fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Hitzfeld: "A nézők szeretni fogják Shaqirit"

Xherdan Shaqiri hivatalosan a Bayern München játékosa lesz a nyártól. A tz a müncheniek első igazolásáról faggatta interjújában Ottmar Hitzfeldet, a svájci válogatott edzőjét, aki nem fukarkodott a dicsérő jelzőkkel a szupertehetség iránt.

Meglepődött Shaqiri klubváltásán?
Hitzfeld: Azt hiszem, gratulálnunk kell a Bayernnek, hogy egy ilyen remek játékost igazoltak. Xherdan már fiatalon bizonyította, hogy képes egy topcsapatba bekerülni. Mindenesetre már a Basellel is eljutottak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, ami már önmagában egy hatalmas eredmény. Ráadásul már a válogatottban is bizonyított, fiatal kora ellenére már ott volt a 2010-es dél-afrikai világbajnokságon. Kétségkívül megvannak a kvalitásai ahhoz, hogy a nemzetközi porondon állandóan játsszon. 

Valójában milyen játékos ő?
Hitzfeld: Technikailag már most szinte tökéletes, magas játékintelligenciával rendelkezik, nagy lelkesedéssel játszik és mindig magánál akarja tudni a labdát. Tehát olyan típus, aki egy betömörülve védekező csapat ellen mindig elvisz két embert magával, hasonlóan Robbenhez és Ribéryhez. 

Jobb oldali támadó középpályást játszik, ugye?
Hitzfeld: Igen. Bár ballábas, tehát Robbenhez hasonlóan sokszor befelé húz a labdával és keresi a lövési lehetőséget. Ettől még ad gólpasszokat is és a középpálya támadó részlegében gyakorlatilag bárhol bevethető. A különlegessége, hogy néhány alkalommal játszott már bal szélsővédőt is, amikor egy különösen jó csatárt kellett feltartóztatni. 

Mit kell tudnunk a személyiségéről?
Hitzfeld: Nagyon vidám alkat, mindent magára vállal, van egy amolyan természetes lazasága, ugyanakkor nincsenek benne gátak. Függetlenül attól, hogy ki ellen játszik, ő nyugodt marad. Éppen ezért sem éreztem elhamarkodottnak, amikor 18 évesen behívtam a válogatottba. 

Hogyan viselkedik a futballpályán kívül?
Hitzfeld: Hajlamos viccelődni, de most komolyan rá kell fókuszálnia a Bayernre, hogy sikerüljön beilleszkednie. De ezt már gond nélkül megcsinálta a válogatottban is. A személyiségét tekintve tehát nincsen semmi kivetnivaló. 

Mit várhatunk tőle az FC Bayernnél?
Hitzfeld: Övé a jövő, hosszú idő áll még előtte. Persze Robbent és Ribéryt is szerződés köti a Bayernhez, de abban biztos vagyok, hogy meg fogja kapni a lehetőséget a bizonyításra, és akkor meglátják majd, hogy mi rejlik benne. 

Robben szerződése 2013 nyarán jár le. Shaqiri lesz az ő utódja?
Hitzfeld: Ezt nehezen tudom megítélni, mert nem ismerem a Bayern ilyesfajta terveit. Annyit mondhatok, hogy Shaqiri egy kivételes játékos és meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb beverekszi magát a kezdőbe, akkor pedig akár a nézők kedvencévé is válhat. A nézők szeretni fogják az ő látványos cselező stílusát.

További információk

Módosítás: febr. 09., 15:59

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség