Egy nem túl látványos mérkőzésen verte 2:0 arányban a Bayern München a Wolfsburg csapatát, ezzel pedig megvan a csapat első tavaszi győzelme. A sok helyzetet nem hozó szombat délutáni meccsen a Bajorok a második félidőben Mario Gomez és Arjen Robben góljaival biztosították be győzelmüket, amivel továbbra is vezeti a német bajnokságot.
Az újév első bajnoki győzelmének reményében futott ki Jupp Heynckes csapata a pályára, ráadásul a mester ezúttal a legerősebb tizenegyével számolhatott. Van Buyten és Contento hiányában a védelmet ezúttal a Rafinha-Boateng-Badstuber-Lahm négyes alkotta, míg a középpályára Mario Gomez mögé a Robben-Kroos-Schweinsteiger-Müller-Ribery ötösfogat állhatott.
Ennek ellenére sem nyújtott sziporkázó játékot csapatunk, ámbár korán sikerült bevenni a „farkasok” ketrecét. A hetedik percben Gomez gólját azonban les miatt érvénytelenítették a játékvezetők – s mint a visszajátszásból kiderült, helyesen döntöttek.
Tulajdonképpen az egész összecsapás alatt nem sok helyzetet láthatott a kilátgató 69 ezer ember, az első játékrészben például a Wolfsburg csak a védelmünk hibáját követően tudott kétszer ziccerbe kerülni, míg a Bajorok részéről csupán egy Gomez helyzetet és egy Robben kapáslövést tudtunk feljegyezni.
A szünetben nem történt változás egyik oldalon sem (igaz Felix Magath már az első félidben cserélt egyet), ám annyit megtudhattunk, hogy miután a Dortmund vezetett a Hoffenheim ellen, biztosan nem lesz elég az egy pont ahhoz, hogy élen tudjuk maradni. Ennek fényében a második negyvenöt perc sem hozott sokkal nagyobb iramot, igaz a Bayern már jóval aktívabbnak bizonyult.
A 60. percben aztán végre megtört a jég: Kroos szabadrúgásból tekert középre a nagy kavarodás végén pedig Mario Gomez talált be – 1:0! Válogatott csatárunk szezonbeli 17. gólját jegyezte, amivel továbbra is a Bundesliga góllövőlistájának éllovasa.
A vezetés birtokában Heynckes szinte azonnal belenyúlt a meccsbe: a mester a találkozón meglehetősen keveset nyújtó Thomas Müllert kapta le a pályáról, helyére pedig Luiz Gustavo - már védekező feladatokkal - érkezett.
A véghajrára azonban szerencsére nem kellett sokat izgulnunk, a Wolfsburg ugyanis két veszélyes szabadrúgást leszámítva nem tudott veszélyes lenni Neuer kapujára. Nem úgy a Bayern, amely a hosszabbításban még egy gólt szerzett: egy remek kiugratást követően a csereként beállt Ivica Olic emelt Benaglio kapus fölött a kapuba, ám a gól végül mégsem az övé, hanem Robben-é lett, akire egy zöldmezes védő a gólvonalról felszabadítás közben rárúgta labdát – 2:0!
Összességében elmondhatjuk, a csapat még mindig adós a szép futballal, de legalább most meglett a három pont, még ha nehezen is. Velünk egy időben játszott a Borussia Dortmund is, amely ugyan 3:1-re legyőzte a Hoffenheim csapatát - előzni nem tudott. Vezet a Bayern, igaz már csupán három lőtt góllal van többje, mint riválisának.
| FC Bayern - VfL Wolfsburg 2:0 (0:0) | |
| FC Bayern | Neuer - Rafinha, Boateng, Badstuber, Lahm - Kroos, Schweinsteiger - Robben, Müller (66. Luiz Gustavo), Ribéry (89. Alaba) - Gomez (75. Olic) |
| Cserék | Butt, Breno, Tymoshchuk, Pranjic |
| VfL Wolfsburg | Benaglio - Träsch, Russ, Felipe Lopes, Rodriguez - Hasebe (82. Polter), Chris (41. Koo), Jiracek (66. Sio), M. Schäfer - Dejagah, Mandzukic |
| Játékvezető | Felix Zwayer (Berlin) |
| Nézőszám | 69.000 (teltház) |
| Gólok | 1:0 Gomez (60.), 2:0 Robben (90.+2) |
| Sárga lapok | Rafinha / Russ, Dejagah |
Írta: Fehérkirály