Ezúttal nem rendeznek rangadókat a Bundesligában, de éppen a kötelezőnek vélt győzelmekből alakulnak ki a legnagyobb meglepetések, így lesz miért szorítani ezen a hétvégén is.
(A feltüntetett eredmények a mi tippjeink. Csak a tv által közvetített meccsekről írunk bővebben.)
Hoffenheim – Mainz 2:2 (péntek 20:30, Eurosport2, élő)
A nyitómérkőzést ezúttal két, a jelenlegi pozíciójánál többre hivatott csapat játssza majd le. Nem csoda, hogy a Hoffenheimnél másfél hete edzőváltás volt, Stanislwaski elküldése után pedig Brémából rögtön sikerült egy pontot elhozni. Mainzban töretlen a bizalom Tuchel iránt, az elvárások is kisebbek, ráadásul egyre kevesebbszer szenved vereséget az együttes. Szoros mérkőzésre van kilátás, a Kicker szerint Stieber a kispadon, Szalai pedig a kezdőben fog helyet kapni.
Hertha – Dortmund 1:3 (szombat 15:30, Eurosport2, élő)
Természetesen még véletlenül sem mondjuk a HSV-Werder északi rangadót tűzik a képernyőre, a Dortmund idei összes meccsét közvetíti az Eurosport2, ha törik, ha szakad. A Hertha egy hete egyébként 5:0-ra kikapott Stuttgartban, így aligha fog komoly ellenállást kifejteni a listavezető ellen, mégha a Dortmundnak ezúttal Götze mellett Kagawát is nélkülöznie kell.
Hamburg – Werder 1:1 (szombat 17:30, Eurosport2, 1 órás összefoglaló)
Nürnberg – Köln 2:1
Kaiserslautern – Mönchengladbach 1:1
Leverkusen – Augsburg 2:0
Freiburg – FC Bayern 0:2 (szombat 18:30, Eurosport2, élő)
Részletek hamarosan...
Schalke – Wolfsburg 2:1 (vasárnap 15:30, Eurosport2, élő)
Magath az előző szezonban viharos körülmények között távozott Gelsenkirchenből, azóta minden találkozójuknak van egyfajta pikantériája. A Schalke egy hete nagyon sima vereséget szenvedett a ’Gladbachtól, ezért ha nem akarnak a királykékek kiszállni a bajnoki versengésből, most mindenképpen nyerniük kell. A Wolfsburg pedig próbál felzárkózni, már csak négy pontra van a hatodik helytől. (A Schalke egyébként eléggé takaréklángon játszott a hétközi EL-meccsen a Pilzen vendégeként, de az 1:1-es döntetlen tökéletes eredmény a visszavágóra.)
Hannover – Stuttgart 2:1 (vasárnap 17:30, Eurosport2, élő)
Hétközben a Hannover egyedüli német csapatként tudott győzni, méghozzá hátrányból fordítva a Brügge ellen. Az EL-ben tehát jól tartja magát Slomka együttese, de a bajnokságban is már csak a rosszabb gólkülönbség miatt hetedik a csapat, amely a 13. forduló óta nem kapott ki bajnokin. A Kicker szerint Hajnal Tamás ott lesz a svábok kezdőjében.
***