fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Női csapatunk végre ismét részsikernek örülhetett: a bajnokságban bukdácsoló és a kiesőhelyre visszacsúszó együttes a kupában drámai körülmények között jutott be a legjobb négy közé.

A német kupa negyeddöntőjében Thomas Wörle együttese a Bad Neuenahr együttesének otthonában lépett fel. Annak az otthonában, amely a bajnokságban is komoly vetélytárs lehet majd a bennmaradó helyek egyikének elnyerésében.

120 perc után 0-0-lal zárult a játék, - elsősorban a hosszabbításban – mindkét csapatnak akadtak komoly lehetőségei a vezető (győztes?) gól megszerzésére, azonban a kapusok ekkor remekül állták a sarat.

Ezt követen jöhettek a tizenegyesek: az első öt kör nem hozott döntést, minden játékos belőtte a maga tizenegyesét (nálunk: Bürki, Wimbersky, Baunach, Lotzen, de Pol). A hatodik körben Stefanie Milrach nem hibázott, Kathrin Längert azonban megfogta az ellenfél büntetőjét. Így alakult a 6-5-ös végeredmény.

A legjobb 4 között a Frankfurt, a Duisburg és a Hamburg következhet, az elődöntőre április elején, a döntőre pedig május közepén kerül sor.

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség