fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

"Több helyzetet kellett volna kidolgoznunk"

A csalódást keltő hamburgi döntetlent követően Toni Kroos a TZ-nek adott interjút, melyben csapata problémáiról és helyzetéről is beszélt.

A HSV elleni döntetlen felér egy vereséggel, nemde?

Toni Kroos: „Ez mindenképpen kevés tőlünk, ez egyértelmű.”

Mi hiányzott a győzelemhez?

Toni Kroos: „A játékbeli fölény, több helyzetet kellett volna kidolgoznunk. És természetesen kellett volna egy gól. Rendben játszottunk, de elől nem voltunk eléggé meggyőzőek.”

Érez félelmet amiatt, mert a Dortmund most előzött?

Toni Kroos: „Nem, egyszerűen arra kell figyelnünk, hogy a saját meccseinket megnyerjük. Az tény, hogy most a BVB mögött állunk. De ezen amilyen gyorsan csak lehet, változtatni szeretnénk.”

Mije van a Dortmundnak most, ami a Bayernnek nincs?

Toni Kroos: „Két ponttal több.”

És a játékban?

Toni Kroos: „Láttam a Nürnberg elleni mérkőzésüket, s nem tudom, vajon jobbak nyújtottak-e egyáltalán a mi játékunknál.”

Ennek ellenére a csapat még nem működik rendesen.

Toni Kroos: „Az a véleményem, hogy egy picivel jobbak voltunk, mint a Wolfsburg ellen. Nagyobb tempóval játszottunk, relatíve gyorsan léptünk át támadásba. Csak egészen elől, a 16-oson belül nem tudtunk 100%-os helyzeteket kidolgozni illetve egy az egyben érvényesülni. Ez hiányzik még!”

Miért okozott Önöknek ekkora problémát a Hamburg?

Toni Kroos: „Jó taktikát dolgoztak ki, sok hosszú labdával játszottak. Petric és Guerrero háttal a kapunak nagyon-nagyon jól játszottak. Nagy és sok helyzetük ugyan nem volt, de megfelelőek voltak. Ők is megérdemelték 1-1-et.”

Némileg védekezőbb szerepkörben játszott, mint máskor. Más lett volna ez a meccs, ha az ún. „10-es” poszton játszik?

Toni Kroos: „Játszunk, ahogyan játszottunk. Ez nem egészen klappolt. De mi aszerint játszunk, ahogyan a vezetőedző dönt.”

További információk

Módosítás: febr. 05., 20:25

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség