fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Müller: A Bundesliga már nem olyan, mint korábban

Thomas Müller a válogatott edzőtáborában nyilatkozott a tz-nek. A 22 éves támadó elsősorban a Bayern München mögöttünk álló idényéről beszélt, de kitért a következő szezonra is.

mueller_-_fcbayernmunchenvsstu_409336

A Bundesliga szezon befejezését követően azonnal folytatódott minden a nemzeti válogatottal. Elegendő ez a szünet?

Müller: "Ez a három időpont a válogatottnál biztosan nem a legszerencsésebb. Szükségünk van pihenésre – mindenekelőtt fejben."

Nem fizikálisan?

Müller: „Számomra nem. Én úgy vagyok vele, hogy két-három nap pihenés után testileg újra rendben vagyok. Viszont fejben is szükséges mindent kiengedni. A léleknek szüksége van pihenésre egy ilyen szezon után.”

Elkerülték az őrült leégést. Mennyire boldog azért, hogy a következő évre megspórolták maguknak az Európa-Ligát?

Müller: „Ez valamennyiünk számára nagyon fontos. A játékosoknak, a vezetőknek, a szurkolóknak vagy a szponzoroknak. Először a selejtezőn kell megfelelnünk – de nem gondolom, hogy ott megállíthatnak minket.”

Mennyire volt fenyegető az Európa-Liga az idény hajrájában? 

Müller: „A nyomás rendkívül nagy volt, mindenekelőtt akkor, amikor még a Hannover mögött álltunk. Ezt őszintén el kell ismerni. Pszichikailag egyáltalán nem volt egyszerű szituáció. A totális lebőgést el tudtuk kerülni.”

És július 1-től újra nekifutnak?  

Müller: „Azt hiszem, jól megvagyunk De a Ligában van még tennivalónk. A Bundesliga már nem olyan, mint korábban, hogy van három-négy jó csapat, a többivel pedig nem kell számolni. Jellemző a minőség és a kiegyensúlyozottság. Emiatt a következő szezon megint csak nem lesz könnyű.”

Ön úgy ítélte meg, hogy a Bundesliga végeredménye részben olyan, mintha a feje tetejére állították volna…

Müller: „Őrület volt. Minden a feje tetejére állt. Elég, ha csak a Schalkét, a Brémát vagy a Stuttgartot nézzük.”

Mi volt ennek az oka? 

Müller: „Olyan egyesületeknek, mint a Mainznak, a Freiburgnak, a Hannovernek egyáltalán nem vagy csupán nagyon kevés játékosa szerepelt a világbajnokságon és jól is erősítettek. Ezeket a csapatokat jó, átlátható rendszer és jó edző jellemezte. Valódi csapatként léptek fel. Meg kell állapítanunk, hogy már nem nagyon vannak kiscsapatok. Csaknem minden ellenfél ellen nehéz dolgod van.”

A következő idényben ez relativizálódik?

Müller: „Akár folytatódhat ugyanígy. Inkább azon a véleményen vagyok, hogy az élmezőny mindig szélesebb lesz. Minden klub, amely huzamosabb időt tölt a Bundesligában, egyre erősebbé válik. Erre a Mainz vagy a Hannover a példa. Nem hiszem, hogy ezek a csapatok egy erős idény után szükségszerűen visszaesnek.”

Milyennek írná le a saját szezonját?

Müller: „Az egész idényt figyelembe véve, a saját mutatóimmal elégedett lehetek. Azt is gondolom, hogy a játékomban továbbfejlődtem. Örülök, hogy ebben a nehéz második évben, amelyről mindenki állandóan beszél, kibírtam a nyomást. Jól helytálltam és a mai napig stabil eleme vagyok a csapatnak.”

Mennyiben érzi a saját fejlődését?

Müller: „Megfigyelhető a mezőnyben, hogy a labda már nem pattan el öt méterre, hanem ott marad, ahol maradnia kell. Vagy, hogy az ember ballal rendesen tud passzolni. Ezeknek a napi gyakorlatoknak megvan a hatásuk. Ezen kívül jobban helyezkedem a pályán.”

Nyugodtabb, higgadtabb is a pályán? 

Müller: „Soha nem voltam az a típus, aki bolondot enged magából csinálni. Természetesen az ember bizonyos helyzeteket jobban tud megítélni.”

Van olyan kihagyott nagy helyzet, amely megmaradt az emlékezetében? 

Müller: „A lassítás alapján azt kell mondanom, hogy az Internazionale elleni hazai mérkőzés egyik helyzete őrület volt. Játék közben úgy éreztem, ha még egyszer labdához jutok, annak benn kell lennie. Azután látom, hogy az ellenfelem hozzáér, a labda a lábamra érkezik, aztán a kapufára és mellé. De hagyjuk, hihetetlen, de most már nem lehet rajta változtatni.”

Mit vár Jupp Heynckestől? 

Müller: „Olyan edző, akinek nagyon jó a vezeti a csapatot. Aki tudja, mikor, kinek kell szünetet biztosítani. Tapasztalt, azonosul a klubbal. Jupp Heynckes Spanyolországban és Németországban is sikeres volt. Az előjelek nagyon pozitívak. Örülök az új szezonnak.”

Rossz utólag Louis van Gaalról beszélni? 

Müller: „Igen. Sok olyan dolog elhangzott, aminek nem kellett volna. De hát így van ez. A futballvilágban gyorsan változnak a dolgok. Futballistaként egyik nap hős vagy, másnap már tökfilkó. Vagy más: ha évek hosszan állandó csapattag vagy és valamikor megsérülsz, máris jön a következő. Ez általános dolog: mindenki pótolható, a teljesítményt gyorsan elfelejtik. Ne ámítsuk magunkat, velem is ez történne.”

Hogy gondolja ezt? 

Müller: „Ha most súlyosan megsérülnék, még egy hétig megjelenne erről valami a sajtóban, hogy sikerült a műtét és így tovább. Aztán három hónap nyugalom lenne körülöttem.”

További információk

Módosítás: jún. 02., 20:26

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség