Csúfos 7-1-es vereséget szenvedett a Bayern München női csapata a mögöttünk álló hétvégén az FFC Frankfurt vendégeként. Arra lehetett számítani, hogy gödörben lévő csapatunk nem feltétlenül a bajnoki tabellát vezető frankfurtiak ellen fogja folytatni a felzárkózást, de az eredmény így is nagyon elkeserítő.
Főleg úgy, hogy két évvel ezelőtt még sikerült is megelőzni a sztárokkal tűzdelt hessenieket a tabellán. Az azóta eltelt időszak történéseit remekül formázza Thomas Wörle vezetőedző meccs utáni nyilatkozata: "A Frankfurt egy másik Ligában játszik." A Frankfurt kezdőjében olyan válogatott játékosok szerepeltek ezúttal is, mint Nadine Angerer, Kerstin Garefrekes, Lira Bajramaj, Melanie Behringer, Saskai Bartusiak vagy Dzsenifer Marozsan.
Ugyan az első helyzet még Petra Wimbersky révén a Bajorok nevéhez fűződött, a Frankfurt hamar ötgólos előnyhöz utodtt jutni, amit Laura Feiersinger az első félidő végén egy lehelletnyit csökkenteni tudott. A Frankfurt azonban a kiegyenlítettebb második féidőben is tudott még két gólt lőni, így alakult ki a 7-1-es végeredmény.
A vezetőedző azonban már nyomban a következő megmérettetésre hangolódott, a válogatott szünetet követő Jena elleni kupamérkőzésre: "Feltétlenül tovább akarunk menni a kupában. Nehéz meccs lesz a Jena ellen, melyen az összes erőnket mozgósítanunk kell."