Mario Gomez és Franck Ribery góljaival 2-1-re győzött a Bayern München Augsburgban, s ezzel megőrizte magabiztos előnyét a Bundesliga tabellájának élén.
Vasárnap a német lapok már sorra úgy találgattak, hogy David Alaba lesz majd, aki helyettesítheti Bastian Schweinsteigert. Így is lett, ezen a koraestén így nézett ki a kezdőnk: Neuer – Lahm, Badstuber, van Buyten, Rafinha – Tymoschchuk, Alaba – Ribery, Kroos, Müller – Gomez.
Kifejezetten álmosan ment neki a találkozónak a Bayern, az első negyedórában nem látszott az akaraterő és a küzdőszellem. A 15. percben azonban a szögletből mégis sikerült megszerezni a vezetést. Ribery beadását van Buyten csúsztatta kapura, Amsif kapus bravúrt mutatott be, azonban Mario Gomez ismét jó helyen volt, s belőtte vezető találatunkat. 0-1.
Ezt követően egyre inkább felpörgött a Toni Kroos vezette csapatunk; a 28. percben egy briliáns támadásból Franck Ribery duplázta meg az előnyt. Érdemes kiemelni, hogy a gólpasszt adó Thomas Müllernek ezúttal Mario Gomez adott mesteri passzt. 0-2.
Az első félidőben már érdemleges nem történt, végig benne volt még egy esetleges harmadik gól is a pakliban. Sajnos azonban ez sem ekkor, sem később nem született meg. Erre pedig majdnem ráfaragott az FCB.
Lévén a második félidő 59. percében Hosogai révén szépíteni tudott az Augsburg. 1-2. Kiemelendő, hogy a hétközi gólokhoz hasonlóan ez is állított helyzetből született.
A szépítő találat teljes mértékben felborította a meccset. Az elkényelmesedő Bayern hirtelen, mintha összezuhant volna, egymást követték a nagyobbnál nagyobb hibák. A játék is inkább a mi térfelünkön zajlott. Időközben Rafinha helyett Luiz Gustavo jött be a pályára, a hadrend akként változott meg, hogy Tymoschchuk lett a jobboldali hátvéd.
A meccsnek ezen szakaszából egy Lahm és egy Tymo lövés emelendő ki, egyébként elenyésző volt a támadópotenciálunk. Nem úgy az Augsburgé: a csereként beállt Kapllani egy az egyben vihette Neuerre, aki aztán bele tudott nyúlni a lövésbe.
A végén bejött még Contento és Pranjic. De ők a mérkőzést érdemben már nem befolyásolták. Ahogyan igazán ezt a mérkőzést az sem, hogy Tymót a 93. percben kiállította a játékvezető. Jogosan. A Dortmund ellen Schweini mellett azonban ő is hiányozni fog. S lehet, hogy nem csak akkor…
Csalódást keltő teljesítményt láthattunk, azonban ezért is három pontot járt, így a Bayern továbbra is magabiztosan vezeti a bajnoki tabellát.