbayern.de alapján)
{tab=Felvezető}
Ami tavaly csak a legvégére maradt, arra idén kifejezetten hamar, a legelső adandó alkalommal sor kerül: az előző két kupakiírás két nyertese, a Bayern München és a Werder Bremen már a főtábla második körében összecsapnak, s kupamérkőzés révén természetesen a kedd esti mérkőzésen az is bizonyossá válik majd, hogy a két csapat egyike lemondhat idei kupareményeiről.
Nehéz egyértelműen megállapítani, melyik a Bayern München mögött a második legerősebb kerettel rendelkező csapat Németországban. Bölcsebb, ha én is csak úgy fogalmazok, hogy erre a kérdésre valószínűleg nagyon sokan a Werder Brement válaszolnák. Idei teljesítményük azonban Mesut Özil távozása és a folyamatos sérülések ellenére sem tekinthető elfogadhatónak.
A bajnokságban alig két ponttal szereztek többet a Bayern Münchennél, s hasonlóan hozzájuk, már három vereségnél tartanak. A Bayern Münchennel ellentétben azonban nekik a Bajnokok Ligájában sincs szerencséjük. Talán a legnehezebb csoportba kerültek, s ott eleddig mindössze két pontot sikerült összehozniuk. A kupa első körében a Rot-Weiss Ahlent 4-0-ra verték idegenben.
A két csapat kupatalálkozóinak nagy múltja van. Hat idei összecsapásukból ráadásul 3 döntő volt. A nem döntőbeli három találkozójukból egytől egyik a Bayern München jött ki győztesen. A három kupadöntőn pedig 2-1 az arány a müncheniek felé. 1999-ben tudta egyedül legyőzni a Werder Bremen a Bayern Münchent a kupában. Akkor a berlini döntőben tizenegyesekkel tudta felülkerekedni.
Egy évvel később aztán újra összecsaptak a kupa döntőjében, akkor már 3-0-ra a bajor együttes nyert. Utolsó csúcstalálkozójuk idén májusban volt kupadöntőben. Akkor a Bayern München, mint 2008-as kupacímétől 2009-ben a Werder által megfosztott csapat 4-0-s megalázó vereséget mért északi riválisára. A Werder Bremen célja minden bizonnyal nem lehet más, mint tavasszal a Bajoroké: legyőzni azokat, akik megfosztották őket kupacímüktől.
Érdemes még arra is kitérni ehelyütt, hogy mivel kupáról van szó, bőven előfordulhat olyan, hogy egy proficsapat egy amatőrrel találkozik. A két egyesület vonatkozásában összesen öt alkalommal erre is sor került. A Bayern München kétszer találkozott a Werder Bremen II-vel a kupában, mindkétszer magabiztos Bayern siker született. A két csapat 2003-as mérkőzésén Claudio Pizarro is betalált.
A Werder háromszor találkozott a mi második csapatunkkal. Ebből egyszer azonban az FCB II is nyerni tudott. 1994-ben Grünwalder Strassén amatőrcsapatunk 2-1-re nyert. Az 1995-ös találkozásuk szűk brémai sikert hozott, Vladimir Beschastnykh révén csak a 88. percben született meg a győztes gól. A 2005-ös találkozójuk is emlékezetes marad. Ez volt az az év, amikor az FCB II egészen a negyeddöntőig menetelt a kupában. Ott aztán éppen a Werder állította őket meg. 3-0-ra győztek Münchenben. Érdekes, hogy mindhárom gólt olyan játékos szerezte, aki később Münchenben is megfordult (Borowski 2× és Ismael), de Miro Klose is a pályán volt brémai részről.
És akkor el is érkeztünk arra a pontra, ami ugyancsak pikantériát adhat a mérkőzésnek. Ez az összecsapás is sokak számára különleges lesz. Müncheni oldalról Miro Klose az, aki Brémából érkezett Münchenbe, ő a hírek alapján talán már ott lehet majd a padon. A másik oldalon annál több kalandor van. Tim Borowski és Torsten Frings egy vargabetűt München irányába is tettek. Mindketten egy év után távoztak a Bayernből. Sandro Wagner pedig a Bayern München neveltje.
Ha lesz olyan játékos, aki középpontba kerül ezzel a meccsel kapcsolatban, akkor az Claudio Pizarro lesz. Kétségtelenül ő az, aki talán a leginkább büszke lehet a két német csapatában eltöltött időkre egyaránt. S közben lassan, de biztosan eljutott odáig, hogy a hétvégén beírta magát a Bundesliga nagykönyvébe is. Azzal, hogy a Mönchengladbach ellen betalált, ő lett a Bundesliga történetének legeredményesebb külföldi játékosa. 134 góljával egykori csapattársát, Giovane Elbert előzte meg. Ezeknek a találatoknak egyébként éppen több, mint felét a Bayern München játékosaként szerezte.
Mindkét csapatot sérüléshullám sújtotta, lassacskán mindkét csapatba térnek vissza a játékosok. A Bréma azonban jóval előrébb áll ebben. Náluk jelenleg egy „friss” sérült, Tim Wiese lesz a legnagyobb hiányzó. Azt most még elég nehéz lenne megjósolni, hogy a Bayern München csapatában pontosan kik térhetnek majd vissza kedden. A legvalószínűbb egy a hamburgi mérkőzéshez hasonló kezdő tűnik.
A Kicker így várja a kezdőket:
FC Bayern: Butt - Lahm, Tymoshchuk, Badstuber, Pranjic - Ottl, Schweinsteiger - Hamit Altintop, Kroos, T. Müller – Gomez
Werder Bremen Mielitz - Fritz, Mertesacker, Prödl, Silvestre - Frings, Wesley - Hunt, Pizarro, Marin - Arnautovic
Írta: pizarro
{/tabs}