Kedden kezdetét veszi a Bajnokok Ligája csoportköre, szerda este a Villareal otthonában lép pályára a Bayern. Rovatunk harmadik részében esélyeket latolgatunk.

Villareal, Manchester City, Napoli – bizony könnyebb sorsolást is el tudtunk volna képzelni, pontosabban ennél nehezebbet aligha. Az A csoport kétségtelenül a legerősebb mindközül, mindegyik csapat eséllyel vág neki a csoportkörnek. Ugyanakkor jó alkalom a bizonyításra, hiszen a három rivális topbajnokság képviselőivel szemben lehet erőt demonstrálni, jó szereplés esetén tavasszal már mindenhol favoritként tekintenének a Bayernre.
A pénz, a tapasztalat és a lelkesedés
Ha valaki a Manchester Cityre gondol mostanában, valószínűleg elsőként az arab tulajdonos és a játékosokra költött euro milliók jutnak az eszébe. Az egykor szimpatikus iparvárosi alakulat (2002-ben jutott fel a PL-be) irányítását ugyanis 2008-ban Manszúr sejk vette át, ezzel pedig egy csapásra a világ leggazdagabb klubja lett a City. Mindezt tökéletesen alátámasztja az, hogy a 2007/2008-as idény óta mintegy 658 millió eurót költött igazolásokra az együttes – többet, mint az egész Bundesliga három esztendő alatt… Az eredménye mindennek most már meg is látszik, négy fordulót követően százszázalékos teljesítménnyel és meggyőző játékkal a városi rivális Uniteddel karöltve az első helyen állnak jelenleg a bajnokságban, 15:3-as gólkülönbséggel.
A Villareal mellett a tapasztalat szól, hiszen angol és olasz riválisaival ellentétben a „sárga tengeralattjáró” már az elmúlt években is észre vétette magát a nemzetközi porondon. A 2005/2006-os szezonban például egészen a BL elődöntőéig menetelt az együttes, ahol csak nagy csatában maradt alul az Arsenallal szemben. De a mostani keretre nézve ennél is több információértékkel bír az, hogy az előző szezonban az Európa Ligában sikerült a négy közé jutni (többek között a Napolin és a Leverkusenen keresztül), ahol a későbbi győztes Porto parancsolt megálljt. A Villarealra elsősorban a rövidpasszos, gyors játék a jellemző, sokak szerint a spanyol liga egyik legstílusosabb csapatáról van szó. Az idei bajnoki szezon viszont nem indult túl fényesen: Barcelonában 5:0-s vereség, majd 2:2 a Sevilla ellen hazai pályán.
A Napoli mintegy 20 év böjtölés után vált ismét meghatározó csapatává az olasz bajnokságnak. A ’80-as évek végén a Maradona-korszakban bajnoki címeket, olasz kupát és UEFA Kupát is nyerő együttes az előző szezonban sokáig a bajnoki címre is esélyes volt, és valóságos örömünnep tört ki Nápolyban, mikor biztossá vált az idei BL-szereplés. Éppen ezért is nagy dilemma most a dél-olasz városban, hogy a bajnokságra, vagy a régóta áhított nemzetközi szereplésre koncentráljanak-e, hiszen a kétfrontos harc alighanem még túl megterhelő ennek a keretnek. Amit tudunk: a Serie A első fordulójában 3:1-re győzött a Cesena vendégeként.
Esélyek
A spanyol csapatnak nincsen nagyobb szurkolótábora hazánkban, angol és olasz riválisainknak viszont igen – így lehetőségünk adódik megnézni, ők mit várnak a csoportkörtől.
A Manchester City népsportos blogján mindenképpen továbbjutást várnak csapatuktól, nem kizárva, hogy ez akár a kvartett első helyén is történhet. Ugyanakkor elismerik, hogy a bajor keret is roppant erős, stabil védelemmel, életveszélyes szélekkel és sok minőségi, válogatott játékossal.
A Napoli népsportos blogján kifejezetten bosszúsan fogadták a sorsolás eredményét, hiszen előzetesen túl nagy falatnak tűnik ez a csoport a dél-olaszoknak. Abszolút pozitív forgatókönyv esetén a második helyet is megszerezhetőnek vélik, de sokkal reálisabbnak tartják, hogy majd a Villareallal fognak megküzdeni az EL-t érő harmadik helyért.
Eheti kérdésünk egyértelmű: mit várunk mi, bajor szurkolók – látva az eddigi produkciókat – a csoportkörtől?