fcbayernmunchen.hu - Magyarország legnagyobb Bayern szurkolói oldala

Válogatott, Nationalelf

schwlahmJoachim Löw dolgát is alaposan megnehezítette a Bayern München szombati BL-döntős bukása. Bő két hete maradt a kapitány stábjának, hogy valamilyen megoldással mégis hozzá tudja segíteni játékosainkat, hogy a kellő lelki erővel vágjanak neki az EB-nek.

Jogi Löw német szövetségi kapitány bő keretet hirdetett a nyári Európa-bajnokságra. A 27 fős keretet május 29-éig fogja 23 fősre csökkenteni.

nokJogi Löw csapata ugyan egészen május végéig nem lép majd pályára hivatalos mérkőzésen, azonban addig is érdemes figyelemmel követni a DFB berkeit.

robben_oranjeArjen Robben gálaformával örvendeztette meg a hollandokat szerda este, amikor oroszlánrészt vállalt Hollandia 3:2-es idegenbeli győzelméből Anglia válogatottja ellen. A teltházas Wembley stadionban az FC Bayern szélsője két találattal segítette hozzá a VB ezüstérmes hollandokat a sikerhez, ezzel pedig kiérdemelte a „Meccs embere” kitüntetést.

nationalelf_kicsi

Az utóbbi évek egyik leggyengébb produkcióját bemutató tartalékos német válogatott megérdemelt vereséget szenvedett hazai pályán a Ribéryvel felálló franciáktól.

badstuber_valogatottSzerdán, pontosan 100 nappal a lengyel-ukrán közös rendezésű EB nyitómérkőzése előtt a világ nemzeti válogatottjai idén először lépnek pályára.

jogi_lwKihirdette Franciaország elleni keretét Joachim Löw szövetségi kapitány. Meglepetés nincs, ugyan a kapitány sérülés miatt több játékost is nélkülözni kényszerül, mégis csupa olyan névvel találkozhatunk a 22-es listán, akik korábban már voltak válogatottak. 

Vasárnap és hétfőn a marketingkötelezettségek teljesítése áll a Nationalelf játékosainak és edzőinek programjában. A müncheni találkozón mások mellett Jogi Löw szövetségi kapitány is válaszolt a megjelent újságírók kérdéseire.

nationalelfIzgalmas évnek ígérkezik a 2012-es esztendő a német válogatott futball tekintetében. A következőkben a DFB válogatottjainak idei programját tekintjük át nagyvonalakban.

nationalelfÉv végi visszatekintő sorozatunkból idén sem maradhat ki a német válogatott 2011-es évének összefoglalója. Ezt történt a DFB berkeiben 2011-ben!

1. oldal / 18

A Lion's Sport legújabb termékei:

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolhatóak a ...

Hátizsák

Ajándék shop

News Image

Torfabrik

Kedves Bayern Fanatikusok!A mai naptól kezdődően a Lion’s Sport  közreműködésével új szolgáltatással gazdagodik oldalunk: „Ajándékgaléria” címszó alatt olyan Bayernes termékek képekkel illusztrált katalógusában böngészhettek, amelyek azonnal meg is vásárolha...

További hírek

Facebook Közösség