A gól egyenesen olyan volt, mintha azt a Bayern szerezte volna: Bastian Schweinsteiger labdát szerzett, majd Müllerhez pattant a labda, aki Miroslav Klose elé tálalt, utóbbi pedig a kapuba lőtt. Ugyanakkor ez a találat nem a Bundesliga aktuális fordulójában született. A gól egy péntek esti EURO 2012-es selejtezőn esett, és Németország válogatottja szerezte az 51. percben, Belgium ellen. Attól függetlenül, hogy a játékosok nem bajor mezben érték el a gólt, még mindig ugyanolyan örömmel fogadták.
A hazai csapat részéről Daniel van Buyten vesztette el a labdát Bastian Schweinsteigerrel szemben, saját tizenhatosán belül. „Gyorsabban szabadulnom kellett volna a játékszertől” – bánkódott a lefújás után a belga hátvéd, aki elismerte hibáját, és felelősséget vállalt érte. Ez a hiba ugyanis három pontot ért a Nationalelfnek.
Van Buyten, Schweinsteiger és a többi Bayern játékos később összegyűltek a pálya egyik szegletében, ahol megbeszélték a történteket. Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen néhány órával később már utaztak is tovább a felek. A müncheni csapattársak természetesen gratuláltak egymásnak a remek mérkőzéshez. „Schweinsteiger azt mondta nekem, hogy szerencsések voltak, és hogy máskor még nyerhetünk is”- magyarázta Daniel van Buyten.
Schweinsteiger – aki „letámadta Van Buytent -, később nem tudott ellenállni egy kedélyes mosolygásnak. „Danielről egy kicsit tudtam” – mondta a kissé serényen nyilatkozó Schweini. „Ilyen általában nem történik meg vele, ugyanakkor nekem volt némi szerencsém is, hogy az elpattanó labda éppen Müllerhez került” – folytatta.
Müller pedig egy szempillantás alatt észrevette az üresen álló Klosét. Gyorsan reagált, jó döntést hozott, mint a világbajnokságon. A 20 esztendős támadó megint fontos kelléke volt a válogatottnak.
Klose rekordja
Az első játékos, aki eredményes volt a dél-afrikai világbajnokság után. „Remek, hogy gólt szereztem, de a legfontosabb, hogy 1:0.ra nyertünk” – mondta Klose, akinek a 102. válogatottsága volt a pénteki. A 32 éves csatárnak a nyáron megadatott a lehetőség, hogy megelőzze a VB-k legeredményesebb játékosát, Ronaldót (15), ugyanakkor kisebb sérülése megakadályozta őt ebben, és nem tudott pályára lépni a világbajnokság bronzmérkőzésen, melyet a csapat egyébként nélküle is megnyert 3:2-re, Uruguay ellen.
Egyvalamit mégis elért Miro Klose, beért egy egykori „gólgyárost”, Gerd Müllert (14 gól a világbajnokságokon). A „Nemzet Bombázója” összesen 68 gólt szerzett a válogatottban, Klose ehhez is közel jár már. Önmaga 32 évével még korántsem gondol a nemzeti mez „levételére”, és mindenképpen szeretne részt venni a 2012-es kontinenstornán. Itt pedig tovább növelheti góljai számát. Addig is, Bayern mezben rezegtetheti meg az ellenfelek hálóját…