fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

A Schalke és a Borussia Dortmund is győzni tudott a tavaszi nyitófordulóban, ezzel pedig mindkét együttes feljött a még pénteken Mönchengladbachban kikapó Bayern München nyakára. A 18. forduló után három csapat áll 37 ponttal: a Bayern jelen pillanatban jobb gólkülönbségének köszönhetően vezet, a második Dortmund és a harmadik Schalke előtt.

A fordulót megelőzően a bajnoki cím egyik legfőbb várományosának, a Bayernnek mindenképpen az volt a célja, hogy nyerjen, ezzel pedig - függetlenül rivalisai eredményétől - biztosan megtartsa három pontos előnyét. A Bajorok részéről ugyanakkor pénteken elmaradt a sziporkázó futball, a Gladbach elleni vereség után pedig ki is került sorsuk saját kezükből. Robbennék nagy pechjére sem a Schalke, sem pedig a Dortmund nem veszített pontokat, sőt, mindkettő magabiztosan verte soros ellenfelét. 

Még szombat délután került megrendezésre a Schalke - Stuttgart rangadó, melyen az első percektől fogva látszott, itt bizony nem marad el a gelsenkircheni siker. A hazaiak Matip, Papadopulosz és Draxler góljaival nyertek 3:1-re.

A bajnoki címvédő vasárnap Hamburgban lépett pályára. A Schalkéhoz hasonlóan, ők sem hagyták kihasználatlanul a müncheniek botlását. A Dortmund Grosskreutz egy, Lewandowski és Blaszczykowski két-két góljának köszönhetően 5:1-re nyert, ezzel pedig a Bayern Münchenhez és a Schalkéhoz hasonlóan 37 pontot számlál. 

Bár a Bayern még vezet jobb gólkülönbségének köszönhetően, ugyanakkor ha Jupp Heynckes csapata nem kapja el a fonalat a következő fordulókban sem, akkor bizony ez az előny is hamar elillanhat, hiszen a Dortmundnak már csupán néggyel van kevesebb lőtt gólja.

A 19. forduló tehát igen izgalmasnak ígérkezik, ráadásul a papírforma szerint a Bayern játszik nehezebb ellenféllel. Míg a Bajorok hazai pályán a télen igencsak beerősítő Wolfsburgot fogadják, addig a Dortmund a Hoffenheim, a Schalke pedig a Köln ellen meccsel.

A 18. forduló eredményei:

Borussia Mönchengladbach - FC Bayern 3:1
Hoffenheim - Hannover 0:0
Schalke - Stuttgart 3:1
Wolfsburg - Köln 1:0
SC Freiburg - FC Augsburg 1:0
1. FC Nürnberg - Hertha BSC 2:0
FC Kaiserslautern - Werder Bremen 0:0
Hamburger SV - Borussia Dortmund 1:5
Bayer 04 Leverkusen - Mainz 05 2:0 (félidei eredmény)

- TABELLA -

A 19. forduló párosításai:

Hannover - Nürnberg
FC Bayern - Wolfsburg
Werder Bremen - Bayer 04 Leverkusen
Hertha BSC - Hamburger SV
FC Augsburg - Kaiserslautern
Borussia Dortmund - Hoffenheim
1. FC Köln - Schalke 04
Mainz - SC Freiburg
Stuttgart - Gladbach

További információk

Módosítás: jan. 22., 18:38

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség