Eheti írásunkban a csapat alighanem legmegosztóbb játékosáról, Mario Gomezről lesz szó, aki szinte minden meccs után téma a Bayern szurkolóinak körében – hol pozitív, hol negatív kontextusban…
Mindezt a hullámzást jól jellemzi az, hogy amikor egy hete felmerült ez a téma a szerkesztők között, akkor az ok Gomez remek teljesítménye volt, pár napra rá viszont ismét előtérbe kerültek a nyilvánvaló hiányosságai.
A tények önmagukért beszélnek…
Közhely, de talán nem véletlenül, hogy egy csatárt végső soron a góljai minősítenek, abból pedig szép számmal találhatunk Gomez pályafutásából. A Stuttgartban lejátszott 121 bajnoki mérkőzésén 63-szor talált be az ellenfelek hálójába (22 gólpassz mellett), míg a Bayernben eddig 70 bajnokin lépett pályára, ezalatt pedig 48 gólt és 11 gólpasszt jegyzett. Az előző szezonban 28 góllal gólkirály lett, de az utolsó két stuttgarti szezonjában is 24 illetve 19 találatig jutott el – 2007-ben az év játékosa lett. 10 gól alatt legutóbb a 2005/2006-os szezonban zárt még 20 évesen, akkor hatszor volt eredményes.
Az utóbbi egy évtizedben hozzá hasonlóan eredményes német gólvágó nem nagyon volt, Klose is csupán egyszer jutott el 20 gól fölé (25), a Bayernben pedig már korántsem volt annyira hatékony. Gomez az első, kimondottan rossznak számító müncheni idényében is szerzett 10 gólt a bajnokságban, Klosénak ez volt a maximum itt.
…vagy mégsem?
Ugyanakkor ez az éremnek csak az egyik oldala, kár lenne tagadni, hogy Gomez nem alaptalanul olyan megosztó egyéniség. A góljai kapcsán gyakran felmerülő ellenérv, hogy azokat sokszor már lefutott, meglehetősen könnyű mérkőzéseken szerzi, amikor már csak a gólarány a kérdéses. Tény, hogy bár nagyon jól hangzik az idei 9 meccs / 10 gól mérlege, ezt mindössze négy találkozón érte el: a Freiburg ellen a hét gólból négyet, a Hertha ellen pedig négyből kettőt szerzett ő. A Kaiserslautern elleni mesterhármasát nem sorolom ide, hiszen ott több gól nem is született.
De talán ennél is többször felmerülő ellenérv vele kapcsolatban, hogy összjátékra alkalmatlan, technikailag gyenge, csak a „gólvonalról” képes betalálni, ráadásul a tizenegyeseket sem végzi el túlságosan megbízhatóan. Nem lehet véletlen, hogy a szurkoló sokszor már fejben az ellenfél ellentámadásának levédekezésén töri a fejét, mikor a kaputól messze álló és védőkkel körülvett Gomezhez kerül a labda…
Végül szintén nem növeli Gomez imázsát az sem, hogy a válogatottban ritkán eredményes, Löw is inkább a Podolski-Klose párosban bízik. Cserejátékosnak viszont teljesen alkalmatlan (idő és bizalom kell neki a jó teljesítményhez, ez jól látszik a Bayernben is), így a Nationalelfben egyelőre nem sikerült megtalálnia a helyét, ami mindenképpen érdekes a bajnoki mutatói alapján.
Azért van remény
Ugyanakkor vannak bíztató jelek, amik arra utalnak, még fejlődőképes Gomez. Egyrészt a heynckesi játékrendszerbe szemmel láthatóan remekül beleillik, nem egyszer a félpályáig visszafut szerelni, amivel nagyban hozzájárul a védekezés sikeréhez.
Másrészt talán valamifajta javulás a technikai tudásán is látszik, egyre többször láthatjuk bekapcsolódni a kombinatív összjátékokba, és ne felejtsük, a Hertha ellen már a tizenhatoson kívülről is gólt tudott szerezni! Valamint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy azok a meccsek, amiken Gomez szórja a gólokat, nem utolsó sorban éppen őmiatta olyan könnyűek, emellett pedig fontos meccseken is képes gólokat szerezni, gondoljunk csak vissza a City vagy az Inter elleni találkozókra.
A góljain kívül pedig még egy valamit nem lehet elvitatni tőle: szorgalmas, alázatos, és tisztában van a saját korlátaival – azaz emberként abszolút szimpatikus. Talán ezért nem lehet őt tiszta szívből utálni még akkor sem, amikor a harmadik ordító ziccerét rúgja bele a kapusba…
