U19: Döntetlen a derbin - nagy lépés a rájátszás felé
U19-es csapatunk szerdán az 1860 München vendégeként lépett pályára: a Fabian Hürzeler által az utolsó percben lőtt góllal kicsikart 1-1-es döntetlen nem csupán ahhoz volt elegendő, hogy elrontsuk a helyszínen megjelent Kékek örömét, hanem a bajnoki versenyfutást illetően is.
U19: Újabb fontos győzelem
Fontos győzelmet aratott U19-es csapatunk a hétvégén: Kurt Niedermayer együttese a déli/délnyugati csoport harmadik helyén álló KSC-t fogadta, s verte meg 3-1-re. A góljainkat Kevin Friesenbichler (2x) illetőleg Nikola Jelisic szerezték.
U19: Újabb győzelem
Továbbra sem áll le U19-es csapatunk, amely a hétvégén a 18. fordulóból elmaradt mérkőzésen a Freiburggal csapott össze. Kurt Niedermayer együttese 2-1-re verte meg a badenieket. A góljainkat Alessandro Schöpf és Marius Duhnke szerezték.
U19: Folytatódik a győzelmi széria
U19-es csapatunk is szárnyal: sorozatban negyedik alkalommal tudott úgy nyerni, hogy még gólt sem kapott. Kurt Niedermayer együttese ezen a hétvégén a TSG Hoffenheim csapatával találkozott, s győzött 1-0-ra. A győztes gólt Patrick Weihrauch szerezte.
U19: Kitart a tavaszi győzelmi sorozat
Háromból harmadik tavaszi meccsét is megnyerte U19-es csapatunk a 2011-es évben. Kurt Niedermayer együttese ezúttal az 1. FC Nürnberget fogadta, s verte meg 2-0-ra. A góljainkat Kevin Friesenbichler és Nikola Jelisic szerezték. A Bajorok idén még gólt sem kaptak.
U19: A tabella élére állva
Idén végre U19-es csapatunktól is reménykedhetünk egy jó eredményben. Kurt Niedermayer csapata vasárnap az 1. FC Kaiserslautern otthonába látogatott, s nyert magabiztos 3-0-ra. A gólokat Kevin Friesenbichler (2x) és Oliver Markoutz szerezték.
Nationalelf: Jogi Löw keretet hirdetett
Kihirdette Franciaország elleni keretét Joachim Löw szövetségi kapitány. Meglepetés nincs, ugyan a kapitány sérülés miatt több játékost is nélkülözni kényszerül, mégis csupa olyan névvel találkozhatunk a 22-es listán, akik korábban már voltak válogatottak.
U19: Győzelem emberhátrányban
Ezen a hétvégén U19-es csapatunk is az Unterhachinggal találkozott: Kurt Niedermayer együttesének azonban sikerült győznie. Csapatunk ugyan a 44. perctől emberhátrányban futballozott, végül Oliver Markoutz és Kevin Friesenbichler találataival 2-0-ra győztek.
U17: Kiütéses rajt 2012-ben
U17-es csapatunk számára is megkezdődött a 2012-es év: Stephan Beckenbauer együttese szombaton az FGV Freiberg csapatát fogadta, s ütötte ki 6-0-ra. A gólokat Markus Biersack (2x), Lennart Ingmann (2x), Adrian Dussler és Julian Green szerezték.
DFB: A válogatottak programjai 2012-ben
Izgalmas évnek ígérkezik a 2012-es esztendő a német válogatott futball tekintetében. A következőkben a DFB válogatottjainak idei programját tekintjük át nagyvonalakban.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További hírek
-
A Bayern szurkolói elnézést kérnek Robbentől
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:52
-
Hivatalos: Usami a Hoffenheimhez szerződik
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:12
-
Hivatalos: Tom Starke érkezik Neuer mögé
Hivatalos hírek | máj. 16., 17:53
-
Átigazolások: Várhatóan nem jön újabb belső védő
Sajtóhírek | máj. 14., 19:06
-
„Tanulnunk kell ebből a vereségből”
Hivatalos hírek | máj. 13., 19:06
-
Giroud megerősítette: tárgyalnak a Bayernnel
Sajtóhírek | máj. 09., 20:40
-
Idén is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup
Hivatalos hírek | máj. 03., 18:18
-
Robben 2015-ig hosszabbít
Hivatalos hírek | máj. 03., 16:44
-
"Garantálom, egyetlen sztár sem hagy el minket"
Sajtóhírek | máj. 02., 20:40
-
Daniel van Buyten 1 évvel hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 30., 14:38
-
Sajtóhír: Mitchell Weiser érkezhet
Sajtóhírek | ápr. 29., 19:20
-
Megérkezett a csapat új idegenbeli szerelése
Hivatalos hírek | ápr. 27., 17:48
-
Hivatalos! Dante a Bayernhez igazol
Hivatalos hírek | ápr. 26., 13:55
-
Sajtó: Rekordösszegű büntetést kapott Ribery
Sajtóhírek | ápr. 21., 11:13
-
Jose Mourinho és Cristiano Ronaldo a Bayernről
Sajtóhírek | ápr. 05., 13:32
-
Mario Gomez 2016-ig hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 04., 12:59
-
"Úgy gondolom, itt fejezem be a karrierem"
Sajtóhírek | márc. 29., 14:16
-
Tymo szerződése 2013-ig meghosszabbodott
Sajtóhírek | márc. 28., 14:58
-
Nerlinger: Emre Can profi szerződést kap
Sajtóhírek | márc. 26., 17:58
-
DFB: Hermann Gerlandot díjazták
Hivatalos hírek | márc. 24., 10:16