A Lufthansa-gép egy közel nyolc órás utazást követően szerda reggel landolt a müncheni repülőtéren. Fedélzetén az FC Bayern sztárjai voltak. A Bajorok egy kilenc napos dohai edzőtábor és egy kisebb indiai kitérő után tértek haza – láthatóan rendkívül fáradtan.
„Mind nagyon fáradtak vagyunk, de egy ilyen kemény program után ez természetes”, mondta az FCB. tv-nek a csapat vezetőedzője, Jupp Heynckes. Ennek ellenére a játékosoknak nem lesz túlságosan sok idejük a regenerálódásra, Heynckes ugyanis már csütörtök délutánra a Sabener Strasse-ra rendelte fiait, ahol vélhetően teljes erőbedobással folytatják majd a tavaszi idényre való felkészülést. Az edző egyébként döntését azzal indokolta, hogy a téli szünetben nem szeretne két egymást követő napra szabadságot adni a játékosoknak.
A csapat ezt követően pénteken kétszer és szombaton egyszer fog tréningezni, majd vasárnap következik a téli időszak utolsó felkészülési mérkőzése az Erfurt ellen. „Fontos tesztmeccs lesz”, mondta Heynckes. A következő héten ugyanis már a Bundesligában a Borussia Mönchengladbach következik.
Mindent figyelembe véve senkinek sem lehet panasza az elmúlt hetek kapcsán. "Egy kiemelkedő edzőtábor volt", magyarázta Heynckes. Ha a klub szimpatizánsai edzés közben nem is, az elmúlt négy tesztmérkőzésen igenis láthatták, milyen formában vannak kedvenceik. Minden egy SC Al-Sailiya ellen aratott 13:0-s győzelemmel indult, majd folytatódott egy Al-Ahly elleni 2:1-el. Az ASPIRE Sportakadémia U19-es csapata ellen - ahol egyébként többnyire a tartalékok kaptak lehetőséget hatvan percben - sem maradt el a siker (5:0), majd e hét keddjén Indiában egy 4:0-s győzelemmel zárta le téli túráját az FC Bayern.
Ne feledjük tehát: vasárnap meccs a Rot-Weiss-Erfurt csapata ellen (14 óra) majd öt nap múlva tavaszi nyitómeccs a Bundesligában a Borussia Möngengladbach ellen...