fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

FCB II: Döntetlen Fürthben - Usami ismét betalált

Az FCB II számára még október elejéről volt egy elmaradt mérkőzés, amikor a Fürth felé vezető úton hatalmas közlekedési dugóba keveredt a busz, s emiatt végül le kellett mondani a meccset. Most viszont már akadálytalanul elérték úti céljukat, tehát minden adott volt egy izgalmas csütörtök esti összecsapáshoz. A kis Bayern pedig egy négy győzelemből álló szériát követően döntetlent ért el a hazai pályán kimagasló SpVgg Greuther Fürth II otthonában. A csapat egyetlen gólját a profi Takashi Usami szerezte a 64. percben.

Ma veszni hagytunk két pontot. A Fürth felsóhajthatott, amikor a hármas sípszóval véget ért a meccs.” nyilatkozta Andries Jonker a mérkőzés után. A holland tréner tehát csalódott a végeredményt illetően, azonban a csapat szereplését mindenféleképpen pozitívan értékelte. „Ma a szerencse nem a mi oldalunkon állt.” A közeljövőre nézve viszont számos bíztató jel volt a csapat játékában.

Emre Can és Max Dombrowka volt a két kimaradó

Trolli-Arenába kilátogató 440 néző néhány helyen megváltoztatott kezdőcsapatú Bayernt láthatott. Egyrészről kimaradt Max Dombrowka, aki már a múlt héten az SC Pfullendorf elleni 4-1-es győzelemnél sem léphetett pályára eltiltása végett. Másrészről Emre Can sem léphetett pályára, mert a hét közben tüdőgyulladása lett. „Emiatt pár hétig nem áll majd a rendelkezésünkre,” tájékoztatta az érdeklődőket Jonker. Őket Daniel Steimel és Rico Strieder pótolták. 

A kis Bayern dinamikusabban kezdte a meccset és rögtön kezébe vette az irányítást. Ennek ellenére mégis az ellenfél szerezte meg a vezetést a 10. percben, az első ellentámadásukból rögtön gólt is szereztek a hazaiak: egy hosszú indítás után Robert Zillnerhez került a labda, aki tavaly még a harmadosztályú SpVgg Unterhaching legjobb játékosaként volt számontartva. A lövése megpattant egy blokkolni igyekvő védőn, az irányt váltott labda pedig becsorgott a tehetetlen Riedmüller kapujába. 

Müller - Sene - Usami - gól

Ezután Jonker ifijei megpróbáltak visszajönni a meccsbe. Ennek ellenére sem Saer Senének, sem Cüneyt Köznek nem jött össze az egyenlítés egy-egy veszélyes pontrúgásból. Másrészt viszont Riedmüllernek a bekapott gólt követően csak elvétve volt feladata a kapuban. 

A szünet után a Fürth II játékosai, akik már négy mérkőzés óta nyeretlenek, nem tettek sokat ennek a sorozatnak a megszakítása érdekében. A müncheniek, bár időnként nyögvenyelősen is, de küzdöttek, és mindent egy lapra téve ostromolták az ellenfél kapuját. Erőfeszítéseik bő egy órát követően lettek megjutalmazva: Bastian Müller indította Senét a jobb szélen, aki a támadást végig kísérő Usamit tökéletesen szolgálta ki, a japán tehetségnek pedig már gyerekjáték volt a befejezés. „Egy csodaszép támadás volt,” dicsérte fiait Jonker. 

A csapat nem állt le ezután sem, így tovább küzdöttek sorozatbeli ötödik győzelmükért. Az utolsó passzba valahogy mégis mindig hiba csúszott. A legnagyobb lehetőséget a 78. percben szalasztották el egy fejes révén, ezután már nem volt több említésre méltó helyzet. A kis Bayern ezzel az egy ponttal egy helyet előrelépve a tizenegyedik helyen zárta a fordulót.

forrás: fcb.de

Módosítás: nov. 10., 19:30

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség