A Bochum elleni sikeresen megvívott kupameccsel a Bayern számára befejeződött a 2011-es év, ezen belül pedig az őszi idény, így pár gondolat erejéig érdemes elidőzni azon, hova sikerült eddig eljutni.
A nyáron - legalábbis a német szinthez képest - jelentős pénzt fektetett a Bayern a keret megerősítésébe, hogy a 2011/2012-es szezon már ne olyan csúfosan érjen véget, mint az azt megelőző. Féltávnál megállapíthatjuk: erre minden esély megvan.
A bajnokság ugyan rémálomszerűen kezdődött a Mönchengladbach elleni vereséggel, ezt követően azonban valósággal szárnyalt az együttes csaknem három hónapon keresztül. A lendület Hannoverben tört meg október 23-án, hiszen ezt is beleszámolva öt bajnokiból hármat is elveszített a Bayern november végéig bezárólag. Hogy mégis nyugodtabban ünnepelhessünk, az utolsó három fordulót már hibátlanul hozta le a csapat, hárompontos előnyre szert téve a szünetre. Jelenleg úgy tűnik, hogy a 34 pontos Dortmund-Schalke ruhr-vidéki páros a legfőbb rivális a bajnoki címért folyó versenyben, hiszen a 'Gladbach azért aligha fog végig ilyen szinten teljesíteni. A többi csapattól nem igazán várható meglepetésszerű és elsöprő tavaszi feltámadás.
A Bajnokok Ligájában egyértelműen a legnehezebb csoport jutott a Bayernnek, hiszen az összes topliga képviseltette magát, amire eleddig még nem volt példa a torna történetében. Ennek ellenére a rekordbajnok könnyedén besöpörte a csoportelsőséget, amivel - mint később kiderült - a Basel jutott ellenfélül a nyolcaddöntőben, azaz elérhető közelségben van a legjobb 8, ahonnan már csak két lépés a müncheni finálé. Ráadásul a MU már nincs is versenyben...
A harmadikszámú kupasorozatban, a Német Kupában is talpon van a csapat, mindösszesen a december 20-i bochumi találkozó volt rizikós, de Robben pontot tett az i-re a 91. percben. A legjobb nyolc között ugyanakkor a Stuttgart lesz az ellenfél idegenben, azaz ott már komoly kihívás elé fog nézni a csapat.
Összességében az eredményességet tekintve nem lehet okunk panaszra, talán csak a bajnokságban elért hárompontos előnyt keveselhetjük, no meg bosszankodhatunk az olyan arcpirító vereségek miatt, mint amilyen a Dortmund elleni volt. Ami a játékot illeti, a csapat mindkét arcát megmutatta az ősz során: az első felében sziporkázó támadójátékot és sziklaszilárd védekezést láthattunk, a karácsonyhoz közeledve aztán bizonytalankodó, mentálisan gyenge, sokszor unalmas focit produkáltak a játékosok. Hogy tavasszal melyik "arc" fog dominálni, azt most még nem tudhatjuk, de az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a téli szünet után a Bayern mindig feljebb kapcsol még egy szinttel.
Évzáró kérdésünk, hogy Ti hogyan értékelitek az őszt, mennyire vagytok megelégedve a történtekkel? Miben változtatnátok a téli pihenő alatt?
Rovatunk a tavaszi idény kezdetekor fog legközelebb jelelentkezni.