fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Julia Simic szabadrúgásának köszönhetően a Bayern München 1-0-ra legyőzte az 1. FC Saarbrücken együttesét a német kupa második fordulójában, s ezzel ott van a legjobb 16 között.

Thomas Wörle vezetőedző a meccs után: „Az eredmény rendben van, de nagyon körülményesek voltunk. Ez egy munkásgyőzelem volt.”

A mester két poszton változtatott az előző mérkőzéshez képest: Rebecca Huyleur és Laura Feiersinger is kezdőként kapott helyet. Nagyon nehezen ment a bajor lányoknak a teljesen betömörülő ellenfél ellen, mindennek ellenére az első félidőben 5-6 remek lehetőséget szalasztottunk el. A Saarbrücken a kontrákra próbált építeni.

Nem sokkal a térfélváltást követően azonban már végre sikerült megszerezni a vezetést: Julia Simic szabadrúgásból lőtt a hosszúba. A meccs képét mindez azonban nem változtatta meg: sem a Bayern nem jutott nagyobb térhez a támadások során, sem a Saarbrücken nem adta fel a kontrajátékát. Emiatt nem lélegezhetett fel csapatunk. A beszámolók alapján az ellenfél igazán közel állt az egyenlítéshez: ez azonban nem sikerült.

A Bayern München ott van a legjobb 16 között. A nyolcaddöntő párosítását a szombati Németország – Svájc Európa-bajnoki selejtező keretében sorsolják majd ki.

www.fcbayern-frauenfussball.de

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség