fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

A hét témája: A védelem hatékonysága

Értékelés:
(13 értékelés)

Most induló sorozatunkban hétről-hétre fel fogunk vetni egy témát, melyről szeretnénk, ha Ti is kifejtenétek a véleményeteket. Célunk az, hogy egy-egy kérdésre fókuszálva színvonalas diskurzusok alakuljanak ki, ahol elsősorban az érvek, és nem az érzelmek dominálnak.

Rovatunk első részében a védelmet vesszük górcső alá: azt a csapatrészt, mellyel az előző idényekben a legtöbb problémánk volt, és amely a nyáron a leginkább átalakult.

Jól mutató statisztikák

A szikár tények azt mutatják, hogy az eddig lejátszott hét tétmérkőzésen (egy kupameccs, négy bajnoki és két BL-selejtező) mindössze egyetlen gólt kapott a csapat, még a nyitófordulóban a Borussia Mönchengladbach ellen. Tizennégy félidőből tizenhárom alkalommal érintetlen maradt a Bayern kapuja.

Most tekintsünk el a kupatalálkozótól és a selejtezőktől, hiszen előbbi esetében nagyon eltérő erősségű csapatok jöhetnek szembe, utóbbiban pedig szerencsére nem túl gyakran van részünk. Ami a bajnokságot illeti: ha megnézzük az utóbbi tíz szezont, négy forduló után csupán egy ízben volt a kapott gólok száma egy, méghozzá a 2007/2008-as szezonban, aminek a végén rekord kevés (21) bekapott találattal végül simán bajnok lett a Bayern. Két kapott góllal pedig legutóbb éppen tíz éve rajtolt a csapat.

Tény az is, hogy a nyáron alaposan bevásároltak a klubvezetők hátul: az elköltött 44 millió euróból csaknem negyvenet a védelemre szántak, érkezett a kapuba Neuer, a szélre Rafinha, középre pedig Boateng. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Lahm átkerült a baloldalra, láthatjuk, hogy a védelem öt pozíciójából csupán egy esetében nem történt változás, az ismét magára találó Badstuber maradt mindössze a helyén.

Amit a statisztikák nem mutatnak

Ugyanakkor néhány dolog azért mindenképpen árnyalhatja a kiváló mutatókat. Egyrészről emlékezhetünk még a M’gladbach ellen Neuer és Boateng ügyetlenkedése következtében bekapott gólra, amely sokunkban az előző idények megannyi védelmi bakiját idézte fel. Másrészről az egy gól valójában kettő, hiszen a Wolfsburg ellen a hazaiak Helmes révén egy teljesen szabályos találatot szereztek, csupán a játékvezető látta másképpen. Az első fordulóban nulla pont lett a hiba jutalma, és könnyen így történhetett volna a második körben is.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy milyen csapatok ellen sikerült nullára hozni a találkozókat. A kupában a másodosztályú Braunschweig, a BL-selejtezőben a rendkívül szürke Zürich, a bajnokságban pedig az egyaránt gyengén rajtoló Wolfsburg, Hamburg, Kaiserslautern trió ellen.

Harmadrészt pedig érdemes megemlíteni, hogy korántsem mondhatjuk azt, hogy mindezt egy már összeállt védelem hozta össze, a jelek szerint ugyanis Heynckes még kísérletezget. A Hamburg ellen Boateng helyén Van Buyten kapott helyet, a zürichi és a ’lauterni meccsen pedig Rafinha került a padra – az elmúlt években sokat (és joggal) kritizált belga hátvéd tehát zsinórban három találkozón is kezdő volt, igaz, ezúttal eddig csak az ellenfelek kapujára volt veszélyes.

Kérdőjelek

Nem tudjuk egyelőre, milyen szinten tudna teljesíteni a védelem akkor, amikor egy igazán komoly erőt képviselő csapat jön szembe. Az első ilyen találkozó ráadásul a Villareal elleni idegenbeli mérkőzés lesz (addig már csak a Freiburg ellen játszunk otthon), ahol semmiképpen sem szabadna veszíteni.

Nem tudjuk azt sem, hogy Heynckes milyen alap négyessel képzeli el a hátsó alakzatot. Vagy esetleg állandóan rotálni fog? Ha igen, nem fog-e ez az összeszokottság rovására menni? Végül vajon Van Buyten képes hosszabb távon megbízhatóan játszani?

Heynckes a szezont megelőzően azt mondta, hogy a meccseket a támadósor, a bajnokságot viszont a védelem nyeri meg. Ha igaza van, akkor az eddigiek alapján azért mindenképpen bizakodhatunk a végkimenetelt illetően.

De a fő kérdés a következő: vajon mindez valódi fejlődés eredménye-e, vagy csak egy véletlennek köszönhető jó sorozat?

Módosítás: szept. 05., 11:50

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség