Több mint 32 ezer néző foglalt helyett az Aachen új stadionjában, a Tivoliban, hogy megnézzék kedvenceik kupameccsét a címvédő Bayern ellen. Louis van Gaal több helyen is változtatott a felálláson: Van Bommel távozásával Ottl került a védekező középpályás posztjára, míg Robben betegség miatt csak a kispadra ült le, helyén Altintop játszott.
A mérkőzés első húsz perce meglehetősen eseménytelenül telt el, kapuralövést egyik oldalon sem jegyezhettünk fel. Az Aachen láthatóan a biztos védekezésre és a kontrajátékra rendezkedett be, míg a Bayern sem akart kockáztatni, és csak ímmel-ámmal támadott, sokszor csupán két-három játékos próbálta áttörni a hazaiak védelmét – elsősorban Altintop és Müller igyekezett a szélen a védők mögé kerülni.
A csend a 21. percben tört meg, amikor egy labdaszerzést követően gyors kontratámadást vezetett az Aachen, de Auer (némileg kiszorított helyzetben) a kapu mellé gurított. A 26. percben pedig a gólcsend is megtört, ráadásul a Bayern oldalán: Gustavo beadásából Gomez teljesen egyedül fejelhetett kapura az ötösről, és nem is hibázott, 0:1! Szó szerint a semmiből…
A játék képe nem sokat változott, továbbra is meddő mezőnyjáték folyt a pályán. A 34. percben azonban ki is egyenlíthetett volna a hazai csapat, de Weiner játékvezető nem vette észre, hogy Gustavo egyértelműen buktatta a tizenhatoson belül Auert, így elmaradt a jogos büntető. Két perccel később pedig akár meg is duplázhatta volna előnyét a Bayern, miután Müller beadását követően Gomez nagyszerűen fordult le Feisthammelről, de Hohs kapus eszén már nem tudott túljárrni, az eredmény nem változott – 0:1-gyel vonultak öltözőbe a csapatok.
A második játékrész hasonlóan indult, mint az első, azaz nem igazán kapcsoltak magas fokozatba a csapatok. Egészen az első tíz perc végéig, akkor viszont egy Müller-Gomez kényszerítő után utóbbi gólt szerezhetett volna, de Hohs kapus ismét túljárt Gomez eszén. Az ezt követő húsz percben pedig igencsak felgyorsultak az események…
Az Aachen folyamatosan növelte a nyomást, és bár befejezett támadásból nem sokat tudott felmutatni, több ízben is komoly zavart okozott a Bayern kapuja előtt. A legnagyobb egyenlítési lehetőség a 61. percben adódott a hazaiak előtt, miután egy szögletből Feisthammel meglehetősen üresen fejelhetett kapura, Kraft azonban óriási, már-már Kahnt idéző reflex-mozdulattal kiütötte a labdát a gólvonalról. Alig tíz perccel később ismét a fiatal kapus volt a főszereplő, igaz, ekkor már negatív hősként, hiszen csak pár centin múlott, hogy nem védte be Demai beadását.
Ezekben a percekben egyértelműen látszott, hogy nem marad 1:0 az eredmény, a kérdés csak az volt, hogy ki talál be először, hiszen azért a bajoroknak is adódtak lehetőségei ebben az időszakban (Gomez és Altintop próbálkozott). A mérkőzés fordulópontját Robben beállása jelentette: a holland szélső a 72. percben váltotta Altintopot, ezzel pedig kegyetlenül hatékonnyá vált a csapat támadójátéka.
A 75. percben Robben először ért labdába, és rögtön egy remek labdát adott a baloldalon üresen érkező Müllernek, aki egy-két lövőcsel után bevette az Aachen kapuját, gyakorlatilag eldöntve a továbbjutást, 0:2! A hajrában már igazi örömfocit játszottak Van Gaal fiai, aminek két újabb találat lett az eredménye: a 80. percben ismét Müller talált be egy megpattanó lövésből, míg a 88. percben Schweinsteiger középre adott passzát belsőzte a kapuba Robben - 0:4!
A vége tehát sima lett, sorsolás vasárnap este.
Írta: Roy Makaay