Louis van Gaalnak mennie kellett. Mennie kellett, hiszen ha veszélybe kerül a BL-indulásunk, akkor arról a vezetőedzőnek számot kell adnia. Az igazi válóokot azonban az idáig vezető problémák egész sora képezi.
Louis van Gaal kétséget kizáróan a jelenkori labdarúgás egyik legnagyobb egyénisége és szakembere. Munkájának eredménye minden eddigi egyesületi állomáshelyén beérett, s remélhetőleg így lesz majdan nálunk is. Azonban a nálunk eltöltött majd’ két év alatt olyan sok probléma állott elő, aminek következtében talán törvényszerű is volt az a nihil, ahova 2011 tavaszára jutottunk.
Az alapproblémát mindenképpen az jelenthette, hogy nem volt megfelelő a keret. Sem mennyiségi, sem pedig minőségi szempontból. Van Gaal már érkezésekor előrevetítette, hogy ő a kis keret híve, ő kis kerettel akar dolgozni. Ez nagyjából 20 profit és 3 perspektívát jelentő fiatalt foglal magába. Egészen elképzelhető, hogy van Gaalnak így könnyebb volt a dolgozni a keretével, s a gondolkodásmódját is könnyebben át tudta adni a játékosoknak, különösen a fiataloknak. Azonban a felkészülés nem öncélú: a mindennapos edzéseket követően bizony a mérkőzéseken eredményeket kell produkálni. Az olyan csapatoknak, mint a Bayern München pedig mindezt folyamatosan kell produkálnia.
A kis kerettel azonban amennyiben bejön három-négy sérülés, s netalántán még egy-két eltiltás, könnyen redukálódhat a minimálisra a hadra foghatók száma. S ne felejtsük el azt sem, hogy az egészségesek közül sem lehet – pusztán a nagy számok törvénye alapján – mindenki topformában.
A van Gaal általi kis keretnek egyébként sérülésektől mentesen is megvan a hátránya, hogy egyes posztokon a kezdőjátékosnak nincs megfelelő cseréje: lásd a jobbhátvéd posztot, ahol tavaly a teljesen figyelmen kívül hagyott Görlitz és Lell voltak Philipp Lahm cseréi. Idén viszont még elméletben sem található további jobbhátvéd a csapatkapitány mögött. Feltéve persze, hogy egyáltalán Lahm jobbhátvéd…
Ott van aztán a minőségi kérdés, hiszen vannak olyan poszton, ahol a mennyiségileg megvan a szükséges számú játékos, azonban közülük többen nem ütik vagy ütötték meg ennek a klubnak a szintjét.
S ezt máris össze tudjuk kötni az átigazolásokkal. Igen, a legproblémásabb posztról, a belső védelemről beszélek. Belső védelmünk már Klinsmann idején sem működött megfelelően, akár akkor is sor kerülhetett volna az erősítésre. Erre azonban nem hogy nem került sor, de még el is engedtük, mit elengedtük, kvázi elhajtottuk innen a jelenkor egyik legjobb belső védőjét, a brazil Luciót.
Ráadásul van Gaal még azt a Holger Badstubert is eltolta a középső tengelyből, aki – a Hermann Gerlandtól megszokott módszernek is nagyban köszönhetően - nagyon meggyőzően kezdett neki profi karrierjének. Így kvázi még az egyetlen megmaradt kiváló formát mutató belső védőt sem használta van Gaal. Az eredmény a madridi keserű ráeszmélés.
No persze, a szurkolók túlnyomó többsége ezt már előtte is látta. Sajnos van Gaal illetőleg a vezetőség még azt követően sem. Még durvább, ha igen, de mégsem tettek ellene: 2010 nyarán minden adott lett volna ahhoz, hogy csapatunk körbenézzen a piacon, s egy vagy esetleg több kiváló belső védőt Münchenbe csábítson. Erre nem került sor. Louis van Gaal úgy nyilatkozott augusztusban, hogy akkor sincs „probléma”, ha Martin Demichelis távozik, mert akkor majd Maximilian Haas fog előrébb kerülni. Nos, Micho – a többség pozitív fogadtatásával – télen távozott. Ekkor már olyannyira feldúlta van Gaal ezt a belső védelmet, hogy a középpályás Tymoschchuk került a legtöbbször arra a posztra. Változás azonban ekkor történt. Illetve történt: jött egy középpályás – védőnek…
Tovább görgetve a dolgot: nem csupán mennyiségi és minőségi probléma áll fenn a van Gaal féle kerettel, hanem az is további problémát jelentett, hogy a holland igencsak rosszul sáfárkodott a meglévő játékosaival is: a messzemenőkig tartotta magát a kiválasztott 12-13 játékosához. Ez pedig háromfrontos harc során öngyilkosságként is felfogható.
Egyrészt képtelenség 50-60 meccsen át folyamatosan kiváló teljesítményt nyújtania egy játékosnak: nemcsak erőnlétileg, de fejben is. Nem véletlen, hogy több játékosunk szinte teljesen kiégett 2011 áprilisára: köztük Schweini, Lahm avagy éppen Müller.
Másrészt pedig a padra szorultak szintén nem kerülhettek olyan mentális állapotba, hogy ténylegesen segíteni tudják csapatunkat. A legszomorúbb példa számomra itt is a BL-döntő: Müller és Olic teljes mértékben jogosan voltak kezdők tavaly, tökéletesen rá is szolgáltak erre. Azonban a rotáció hiánya odáig vezetett, hogy az Inter ellen vesztett állásban kénytelenek voltunk a Gomez – Klose kettőst a pályára küldeni, akiktől, játékban nem lévén, előre elvetélt ötlet volt a csodát várni az évezred talán legjobban összerakott és legjobban tömörülő védelme ellen.
A bérelt helyek rendszere nagyon rossz üzenettel is bír: csinálhatsz bármit, úgyis kezdő leszel. Avagy a másik szemszögből: csinálhatsz bármit, úgysem leszel kezdő. Szüksége van mindenkinek a bizalomra, Mario Gomez is épp úton van a gólkirályi cím felé, de ez nem mehet az eredményesség kárára.
A hagyma következő héját lehúzva szót kell ejtenünk a talán legidegölőbb dologról: folyamatában fordult elő az, hogy 1-2, de akár több játékosunk nem a saját posztján játszott. Nyilván előfordulhat olyan, hogy kényszermegoldáshoz kell nyúlni, de van Gaal esetében legtöbbször eleve ilyen megoldásról indultunk.
Az, hogy Luiz Gustavo, s ebben a szezonban Anatoliy Tymoschchuk milyen kiválóan teljesített a saját posztján, talán vitán felüli. Ehhez képest a legritkább esetben szerepelnek azon a poszton.
A leginkább tragikomikus poszt a balhátvéd, ahol Louis van Gaal alatt immáron 6 játékos fordult meg. Közülük Holger Badstuber belső védő, Luiz Gustavo középpályás, Danijel Pranjic szélső, David Alaba támadó középpályás, Edson Braafheid pedig a szurkolók túlnyomó része szerint meg sem közelítette azt a szintet, ami a Bayern München képvisel. Maradt Diego Contento, aki tavaly, s idén egészen sérüléséig folyamatosan meg tudta mutatni, mekkora tehetséggel bír, s hogy aktívan tudja segíteni a csapatot. Sérüléséből való felépülését követően mégis a tartalékcsapatban találta magát…
Nem mehetünk el az élhetetlen taktika mellett sem. Louis van Gaal elvileg ugyanazt a hadrendet akarná játszatni, mint Jogi Löw a Nationalelfben. Azonban több ponton megölte ezt a hadrendet a vezetőedző. A leghangsúlyosabb a belső középpálya. Ebben a felállásban nincs klasszikus védekező középpályás. Átalakult, sokkal komplexebbek a feladatai. Ezt van Gaal is hangoztatta, amikor Tymo hanyagolásának okait ecsetelte. A probléma az azonban, hogy a van Gaal féle rendszerben nemcsak, hogy van klasszikus védekező középpályás, hanem egyszerre kettő is van: azzal, hogy megkötötte pl. Schweini kezét a mester, azt érte el, hogy a posztból, amiben Schweini a válogatottban abszolút világsztár, csinált egy alibiposztot. Toni Kroosszal pedig szintén jól elbánt azzal, hogy nem a neki megfelelő feladatokkal látta el, hanem sarkítottan kifejezve gyakorlatilag beállította a kezdőkörbe.
Ami számomra mindezek felül is nagyobb fájdalom: soha nem tapasztalt nihilt érzek a játékosok fejében. Olyan szintű nemtörődömséget, motiválatlanságot tapasztalhatunk, melyet még talán egy megyei II-es csapattól sem fogadnánk el, nemhogy a Bayern Münchentől, mely heroizmusa éppen az örök küzdésen, a soha fel nem adáson alapult, s amelyet nagyon sokan talán éppen ezért a tulajdonságáért szerettünk meg. Sajnos az idei szezonban ezt a kilátástalanságot, s nemtörődömséget sem a pocsék ősz, sem pedig az egyre inkább égető Európa-Liga réme nem törte meg. A csapat teljes motiválatlansága, a tartás teljes hiánya nem feltétlenül teljes mértékben az edző hibája, de mindenképpen az ő felelőssége.
A sort még folytathatnánk, például Alexander Baumjohann elpocsékolásával avagy a csapatkapitányról való lemondásával. De van még egy tehetséges fiatal személy is, akit a hollandot bírálók talán nagyobbik fele felírna még erre a listára. Én nem teszem. Méltatlannak érezném mindkét személlyel szemben.
Louis van Gaal távozása rendkívül sajnálatos és szívszorító, de egyben szükséges is volt.
