fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Mönchengladbach - FC Bayern 3:1 Kiemelt

A forduló előtt negyedik Mönchengladbach simán legyőzte a Bayernt, amely sem védekezésben, sem támadásban nem tudott maradandót nyújtani.

Jupp Heynckes kezdőcsapatát illetően semmi meglepő nem ért minket: a védelemből Rafinha szorult a padra, Boateng került ki a szélre, a sérüléséből visszatérő Schweinsteiger mellett pedig Tymoshchuk kapott helyet.

Az első tíz perc totális eseménytelenségben telt, szinte a labda is alig gurult, a sokat látott bajor szurkolók pedig már ekkor sejthették, mi fog következni – teljesen váratlanul az ellenfél gólt szerez. Így is lett, méghozzá nem is akárhogyan…

A 11. percben ugyanis Neuer ahelyett, hogy kirúgta volna a stadionból a labdát, odatette Reus elé, aki köszönte szépen és beemelte a játékszert az üres kapuba, 1:0! Talán emlékszünk még a szezon első bajnokijára…

A válasz elég hamar jöhetett volna, de előbb az asszisztensnek, utóbb pedig ter Stegen kapusnak köszönhetően nem jött össze végül – Müllert ziccerben fújták vissza tévesen, Gomez fejesét pedig bravúrral védte a kapus.

Ami ezután következett, arra viszont sok szót nem is érdemes vesztegetni: a Mönchengladbach szervezetten védekezett és olykor-olykor veszélyesen meglódult (nyoma sem volt a Bayernnél a szeptember-októberi kemény védekezésnek és letámadásnak), a Bayern pedig komótosan támadgatott. Átlövésből jó néhány volt, veszélyes azonban csak kettő a sok közül, de Tymoshchuk és Kroos kísérletét is védte a fiatal gladbachi kapus.

A 41. perc aztán igazi hidegzuhany volt: Robben veszítette el a labdát a saját térfelén (és maradt valamiért a földön), a Mönchengladbach pedig egy villámgyors kontra végén Herrmann révén megszerezte a második gólt is, 2:0! A félidő vége előtt még Hanke eresztett meg 18 méterről egy életerős lövést, ami nem sokkal ment a kapu mellé. Kilátástalan játék, kétgólos hazai vezetés, sok jót nem ígért a második játékrész…

És nem is hozott. Bár talán egy fokkal nagyobb nyomás alá tudta helyezni a hazaiak kapuját a Bayern (Alaba behozatala is segített ezen), egy-egy veszélyesebb passzjátékon kívül többre nem futotta. Az pedig csak idő kérdése volt, hogy a Mönchengladbach mikor fogja kihasználni azt, hogy a Bayernből szinte senki sem védekezett – nos a 71. perc volt ez a pillanat, mikor újfent egy gyors kontra során Reus ugratta ki Herrmannt, aki Neuer mellett begurította a labdát a hálóba, 3:0.

Hogy a szégyen ne legyen teljes, a 76. percben Schweinsteiger azért szépített egy Kroos-szögletből, 3:1. A 85. percben jöhetett volna a második is, de Stranzl hatalmasat mentett a gólvonal előtt. Legalább a végére lett egy kis izgalom, a végeredmény azonban 3:1 lett.

Hogy valaminek azért örülhessünk is (azon kívül, hogyha másképpen nem, jobb gólkülönbséggel a forduló után még biztosan a Bayern lesz az első), említsük meg, hogy a mérkőzéssel párhuzamosan a magyar férfi kézilabda-válogatott legyőzte a világbajnok franciákat, három ponttal bejutva így a középdöntőbe.

Írta: Roy Makaay

(1. oldal / 4)
Módosítás: febr. 14., 10:52

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség