fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

A következő címkével jelölt elemek megjelenítése: a hét témája

hettema13 nap – ennyi van hátra még addig a mérkőzésig, melyre mindannyian vártunk, várunk. Nem a madridi elődöntő, de nem is az augusztusi selejtezők óta, hanem mióta bajor szív dobog bennünk. Öröktől fogva.

Kategória: Vélemény

hettemaEzen cikk megírásakor éppen egy egyetemi előadáson kellene ülnöm, de képtelen voltam felkelni reggel és bemenni - a szerda esti dortmundi dráma megkívánja, hogy valamiképpen megpróbáljuk feldolgozni a történteket.

Kategória: Vélemény
hettema

Hat forduló maradt vissza az idei Bundesligából. Ugyan évről évre leírhatjuk, hogy Németországé a legizgalmasabb topbajnokság a világon, idén azonban egy még izgalmasabb véghajrá formálódik.

Kategória: Vélemény

hettemaÚgy hozta az Európa-Liga negyeddöntőinek sorsolása, hogy mindkét német csapat spanyol ellenfelet kapott következő ellenfélül. A hét témája a német-spanyol kupapárbajok közelmúltja és jelene.

Kategória: Vélemény

hettema2Egy  hete még csak bízhattunk benne, most viszont már konstatálhatjuk: sikerült visszahozni a sírból a szezont. Hogy minek köszönhető ez, az viszont a szavazás alapján számotokra sem egyértelmű.

Kategória: Vélemény

hettema2Egymás után két hazai mérkőzést megnyerni nem nagy kunszt. Egymás után két hazai mérkőzésen hét gólt lőni szinte felfoghatatlan. Tovább után mégis kísérletet teszek ennek feldolgozására.

Kategória: Vélemény

hettema2Elúszni látszik a bajnokság, a BL-ben rezeg a léc, a kupában pedig nagyon nehéz feladat előtt áll a Bayern. Hiába az eurotízmilliók elköltése nyáron, hiába egy régi-új edző kispadra ültetése, mintha mi sem változott volna az elmúlt egy évben…

Kategória: Vélemény

hettema2Az évtizedek során kialakult egy bizonyos kép a Bayern Münchenről, miszerint ők azok, akik sosem adják fel, akik koncentráltságukkal, elhivatottságukkal akkor is képesek vetélytársaik fölé kerekedni, ha épp nem megy nekik. Mára azonban, mintha ez egyre kevésbé mutatkozna meg – legalábbis az eredmények oldalán.

Kategória: Vélemény

fcb_kais_kozepso_passz_fcb Most, hogy a Bayern üldözöttből ismét üldözővé vált, és újra a Dortmund hátát kell néznünk, sokunkban felmerülhet a kérdés: Mit csinál ilyen jól ez a Borussia? Vagy mit csinál rosszabbul a Bayern?

Kategória: Vélemény

hettemaNyáron Jupp Heynckes azt ígérte, a kezdőcsapatot folyamatosan rotálni fogja, elegendő lehetőséget adva minden kerettagnak. Több mint félévvel később azonban ennek a totális ellenkezőjét láthatjuk.

Kategória: Vélemény

1. oldal / 3

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség