Úgy ünnepelni egy születésnapot, hogy közben Bajnokok Ligája mérkőzésre utazik az ember – az nem éppen mindennapos. Thomas Müller ennek fényében meglehetősen szerényen ünnepelte kedden 22. szülinapját. Az fcbayern.de a spanyolországi túra előtt kérdezte őt…
Interjú: Thomas Müller
Sok boldog születésnapot Thomas! Milyen ünneplést tervezel a BL-túra alatt?
Müller: „Azt hiszem, hajnali öt óráig partizunk majd (nevetett). Komolyra véve a figurát: azt tesszük majd, amit sportolóként kell tennünk, szóval nem fogunk bulizni, mert ez most egyáltalán nem fontos. Mindenkinek minden évben vagy egy születésnapja, nekem éppen ma.”
A csapat hogyan tervezi a meccset?
Müller: „Nem tudom, szerintem jobb lenne megkérdezni a kapitányt (hangos nevetések Lahm-mal, aki szembe ült Müllerrel). Mindenesetre soha sincsenek elvárásaim, így csak pozitívan tudok meglepődni.”
Ha kívánhatnál egyet, mi lenne az-az eredmény, amit szeretnél?
Müller: „Ha egy kívánságom lehetne, akkor az nagy valószínűséggel nem állna kapcsolatban a labdarúgással. Holnap viszont nekünk az egyértelmű célunk a győzelem, de ezt nem kívánni akarjuk, hanem megharcolni érte a pályán. Ehhez pedig teljes koncentráció szükséges.”
A csapat egészen magabiztos lehet, hiszen nyolc mérkőzéséből hetet megnyert, ráadásul egyetlen egy gólt kapott...
Müller: „Valóban, eléggé jól megy mostanában a szekér. Mindannyian remekül zárunk vissza, ami garancia arra, hogy nem kapunk gólt. És persze a támadásainkra sem lehet egyelőre panasz.”
A Villareal elleni mérkőzést érzed az első komolyabb erőpróbának az idei szezonban?
Müller: „A Bajnokok Ligájában – mint mindig - csúcsteljesítményre van szükség. Nagy kihívást jelent számunkra a holnapi ellenfél is. A Villareal nem véletlenül zárta a spanyol ligát az elmúlt szezon a negyedik helyen. Amit viszont jól tudunk: a Bayern mindig nyerni akar!”
Müller: "A Bayern mindig nyerni akar!” Kiemelt
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További hírek
-
A Bayern szurkolói elnézést kérnek Robbentől
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:52
-
Hivatalos: Usami a Hoffenheimhez szerződik
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:12
-
Hivatalos: Tom Starke érkezik Neuer mögé
Hivatalos hírek | máj. 16., 17:53
-
Átigazolások: Várhatóan nem jön újabb belső védő
Sajtóhírek | máj. 14., 19:06
-
„Tanulnunk kell ebből a vereségből”
Hivatalos hírek | máj. 13., 19:06
-
Giroud megerősítette: tárgyalnak a Bayernnel
Sajtóhírek | máj. 09., 20:40
-
Idén is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup
Hivatalos hírek | máj. 03., 18:18
-
Robben 2015-ig hosszabbít
Hivatalos hírek | máj. 03., 16:44
-
"Garantálom, egyetlen sztár sem hagy el minket"
Sajtóhírek | máj. 02., 20:40
-
Daniel van Buyten 1 évvel hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 30., 14:38
-
Sajtóhír: Mitchell Weiser érkezhet
Sajtóhírek | ápr. 29., 19:20
-
Megérkezett a csapat új idegenbeli szerelése
Hivatalos hírek | ápr. 27., 17:48
-
Hivatalos! Dante a Bayernhez igazol
Hivatalos hírek | ápr. 26., 13:55
-
Sajtó: Rekordösszegű büntetést kapott Ribery
Sajtóhírek | ápr. 21., 11:13
-
Jose Mourinho és Cristiano Ronaldo a Bayernről
Sajtóhírek | ápr. 05., 13:32
-
Mario Gomez 2016-ig hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 04., 12:59
-
"Úgy gondolom, itt fejezem be a karrierem"
Sajtóhírek | márc. 29., 14:16
-
Tymo szerződése 2013-ig meghosszabbodott
Sajtóhírek | márc. 28., 14:58
-
Nerlinger: Emre Can profi szerződést kap
Sajtóhírek | márc. 26., 17:58
-
DFB: Hermann Gerlandot díjazták
Hivatalos hírek | márc. 24., 10:16