fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Előtérben a szórakozás! Vasárnap kora délután a Bayern München csapata 11 gólt rúgott a "Fitness Winterstars" csapatának. Összesen 28 ezer néző volt kíváncsi a gólfesztiválra 11:1 (5:0) - amely egy 2×20 perces mérkőzés keretein belül jött össze.

Alig pár órával azután, hogy a Bayern hazatért Augsburgból, Louis van Gaalék máris bevetésen. Igaz, akik a Szuperkupa győztes csapatban szerepeltek tegnap, azok itt most nem kaptak lehetőséget. A legnagyobb visszatérő Franck Ribéry volt, a lágyék-operációját követően először játszhatott újra "mérkőzést". Melette pályára került még a nagy visszatérő kettős, Edson Braafheid és Toni Kroos, illetve lehetőséget kapott még Mark van Bommel, Mario Gomez és Jörg Butt is.

A mérkőzésen 11 percet kellett várni az első gólra, ekkor Alaba passzából Gomez volt eredményes, majd három perccel később újra a német csatár szerzett gólt. Gomez négy találtalával ma a legeredményesebbje volt a csapatnak, melett Sosa háromszor, Ribery kétszer illetve Kroos szinén kétszer volt eredményes. Az ellenfél számára összejött a végén a vígasztalálat is, ez Wojtek Czyz nevéhez fűződött.

Georg Hackl, Felix Neureuther, Felix Loch, Jens Weissflog, Willy Bogner kiváló német téli olimpikonok erőssítették az ellenfél csapatát. Ezen kívül, pályára lépett még az egykori Bayern legenda Lothar Matthäus, illetve Hans Pflügler és Harald Cerny is. A teljes bevételt a müncheni olimpiai előkészületi munkálataira költik majd.

FC Bayern - Fitness First Winterstars 11:1 (5:0)
FC Bayern Butt - Köz (21. Haas), Tymoshchuk, Braafheid, Alaba - Ottl, Van Bommel - Sosa, Kroos, Ribéry - Gomez
Cserék Sattelmaier, Jüllich
Fitness First Winterstars
Játékvezető Karl Valentin
Nézőszám 28.000
Gólok 1:0 és 2:0 Gomez (11., 14.), 3:0 Ribéry (17.), 4:0 Gomez (19.), 5:0 Sosa (20.), 6:0 Ribéry (23.), 7:0 Sosa (29.), 8:0 Kroos (30.), 9:0 Sosa (32.), 10:0 Gomez (35.), 11:0 Kroos (37.), 11:1 Czyz (40.)
Sárga lapok - / -
Módosítás: aug. 26., 10:49

Kapcsolódó videó

A mérkőzés összefoglalója

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség