fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Hivatalos: Xherdan Shaqiri érkezik Kiemelt

Ami már napok óta formálódott, az most már hivatalos is: a Bayern München csütörtök reggel a hivatalos honlapján is bejelentette, hogy nyártól leigazolta az FC Basel középpályását, a svájci válogatott Xherdan Shaqirit.

A 20 éves játékos a héten már a szokásos orvosi vizsgálaton is átesett, amit követően négyéves, 2016 nyaráig szóló szerződést kötöttek a felek. Az átigazolási összeget nem hozták nyilvánosságra, a sajtóban 9 millió euró jelent meg, mely bónuszokkal 12 millóig nőhet.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy aláírt hozzánk Xherdan Shaqiri, aki az európai labdarúgás egyik legkeresettebb tehetsége", mondta sportigazgatónk, Christian Nerlinger.

"Xherdan játékintelligenciájával és remek labdakezelésével nagy hasznunkra válik majd a következő szezontól. Már régóta figyeltem őt és most teljesen megvagyok róla győződve, hogy az FC Bayern nagyon fontos játékosa lesz", véleményezte a csapat első nyári szerzeményét Jupp Heynckes vezetőedző.

További információk

Módosítás: febr. 09., 13:19

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség