A Bayern kedden 11:42-kor, kisebb késéssel indult útnak Basel felé, és alig 51 perccel később már tiszta kék ég és fagypont feletti hőmérséklet mellett landolt Svájcban. Szerda este ugyanis a müncheniek a BL nyolcaddöntőjének odavágóján lépnek pályára, méghozzá az FC Basel otthonában.
„Mindannyian egy motivált, elszánt csapatot várunk, amelyik a negyeddöntőbe jutásért focizik majd" - tette világossá az elvárásokat Karl-Heinz Rummenigge a repülőbe való beszállás előtt, melynek fedélzetén 136 fő kapott helyett (csapat, stáb, kísérők, a klub képviselői, szponzorok és szurkolók). A kapitány, Philipp Lahm "határozott csapatteljesítményt" vár, hozzátéve: "A továbbjutás a cél, így Baselben helyt kell állnunk!"
A keretet tekintve Jupp Heynckes továbbra sem számíthat a sérült Bastian Schweinsteiger, Daniel van Buyten, Diego Contento és Breno játékára. Azaz 19 játékos kellt útra Svájcba, köztük a nagy tehetség, Emre Can is. „Egyénileg jobbak vagyunk mint a Basel, ennek a megállapításához nem kell prófétának lennünk" - vélekedett Rummenigge.
Az 56 éves vezető, aki Karl Hopfner, Andreas Jung , Uli Hoeneß és Christian Nerlinger társaságában kísérte el a csapatot, azonban óva int attól, hogy alulbecsüljék a Baselt: „Ne felejtsük el, egy olyan nagy csapatot ütöttek ki a sorozatból, mint a Manchester United.“
A Bayern célja nem más, mint hogy megfelelő pozícióból várja majd a visszavágót (márc. 13.) a svájci Super League éllovasa ellen. Noha a csapat legutóbb csak 0:0-t ért el Freiburgban, mégis bizakodva utaztak a játékosok Svájc észak-nyugati részébe, tudniillik a BL-ben a legutóbbi nyolc idegenbeli összecsapásból hatot megnyert a német rekordbajnok.
A Bayernt egyébként 1.800 szurkoló kísérte el a nyolcaddöntő odavágójára.