DFB: A Bayern játékosai szombaton csatlakoznak
Joachim Löw dolgát is alaposan megnehezítette a Bayern München szombati BL-döntős bukása. Bő két hete maradt a kapitány stábjának, hogy valamilyen megoldással mégis hozzá tudja segíteni játékosainkat, hogy a kellő lelki erővel vágjanak neki az EB-nek.
U17 EB: Németország drámai körülmények között ezüstérmes
Drámai mérkőzést követően, tizenegyesekkel bukta el a már hajszál híján zsebben lévő Európa-bajnoki címet Németország az U17-es szlovéniai tornáján. A német fiúk Hollandia ellen egészen a hosszabbítás első percéig vezettek (a gólszerző Leon Goretzka volt), a címvédő Hollandia ekkor egyenlített. Ez volt Németország egyetlen kapott gólja a tornán.
Nationalelf: Megkezdődött az első edzőtábor
Míg a Bayern München és a Borussia Dortmund szombaton este még kupadöntőt játszik, a Bayernre pedig jövőhéten még a klubtörténet kiemelkedő mérkőzése vár, addig a német válogatott keretének egy része már megkezdte a felkészülést a nyári Európa-bajnokságra.
Női Nationalelf: Kiütés a spanyolok ellen
Sikeresen vette legnehezebbnek ígérkező feladatát a német női válogatott a 2013-as svédországi Európa-bajnokság selejtezői során: Silvia Neid csapata szombaton Spanyolországot verte meg váratlanul nagy különbséggel 5-0-ra.
Nationalelf: Jogi Löw keretet hirdetett
Kihirdette Franciaország elleni keretét Joachim Löw szövetségi kapitány. Meglepetés nincs, ugyan a kapitány sérülés miatt több játékost is nélkülözni kényszerül, mégis csupa olyan névvel találkozhatunk a 22-es listán, akik korábban már voltak válogatottak.
Visszatekintő 2011: Nationalelf
Év végi visszatekintő sorozatunkból idén sem maradhat ki a német válogatott 2011-es évének összefoglalója. Ezt történt a DFB berkeiben 2011-ben!
France Football: Németországé az év válogatottja
A tekintélyes francia szaklap, a France Football amellett, hogy - most már a FIFÁ-val közösen - évről évre megválasztja az év játékosát, a válogatottak között is legjobbat hirdet. Idén a választás a német válogatottra esett, mely az olasz és a holland válogatottat előzte meg.
Nincs több fiatal tehetség Dél-Amerikából
Úgy tűnik, hogy a Bayern München részéről a jövőben nem találkozhatunk majd dél-amerikai tehetségek leigazolásával. Ezt Karl-Heinz Rummenigge erősítette meg a Sport Bildnek adott nyilatkozatában.
A hét témája: Sorsolás után
Péntek óta tudjuk, milyen úton kell továbbhaladnia a Nationalelfnek ahhoz, hogy 1996 után ismét Európa-bajnok legyen. A hét témáját ezúttal a sorsolás illetve annak velejárói szolgáltatják.
Beszámoló: Németország - Hollandia 3-0

Csodálatos mérkőzéssel búcsúzott a 2011-es évtől a német válogatott. Jogi Löw csapata kedden este Hamburgban 3-0-ra verte meg Hollandiát.
A Lion's Sport legújabb termékei:
Torfabrik
Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...
Hátizsák

Ajándék shop

További hírek
-
A Bayern szurkolói elnézést kérnek Robbentől
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:52
-
Hivatalos: Usami a Hoffenheimhez szerződik
Hivatalos hírek | máj. 23., 18:12
-
Hivatalos: Tom Starke érkezik Neuer mögé
Hivatalos hírek | máj. 16., 17:53
-
Átigazolások: Várhatóan nem jön újabb belső védő
Sajtóhírek | máj. 14., 19:06
-
„Tanulnunk kell ebből a vereségből”
Hivatalos hírek | máj. 13., 19:06
-
Giroud megerősítette: tárgyalnak a Bayernnel
Sajtóhírek | máj. 09., 20:40
-
Idén is megrendezésre kerül a Ligatotal! Cup
Hivatalos hírek | máj. 03., 18:18
-
Robben 2015-ig hosszabbít
Hivatalos hírek | máj. 03., 16:44
-
"Garantálom, egyetlen sztár sem hagy el minket"
Sajtóhírek | máj. 02., 20:40
-
Daniel van Buyten 1 évvel hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 30., 14:38
-
Sajtóhír: Mitchell Weiser érkezhet
Sajtóhírek | ápr. 29., 19:20
-
Megérkezett a csapat új idegenbeli szerelése
Hivatalos hírek | ápr. 27., 17:48
-
Hivatalos! Dante a Bayernhez igazol
Hivatalos hírek | ápr. 26., 13:55
-
Sajtó: Rekordösszegű büntetést kapott Ribery
Sajtóhírek | ápr. 21., 11:13
-
Jose Mourinho és Cristiano Ronaldo a Bayernről
Sajtóhírek | ápr. 05., 13:32
-
Mario Gomez 2016-ig hosszabbított
Hivatalos hírek | ápr. 04., 12:59
-
"Úgy gondolom, itt fejezem be a karrierem"
Sajtóhírek | márc. 29., 14:16
-
Tymo szerződése 2013-ig meghosszabbodott
Sajtóhírek | márc. 28., 14:58
-
Nerlinger: Emre Can profi szerződést kap
Sajtóhírek | márc. 26., 17:58
-
DFB: Hermann Gerlandot díjazták
Hivatalos hírek | márc. 24., 10:16