fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Értékelés:
(6 értékelés)

A bajnokság – nagyjából – negyedéhez érve érdemes egy másodpercre megállnunk, és rápillantanunk a tabellára: az előző évekkel ellentétben ezúttal ismét a tradicionális nagycsapatok dominálnak.

Bundesliga-Logo-ujJelen pillanatban, azaz nyolc fordulót követően a Bayern áll az első helyen, és az utóbbi tíz év bajnokai közül egyedül a Wolfsburg nem található meg a felsőházban. Mindez jelentős változás az előző szezonhoz képest, amikor a „Farkasok” mellett a Schalke, a Werder és a Stuttgart is a kiesőzóna körül tanyázott, valamint a Bayern is csak kereste önmagát.

Ráadásul a dobogón egy másik nagy múltú csapatot is köszönhetünk, a ’70-es évek sztár együttesét, a Borussia Mönchengladbachot, mely ugyan aligha fog a végsőkig harcban lenni az első három hely valamelyikéért, a jelenlegi játékát látva esélyes lehet az Európa Ligát érő pozíciók megszerzésére.

Ennek ellenére mégsem lehet azt állítani, hogy minden a megszokott rendjében haladna, hiszen a Bundesliga egyik legtradicionálisabb klubja, az elsőosztálytól még sohasem búcsúzó Hamburg az utolsó helyen áll, és a Hertha példájából kiindulva egyáltalán nem kizárt, hogy ott is ragad. A Chelsea ifijeiből álló keret gyenge, és egyelőre edző sincsen a láthatáron.

Mindenképpen érdemes megemlíteni még, hogy a topcsapatok feltámadása ellenére azért egy klubnak mégis sikerült megtartania az előző szezonban szerzett felsőházi tagságát, méghozzá a Hannovernek, mely az ötödik helyen áll, mindössze egy ponttal lemaradva a Werder Brementől. Egy nagycsapattá válásnak vagyunk a szemtanúi?

Hogy mindez miért érdekes? Egyrészt az előző idényben komolyan felmerült annak a veszélye, hogy több korábbi topcsapat is bekerül a süllyesztőbe, ami nyilvánvalóan komoly veszteség lett volna a ligának: jó játékosok távozhattak volna a bajnokságból, és a nemzetközi versenyképesség is jelentősen csökkent volna. Márpedig utóbbira éppen a jövő évtől lesz nagy szüksége a Bundesligának, hiszen a több BL-indulóval nagyobb felelősség is jár, a koefficiensek számolásánál ugyanis a megszerzett pontokat elosztják a nemzetközi porondon szereplő csapatok számával. És a Schalke tavalyi, valamint a Dortmund idei szereplése a legjobb példa arra, hogy mennyit számít a rutin, vagy éppen a rutintalanság.

Másrészt figyelmeztető jel is, méghozzá a számunkra: most nem arról van szó, hogy maximum egy-két vetélytárs vehető számításba a bajnoki címet illetően, a kilencedik Leverkusen is mindössze hatpontos lemaradásban van, előtte pedig még olyan csapatok állnak, mint a címvédő Dortmund, a kupagyőztes Schalke, vagy éppen a Werder és a Stuttgart.

A bajnokság csaknem negyede már eltelt – de ne felejtsük, több mint a háromnegyede még hátravan…

Módosítás: okt. 03., 21:27

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség