fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Hiba
  • JUser::_load: Unable to load user with id: 1552

A 6. fordulóban hazai pályán is elvesztette veretlenségét a Bayern München amatőrcsapata. Gerland mester tanítványai az 1. FC Heidenheimtől kaptak ki, amely rövid időn belül szerzett három találatával már a félidőben eldöntötte a találkozót. Yilmazék hajrája már csak a szépítésre volt elegendő, a végeredmény 2:3 lett.

30Több, mint ezer néző várta az újabb hazai győzelmet az FCB II-től, amelynek kezdőjében két változtatást eszközölt Hermann Gerland. A felnőtt csapattal tartó Kraft helyett ezúttal Oswald állt a kapuban, míg az eredetileg csatár Thomas Kurz újfent a védősorban találta magát Julien Leistot váltva. Nicolas Jüllich pedig ezúttal szélső védőt játszott, akárcsak a Real Madrid ellen is.

A robosztus és erőszakos heidenheimiekkel szemben kellett néhány perc a bajoroknak, amíg felvették a meccs ritmusát. Innentől kezdve a hazaiaknál volt többet a labda, ám helyzetet nem tudtak kialakítani. Az első említésre méltó esemény sem kapuralövés volt: Mujic és Krebs fejelt össze csúnyán, előbbi turbános kötést kapott a fejére, míg utóbbit le is kellett cserélni. Később Boy Deul (16.) és Denis Yilmaz (26.) is tesztelte a tizenhatos vonaláról Sabanov kapust, azonban egyik lövés sem jelentett neki komolyabb problémát.

Az első gól szinte váratlanul érkezett. Schnatterer végezhetett el szabadrúgást 18 méterre a kaputól és szépen csavart a kapu jobb oldalába (35.) Az amatőrök jóformán még fel sem ocsúdtak, amikor két perccel később hasonló távolságból Spann talált be, ezzel pedig már 2:0 állt az eredményjelzőn (37.). A helyzet pedig csak rosszabbodott. A 43. percben egy szabadrúgás után Oswald nem tudta fogni a csúszós labdát, Mayer pedig bevágta az elé pattanó labdát.

A szünetig még Schittenhelm fejese szállt kicsivel mellé, illetve Deul szabadrúgása fölé a túloldalon. Gerland mester még ekkor is bízott a pontszerzésben, ezért beküldte Nazif Hajdarovicot és Nicola Sansonet, hogy lendületet vigyenek a játékba. Azonban hiába birtokolták a bajorok többet a labdát, a helyzetek csak nem akartak jönni. Aztán a 66. percben Deul lövése adta meg a jelet a tizenhatosról (66.) és kicsivel később Sansone is kihagyott egy helyzetet (73.). A szépítés végül Jüllich révén jött össze, aki Yilmaz okos passzát váltotta gólra tizenöt méterről (76.)

Mayer lövésénél Oswald parádézva akadályozta meg a kiütéses vereséget (79.), míg a túloldalon Deul (85.) és Hajdarovic (86.) folytatta a rossz helyzetkihasználást. A rendes játékidő utolsó percében Yilmaz még 2:3-ra alakította az eredményt, sőt, Kurz fejesével még a hosszabbításban is volt lehetőség, azonban a Bayern II-nek újra vereséggel kellett elhagynia a pályát. A javításra szeptember 11-ig kell várni, akkor Drezdában a Dynamo vendége lesz a Gerland tizenegy.

FC Bayern II - 1. FC Heidenheim 2:3 (0:3)
FC Bayern II Oswald - Jüllich, Haas, Kurz, Alaba - Schwarz, Lewicki (72. Erb) - Knasmüllner (46. Hajdarovic), Deul, Mujic (46. Sansone) - Yilmaz
Cserék Riedmüller, Saba, Holzmann
1. FC Heidenheim Sabanov - Sirigu, Beisel, Krebs (15. Meier), Feistle - Bagceci, Schittenhelm, Weil (71. Gül), Schnatterer - Mayer, Spann (88. Jarosch)
Játékvezető Patrick Alt
Gólok 0:1 Schnatterer (35.), 0:2 Spann (37.), 0:3 Mayer (43.), 1:3 Jüllich (76.), 2:3 Yilmaz (90.)
Sárga lapok
Jüllich, Erb / Schittenhelm
Módosítás: szept. 27., 13:40

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség