BL-negyeddöntő: Marseille - FC Bayern 0:2
Gyenge mérkőzésen a Bayern Gomez és Robben góljaival megérdemelten győzött a Marseille otthonában, és jutott nagyon közel az elődöntőhöz.
Lucio hosszabbít az Interrel, de kacérkodik a Bayernnel is
Lucio saját elmondásai szerint 2009-ben rettentő csalódottan távozott Münchenből, miután kiderült, hogy a vezetőség nem kíván neki többévre szóló szerződést kínálni. Az Internél azonban úgy fest, végleg megtalálta a helyét, akik már most meghosszabbítanák a szerződését 2014-ig. A brazil védő pedig bejelentette, hogy el fogja fogadni az olaszországi csapat ajánlatát.
Knasmüllner Ingolstadtban köthet ki
Nem is olyan rég történt, hogy Christoph Knasmüllner, amatőrcsapatunk osztrák tehetsége megelégelve, hogy a Bayern Münchenben nem sikeredik számára az áttörés, klubot váltott, s 2015-ig szóló szerződést írt alá az olaszországi Interhez.
"Masszív a probléma a Bayern védelmében"
A Schalkéban és a Bayernben is megfordult Olaf Thon a tz-ben megjelent a írásában elsősorban a Schalke hétközi milánói sikerével foglalkozik, de a Bayernnel is összehasonlítja őket, s szót ejt Manuel Neuerről.
Löw: "A Bayern a Bundesliga mozdonya"
A tz-nek adott interjújában Joachim Löw német szövetségi kapitány a válogatott mellett beszélt a Bayern Münchenről, Louis van Gaalról, de Arjen Robbenről és Franck Riberyről is.
"Sokkal több forog most kockán"
Mario Gomez figyelmre méltó teljesítményt nyújt továbbára is: immáron 37 mérkőzésen 29 gólos. Ha viszont csak azokat a mérkőzéseket vesszük számításba, melyeken a kezdőcsapat részese volt, akkor mégjobb a mérlege: 28 gól, 29 mérkőzés.
„Nehéz, kritikus helyzetben vagyunk”
Bár a Bayern "csk"-jának, Philipp Lahm-nak is beletelt egy kis időbe, míg átlépte az Internazionale elleni BL kudarcot, most mindenkit arra buzdít, küzdeniük kell a becsületükért...
Strunz: "A következő szezon keményebb lesz"
A tz-ben megjelent írásában Thomas Strunz a Bayern München krízisét elemzi, de kitér arra is, milyen típusú edzőt képzelne el van Gaal utódjaként.
Gomez: "Szégyen lenne a szurkolóinknak"
Az Internazionale elleni keserű fiaskót követően a bundesliga.de a keddi meccsen is gólt szerző Mario Gomezzel készített interjút.
Rummenigge: "Vérzik a szívem"
Az Internazionale elleni hazai fiaskó sokkolta a Bayern München tagjainak és szurkolóinak nagy családját. Karl-Heinz Rummenigge szíve is vérzik. Kedden este a tz-nek nyilatkozott.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További hírek
-
A Bayern szurkolói elnézést kérnek Robbentől
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:52
-
Hivatalos: Usami a Hoffenheimhez szerződik
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:12
-
Hivatalos: Tom Starke érkezik Neuer mögé
Hivatalos hírek | máj. 16., 17:53
-
Átigazolások: Várhatóan nem jön újabb belső védő
Sajtóhírek | máj. 14., 19:06
-
„Tanulnunk kell ebből a vereségből”
Hivatalos hírek | máj. 13., 19:06
-
Giroud megerősítette: tárgyalnak a Bayernnel
Sajtóhírek | máj. 09., 20:40
-
Idén is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup
Hivatalos hírek | máj. 03., 18:18
-
Robben 2015-ig hosszabbít
Hivatalos hírek | máj. 03., 16:44
-
"Garantálom, egyetlen sztár sem hagy el minket"
Sajtóhírek | máj. 02., 20:40
-
Daniel van Buyten 1 évvel hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 30., 14:38
-
Sajtóhír: Mitchell Weiser érkezhet
Sajtóhírek | ápr. 29., 19:20
-
Megérkezett a csapat új idegenbeli szerelése
Hivatalos hírek | ápr. 27., 17:48
-
Hivatalos! Dante a Bayernhez igazol
Hivatalos hírek | ápr. 26., 13:55
-
Sajtó: Rekordösszegű büntetést kapott Ribery
Sajtóhírek | ápr. 21., 11:13
-
Jose Mourinho és Cristiano Ronaldo a Bayernről
Sajtóhírek | ápr. 05., 13:32
-
Mario Gomez 2016-ig hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 04., 12:59
-
"Úgy gondolom, itt fejezem be a karrierem"
Sajtóhírek | márc. 29., 14:16
-
Tymo szerződése 2013-ig meghosszabbodott
Sajtóhírek | márc. 28., 14:58
-
Nerlinger: Emre Can profi szerződést kap
Sajtóhírek | márc. 26., 17:58
-
DFB: Hermann Gerlandot díjazták
Hivatalos hírek | márc. 24., 10:16