fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

BL: Svájci ellenfél a nyolcaddöntőben! Kiemelt

Nehéz, de teljesíthető feladatot kapott a Bayern. A német rekordbajnok a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a svájci FC Basellel mérkőzik majd meg a továbbjutásért. Az UEFA nyoni főhadiszállásán péntek délben tartották a sorsolást...

"Maximális összpontosítással és teljes erőbedobással elérhetjük a negyeddöntőt", mondta a sorsolást követően Karl-Heinz Rummenigge.

Az FC Bayern azonban tisztában van a feladat súlyával, hiszen az Alex Frei rutinjával megáldott Basel a csoportkörben talán a legnagyobb meglepetést okozta azáltal, hogy kiejtette az egyik végső esélyesként is számon tartott Manchester Unitedet. "Kiejtették a Manchester Unitedet, ezt nem szabad elfelejtenünk", figyelmeztetett Rummenigge.

A csoportelsőség önmagában nem csak a topcsapatok elkerülését jelentette, hanem azt is, hogy az első meccset idegenben fogja játszani a csapat. Az FC Bayern ennek megfelelően tehát a St. Jakob Parkban kezd 2012. február 22-én (szerdán), míg a müncheni visszavágóra március 13-án (kedden) kerül sor. A finálé - ahová mindenképpen elszeretne jutni csapatunk - szintén Münchenben lesz, 2012. május 19-én.

 A nyolcaddöntő párosításai:

Olympique Lyon vs. APOEL Nicosia
Napoli vs. Chelsea
AC Milan vs. Arsenal
FC Basel vs. Bayern München
Bayer Leverkusen vs. Barcelona
CSKA Moszkva vs. Real Madrid
Zenit vs. Benfica
Olympique Marseille vs. Inter Milan

(1. oldal / 2)

További információk

Módosítás: dec. 21., 18:16

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség