Meglepően sima meccsen a Bayern 2:0-ra legyőzte az angol éllovas Manchester City együttesét is, nagy lépést téve ezzel a csoportelsőség felé.
Jupp Heynckes végül kénytelen volt nélkülözni Holger Badstuber játékát, ahogyan Arjen Robben is csak a padon kezdett, ennek megfelelően a Bayern München kezdője így nézett ki: Neuer – Lahm, Boateng, van Buyten, Rafinha – Gustavo, Schweinsteiger – Müller, Kroos, Ribery, Gomez.
A mérkőzést a Manchester City kezdte éberebben, az első helyzet is az ő nevükhöz fűződött: Edin Dzeko már a 4. percben megszerezhette volna a vezetést, csapata e félidei legnagyobb helyzetét azonban nem tudta gólra váltani. A Bayern a 8. percben Bastian Schweinsteiger távoli lövése révén veszélyeztetett először.
Ki kell emelni, hogy Jerome Boateng két alkalommal is kényes szituációba került, Kassai Viktor akár kétszer is tizenegyest ítélhetett volna vele szemben.
A Bayern München az első félidő legnagyobb részében sok hibával, a megszokotthoz képest jelentősen több párharcvesztéssel játszott. Azonban ahogyan telt az idő, úgy került egyre nagyobb lendületbe. Ribery, Müller és Schweinsteiger is megszerezhette volna a vezetést. Schweinsteiger ráadásul az ötösről ziccerben rontott.
Aztán jött a 37. perc és az addig kevés szerephez jutó Mario Gomez. Ribery lövése kipattant a kapusról, Müller csúnyán rontott ziccert, azonban Gomez már nem hibázott. 1-0.
Továbbra is támadásban maradt a Bayern. És a hajtás kifizetődött. Előbb Ribery-t buktatták tizenegyesgyanús helyzetben, majd a Lahm buktatását követő Kroos szabadrúgásból már újabb gól született a 45. percben. Egy fejen csúszott meg a labda, a kapus pedig a lehető legjobb helyre tolta azt: Mario Gomez elé, aki egyből a kapuba lőtt. 2-0.
Sokan azt hihettük, hogy a második játékrészben a City minden erejét összegyűjtve küzdeni fog az egyenlítésért, ehelyett egy teljesen szétesett, motiválatlan együttes futott ki a gyepre, Mancini későbbi cseréi pedig (Dzeko és Nasri helyett is védekező játékosok érkeztek) egyértelműen jelezték - itt csak a Bayern nyerhet.
Túl sok esemény nem történt a pályán (azért Gomez kihagyott egy nagy helyzetet az 58. percben), de aki jobban megfigyelte Heynckes fiainak mozgását, láthatta, hogy elképesztően szervezett csapat lett a Bayern. A City támadásainak 90%-a már akkor halálra volt ítélve, amikor a labda átgurult a felezővonalon, ami az angolok névsorát látván nem kis teljesítmény.
Ha már megemlítettük, hogy a City két ízben is kaphatott volna tizenegyest a találkozó elején, azt is meg kell, hogy a 62. percben Kolo Touré könyökkel ért a labdához a tizenhatoson belül. A mérkőzés az utolsó 20 percben pörgött fel valamelyest: a 72. percben Schweinsteiger 25 méterről tüzelt, Hart nagy bravúrral védett, a 79. percben pedig Kroos szabadrúgását és Gomez csúsztatását követően Müller csak centikkel maradt le a labdáról a bal kapufánál.
Az első vendéghelyzetet a szünetet követően a 84. percben jegyezhettük fel, mikor Kolarov messziről célba vette Neuer kapuját, majd a 92. percben ugyanő próbálkozott közelről is - előbbinél Neuer védett, utóbbinál pedig a labda elkerülte a kaput.
2:0 maradt a végeredmény, a Bayern idei tizenkét tétmérkőzéséből a tizenegyediket nyerte meg, Neuer kapuja pedig immáron 930 perce érintetlen. Mindezek tetejébe Robben csak két percet játszott...
A másik mérkőzésen a Napoli 2:0-ra nyert a Villareal ellen, így jelenleg négy ponttal a csoport második helyén áll a hibátlan Bayern mögött.
Írta: Roy Makaay