fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

A második félidőben bemutatott iskolafocival a Bayern könnyedén túllépett az Ingolstadton, bejutva ezzel a Német Kupa legjobb 16 csapata közé.

Ahogy az várható volt, Jupp Heynckes alaposan felforgatta a csapatot, hiszen több olyan játékos is kezdőként léphetett pályára, akik eddig csak epizódszerepet kaptak – Butt, Contento, Pranjic, Alaba és Petersen –, ráadásul Luiz Gustavo sem a megszokott helyén, hanem a védelemben játszott.

A mérkőzés elejét megnyomta a Bayern, az első negyedórában több komoly helyzetet is kialakított, elsősorban Alaba és Petersen összjátékából, a 16. percben például az egyik vendégvédőnek a gólvonalról kellett mentenie utóbbi kísérleténél.

A kezdeti lendület azonban ezt követően alábbhagyott, és jobbára állófocit láthattunk: az Ingolstadt tizenegy emberrel behúzódott a saját tizenhatosa elé, a Bayern pedig kényelmesen járatta a labdát, általában csak keresztbe. A jég a 33. percben tört meg, amikor Müller betört jobboldalról a büntetőterületre, nem túl jól sikerült kapura lövése pedig Pisotról a hálóba vágódott, 1:0! Az első félidőben újabb gól már nem esett.

Nem úgy a második játékrészben, melyben végre el kezdett gálázni a Bayern, a másodosztály sereghajtója pedig teljesen elkészült az erejével. A 49. percben Alaba húzott befelé a tizenhatos vonalán, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot, 2:0!

Az 53. percben Contento adott remek passzt Petersennek, a fiatal csatár pedig ballal a kapuba gurított, máris 3:0! A Bayern azonban nem vett vissza a tempóból, a vendégek hátát szinte feltörte a háló. Alaba és az időközben becserélt Olic is közel járt a gólhoz, a 70. percben azonban ismét Petersen volt eredményes – igaz, az érdem inkább Kroost illeti, aki mérnöki pontossággal juttatta el a „dánhoz” a labdát a védők lábai között, 4:0!

A mérkőzés utolsó tíz perce is tartogatott még látnivalót a számunkra. A 82. percben Usami ugratta ki Rafinhát, aki kihagyhatatlan helyzetbe akarta hozni a középen érkező Petersent, passza azonban Matip lábáról a hálóba vágódott, 5:0!

A slusszpoén a 73. percben beállított Usami nevéhez fűződik, aki a 90. percben Oliccsal való összjáték után került ziccerbe, a fiatal japán tehetség pedig higgadtan kilőtte a hosszú alsót, beállítva ezzel a 6:0-s végeredményt!

Sima meccsen tartalékos csapattal vívta ki a továbbjutást a Bayern, sorsolás vasárnap.

Írta: Roy Makaay

(1. oldal / 3)
Módosítás: okt. 26., 23:26

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség