Egy nem várt nehéz kezdés után a Bayern végül bedarálta ellenfelét, s öt gólt rúgva nyert az Allianz Arénában a Kaiserslautern ellen! A gólokon Robben(1), Gomez(3) és Müller(1) osztoztak. Mivel a nagy riválisok, a Dortmund, a Mainz és a Hannover is pontokat vesztett, a Bayern sikerével feljött a harmadik helyre a tabellán.
Fontos volt a győzelem a címvédő számára, egy újabb pontvesztés ugyanis már nem csak a bajnoki álmokat, hanem a második helyet, azaz a kitűzött célt is távolabb taszította volna. Louis van Gaal bő keretből válogathatott, Olic, Kroos és Ribery mellett nem volt más, akit nélkülöznie kellett volna a mesternek.
Ennek tükrében sem a vártaknak megfelelően lépett pályára a Bayern a bajnokság 10. helyezettje ellen. A nagy reményeket tápláló Badstuber - Breno belsővédő párosból utóbbi végül csak a padon foglalhatott helyet, míg a pályára Anatoliy Tymoshchuk lépett. A Wolfsburg ellen (1:1) megsérült Franck Riberyt Thomas Müller pótolta. Sérüléséből visszatérvén először lehetett a kezdőcsapat tagja Arjen Robben, de kezdő volt Luis Gustavo is, a csapat téli igazolása.
Louis van Gaal a következőképpen küldte pályára csapatát:
Kraft - Lahm, Tymo, Badstuber, Pranjic - Van Bommel, Gustavo - Robben, Schweinsteiger, Müller- Gomez.
A teltházas Allianz Arénában a mérkőzés nem kezdődött nagy iramban, az egy héttel ezelőtti pontvesztést javítani szándékozó Bayern elég halványan szerepelt az elején. Nem úgy a vendégek: a Kaiserslautern az első negyedórában több veszélyes szögletrúgást végezhetett el - rendre nagy kavarodás alakult ki Kraft ketrece előtt. A legnagyobb helyzetüket ekkor Ilicevic hagyta kihasználatlanul, a támadó nem sokkal bikázott a kapu fölé.
Közel félóra játék elteltével kezdett nagyobb sebességre kapcsolni a Bayern, ennek legfőbb letéteményese Arjen Robben volt. A holland szélső a 20. percben indulhatott meg kontrából, lövése azonban az oldalhálóban kötött ki (nem sokkal később újabb szólót mutatott be, lövésig azonban ekkor nem jutott).
Müller pazar labdája után Robben gól
Bár a félidő végére sem beszélhettünk szikrázó iramról, végül is láthattunk két komolyabb lehetőséget – utóbbiból gól született. Az első a vendégek nevéhez fűződik, Ilicevic jó 14 méterről lőhetett kapura, a lövés végállomása Kraft volt.
És amikor már mindenki a szünetre koncentrált, Müller egy hihetetlen nagy indítással kínálta meg Arjen Robbent, aki lerázva védőjét, becsapva az FCK kapusát – gólt szerzett, 1:0! A holland válogatott játékos első gólját szerezte az idei Bundesliga szezonban, s ezzel vezetett a szünetben a Bayern!
Pazar kezdés a szünet után
A második félidőre csere nélkül kiérkező Bayern szinte azonnal megszerezte második gólját: Arjen Robben bolondított meg két embert is a jobbszélen, majd megszokott befelé mozgása után passzolta Schweinsteigert a védelem mögé – aki középre gurításával kihagyhatatlan helyzetbe hozta Mario Gomezt. A Bayern házi gólkirálya ezzel 2:0-ra módosította az eredményt.
A második gól után már látszott a megnyugvás a csapaton, ennek tükrében a felszabadult játék újabb helyzeteket eredményezett. Alig pár perccel Gomez gólja után Van Bommel megpattanó lövése, majd Robben szöglete utáni Schweinsteiger fejese jelentette az újabb veszélyeket a vendég kapura. Az 54. percben Sippel kapus Robben lövésénél mutatott be nagy bravúrt.
Tymo hibájából szépít az ellenfél
A sorozatos müncheni helyzeteket végül egy vendég találat fagyasztotta alá: A 62. percben Anatoliy Tymoshchuk nézett el egy beadást saját kapuja előterében, melyet a Kaiserslautern támadó középpályása, Jan Moravek használt ki – 2:1! 
A Kaiserslautern szépítő gólja után kissé leült a mérkőzés, amely ezen időszaka nem sok helyzetet hozott. A Bayern, de mondhatjuk úgy is, Gomez a hajrában azonban végleg eldöntötte a mérkőzést, a német csatár még két gólt szerzett az eddig megtermelt egy gólja mellé – így ismét összejött számára a mesterhármas. A Robben helyére azóta becserélt Altintop átadása pattant egy védőről a német csatár elé, aki finom átvétel után jó 13 méterről jobb belsővel a kapuba lőtt – 3:1! Majd öt minutummal később Schweinsteiger passza után Gomez egy remek csellel csapta be védőjét, a kapussal szemben pedig már nem volt nehéz dolga – 4:1!
A mérkőzés végét jelentő hármas sípszó előtt még Thomas Müller is betalált, aki Altintop bal oldalról érkező beadására érkezett remek ütemben – 5:1 – kialakult a végeredmény.
A Bayern egy nehézkesen indult mérkőzésen végül öt gólt rúgva magabiztosan nyert. Ez a győzelem felértékelődik azáltal, hogy a bajorok helyrehozták múlt heti hibájukat, a listavezető Dortmund (1:1 Stuttgart ellen) mostani botlásával ugyanis visszajött az egy hete elvesztett két pont. De nem csak ez az egyetlen örömhír a mai napra, hisz botlott a Mainz és a Hannover is – ezáltal pillanatnyilag már a harmadikak vagyunk a tabellán, a Bayer Leverkusen holnap a St. Pauli otthonába látogat.
| FC Bayern - 1. FC Kaiserslautern 5:1 (1:0) | |
| FC Bayern | Kraft - Lahm, Tymoshchuk, Badstuber, Pranjic - Van Bommel, Luiz Gustavo (84. Breno) - Robben (73. Altintop), Schweinsteiger, Müller - Gomez |
| Cseréink | Butt, Braafheid, Van Buyten, Klose, Ottl |
| 1. FC Kaiserslautern | Sippel - Dick, Amedick, Rodnei, Bugera (76. Jessen)- Petsos (66. Amri) - Kirch, Tiffert, Moravek (66. Hoffer), Ilicevic - Nemec |
| Vezette | Markus Schmidt (Stuttgart) |
| Nézőszám | 69.000 (teltház) |
| Gólok | 1:0 Robben (45.+1), 2:0 Gomez (46.), 2:1 Moravek (62.), 3:1 Gomez (80.), 4:1 Gomez (84.), 5:1 Müller (90.+1) |
| Sárga lapok |
- / Kirch, Tiffert, Bugera |
Írta: Fehérkirály