Úgy tűnik, hogy kedden este olyannyira sikerült végrehajtanunk az idén megszokott demoralizáló játékunkat, hogy ellenfelünket nem pusztán földre kényszerítettük, hanem ki is ugrasztottunk egy szöget a zsákból.
Történt ugyanis, hogy a keddi Manchester City elleni meccs félidejében – amikor már 2-0 volt az állás – Roberto Mancini, az ellenfél mestere a támadásaik erősítése érdekében a pályára akarta küldeni Carlos Tevezt, aki azonban egészen egyszerűen megtagadta a játékot. Az argentin játékos azt nyilatkozta nyomban a meccs után, hogy egészen egyszerűen mentálisan nem érezte jól magát.
Ennek következményeit pedig láthattuk: a Manchester City nem tudott újítani a második félidőben, s a játékuk a végére még ellenféli szemszögből nézve is a botrány határait súrolta. Roberto Mancini a mérkőzést követően kijelentette, hogy soha többet nem fogja játszatni Carlos Tevezt. Hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy a Milanban, a Manchester Unitedben vagy épp a Bayern Münchenben ilyen előfordulhatna. Utóbbi csapattal kapcsolatban talán magabiztosan jelenthetjük ki: mi sem…
Amellett, hogy ismét behúzhatunk egy strigulát az érzelmi alapon való klubkötődés mellé a pusztán pénzügyi érdekeken alapuló ellenében, ez az eset az újraformált, lehengerlő stílusunk sikeressége felé is egy visszajelzés.
Hetek óta azt látjuk, hogy momentumot sem engedünk az ellenfeleinknek. Ezt a jelenséget rosszakaróink könnyen elintézik azzal, hogy mindig az ellenfél a gyenge. Önmagában nézve valóban igaz, hogy minden ellenfelünk gyengén játszik ellenünk. Azonban kimarad egy fontos logikai elem: azért gyér és esetlen minden idei ellenfelünk, mert a mi játékrendszerünk egészen egyszerűen eddig kizárta, hogy ellenfeleink felvehessék a harcot velünk szemben. A mi KELLEMETLEN fellépésünk az, ami miatt ennyire vérszegény minden ellenfelünk.
Abból a szempontból remek példa a tegnapi mérkőzés is, hogy tulajdonképpen a Manchester City kezdett jobban, éberebbek voltak, s akár a vezetést is megszerezhették volna. Aztán ahogyan fokozatos lendületbe jöttünk, máris csak keresték a labdát, a második félidőre pedig már le is mondtak arról, hogy valaha is megtalálják, és láthatóan ebből ezen az estén inkább Carlos Tevez sem kért.
Érdemes szembeállítani ezt a fajta agresszív, domináns fellépést a Louis van Gaal alattival, ahol szinte mindig engedtük az ellenfelet játszani. A tavaszi Köln elleni 2-3-nál is kétgólos vezetésben mintha azt mondtuk volna Novakovicéknak: „Tessék Milivoje, itt a labda, csinálj, amit akarsz.” S persze ha az ellenfél megkapja az esélyt, hogy csináljon valamit, akkor fog is. És itt van a kutya elásva: ebben a szezonban nincs ilyen. Egészen egyszerűen nemhogy labdához, de még levegőhöz sem engedjük az ellenfeleket, már a saját térfelükön…
Lehet azon morfondírozni, vajon meddig tartható fenn folyamatosan ez a játék illetőleg mit tudunk kezdeni olyan csapatokkal, akik maguk is mindig mindenhol dominánsan lépnek, itt gondoljunk a Bajnokok Ligája címvédőjére; egy valami azonban biztos: évek óta először nem esetleges a siker. A tudatos játékszemlélet pedig, ha önmagában nem is nyeri meg a meccseket, de legalábbis az esélyt megadja ahhoz, hogy reálisan bízhassunk abban, amire immáron 10. éve várunk.
