fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

olicIvica Olic rendkívül gyors az úttesten, mióta szombaton megkapta a 326 lóerős Audi A8-as szolgálati kocsiját. De a horvát játékos a futballpályán is újra gázt ad. 11 napos kényszerpihenője után hétfőn 2000 néző előtt abszolválta első közös edzését a csapattal.

„Jó volt, elégedett vagyok” – mondta az edzést követően az fcbayern.de-nek. A sprint- és passzgyakorlatokat, ahogyan a hat a három elleni kis meccset is gond nélkül csinálta végig, teljesen meg tudta terhelni a bal térdét. „A sprinteknél jól éreztem magam, de a többi gyakorlat sem volt annyira nehéz” – tette hozzá. 

Olic a szlovákok elleni válogatott meccsen (1-1) szenvedett meniszkusz-sérülést. „A térdem egy kicsit dagadt volt” – számolt be a támadó. Néhány nap nyugalmat és Dr. Hans-Wilhelm Müller-Wohlfarth kezeléseit követően azonban a duzzadás abbamaradt. 

Most arra vár, miként reagál az izület a terhelésre. „Az a fontos, hogy a térdem ne dagadjon be újra. Egyszerűen kivárjuk a következő napokat” – mondta Olic – „remélem, hogy minden rendben lesz, és péntek este már játszhatok is. Ez a célom.” Pénteken este a Bajorok az 1. FC Kaiserslatuern vendégeként lépnek majd fel.

További információk

Módosítás: aug. 26., 11:05

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség