fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Értékelés:
(4 értékelés)

Aligha, de a vasárnapi sorsolás ismeretében talán érdemes néhány gondolat erejéig elmerengeni arról, milyen út vezethet a Német Kupa berlini döntőjéig a Bayern számára.

Mint ismeretes, a Karácsony előtt pár nappal megrendezésre kerülő nyolcaddöntőben a Bayern Bochumba fog látogatni. Arról talán felesleges is beszélnünk, hogy továbbjutást várunk-e az összecsapástól, hiszen nehezen képzelhetőek el olyan körülmények, melyek között nem a bajorok lennének az esélyesek a kék-fehérek ellen, akik jelenleg csak a 12. helyen állnak a másodosztályban.

Emellett négy olyan találkozó lesz, ahol mindkét csapat elsőosztályú, azaz négy potenciális riválissal máris kevesebbel számolhatunk, igaz, az Augsburg-Hertha-Lautern trió azért csak jóindulattal sorolható ide. Külön ki kell emelni, hogy a Stuttgart a HSV-val, a Mönchengladbach pedig a Schalkéval fog megküzdeni, azaz két neves kieső egészen biztosan lesz.

Az egyelőre a kiesés elől menekülő Mainz a negyedosztályú Kiel otthonába fog látogatni, amely papíron abszolút kettes, de a jelenleg a bajnokságukban listavezető hazaiak mögött várhatóan igen lelkes szurkolótábor fog állni. A Nürnberg is esélyese a Fürth elleni hazai kupameccsnek, de itt sem olyan egyértelmű a helyzet, hiszen a másodosztályú csapat jelenleg osztályozós helyen áll, a frankok pedig csak a 14. pozíciót foglalják el most.

A forduló egyik legérdekesebb meccsének viszont a Fortuna Düsseldorf – Dortmund összecsapás ígérkezik, hiszen a sárga-feketék egyértelműen a sorozat egyik esélyeseinek számítanak, a düsseldorfiak pedig elég erős gárda benyomását keltik egyelőre: 13 fordulót követően veretlenül állnak a másodosztály élén.

Mindez persze még nem több puszta spekulációnál, hiszen az ünnepekig hátralévő másfél hónapban még sok minden változhat, de a sorsolás alapján egy számunkra nagyon kedvező negyeddöntő is összejöhet…

Párosítások (december 20. és 21.)

VfLBochum - FC Bayern München

VfB Stuttgart - Hamburger SV

1899 Hoffenheim - FC Augsburg

Hertha BSC - 1. FC Kaiserslautern

Fortuna Düsseldorf - Borussia Dortmund

Holstein Kiel - FSV Mainz 05

Borussia Mönchengladbach - FC Schalke 04

Nürnberg - Greuther Fürth

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség